Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
De legalább az utolsó keresletélénkítő intézkedésekkel(felújítási támogatás gyerekeseknek) direkt támogatták az energiahatékonyságnövelést, implicit és explicit az energiafüggetlenségre törekvéseket a lakosság mindenrétege számára...
Azt is hozzátehette volna, hogy 2010 és 2014 között aktívan nem csináltak semmit, ezzel nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az építőipari kapacitások egy része végérvényesen leépült, a munkavállalók jelentős része elhúzott nyugatra.
Matolcsy szerint nem a spekák az oka mindennek. https://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/20200114-uj-lakaspolitikat-javasol-a-jegybankelnok "az új lakáspolitika azonban már az induláskor több sebből vérzett: nem volt felelős állami gazdája, megvitatott és kiérlelt stratégiája, féloldalas eszközöket alkalmazott, mert kizárólag a keresletet erősítette, a kínálatot nem, ezért eleve inflációt gerjesztett. Továbbá nem hangolták össze a területpolitikával, a közlekedési fejlesztésekkel, az építőipar és az építőanyag-ipar beruházásaival, valamint a szakképzéssel. Nem volt zöld, csak a tulajdonnak adott esélyt, a bérlésnek nem, és egyetlen sikeres – osztrák, amerikai vagy dán – nemzetközi példát sem vett figyelembe. Ennek lett a következménye a mai fenntarthatatlan lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet, ahol kizárólag a kereslet élénkítésére összpontosító jószándékú családpolitikai intézkedések száguldó ingatlanpiaci inflációt eredményeztek, elégtelen új lakáskínálat mellett."
Sajnálod a gyorskajáldára a pénzt? :) LOL, akkor nézd meg egy étterem vagy cukrászda árait manapság és ott fogsz csak meglepődni. Ahhoz képest egy kifőzde vagy gyros szinte ingyen van.
Melós Egyet kell értsek veled abban hogy nem jön ki a matek. Ez nem jelenti azt hogy a múltban mindig kijött, vagy hogy mindig jobb volt.Lehet ha könnyen kijött az más szempontból volt abnormális gazdasági környezet. Ez a hasitasizás meg spekabüfizés nem jó irány. Szerintem fölösleges összerúgni a port.Ha visszamész az időben és azt látod hogy valakinek volt fölös tőkéje akkor mit csinálhatott ? Ez a megtakarító hibája hogy csak tőzsde vagy ingatlan maradt ? Jegybankokat miért nem hibáztatod az alacsony kamatokért, vagy hogy értéktelen lett a pénz ? Ha annyira fontos a család a kormánynak miért nem vezet be külföldi személy ingatlan vásárlására megszorításokat, vagy a második ingatlanra ingatlanadót, vagy üresen álló ingatlanra adót, vagy .... ? Olyan mintha az okozatot okolnád az ok helyett. Ebben a buborékban sok minden benne van.
Ebben igazat adok neked, ha 180-as nettóval számolunk, akkor a 200-as törlesztő az sok havonta. Viszont egyrészt feltételezi, hogy mindketten Budapesthez képest extrém keveset keresnek, nulla megtakarítással rendelkeznek és vesznek egy 70nm-es lakást. Most részletesen nem fogom kianalizálni neked, de pl olyan dolgok is számítanak, hogy nem rögtön 3 gyerek után kell költséget számolni, hiszen az csak mondjuk 4-5-6 év múlva fog érkezni (a babavárónál 1 gyerekre 3 év törlesztési STOP "jár"). Addigra viszont magasabb fizetési kategóriában lesz a dolgozó, tehát nem 180 nettót fog keresni. A kérdés az, hogy most albiba szeretné dönteni a pénzt, vagy meg tudja ugorni, hogy havonta az albi árához képest 20-30-40e-vel többet fizet és akkor saját lakása van. Ha pedig egy realisztikusabb 250 nettóval számolunk, akkor 500k-ból ha 200-at költesz törlesztőre, a 300k-ból ki fog jönni 2 felnőtt és 1 gyerek.
Törölt felhasználó2022. 05. 04. 13:03
Törölt hozzászólás
#160928
Törölt felhasználó2022. 05. 04. 12:57
Előzmény:
törölt hozzászólás
#160927
Idézek egy "új klasszikot": "Egyébként precíz százalék számításokat a jelen instabil helyzetben felesleges számolgatni." :)))
Majd remélem a fidesz fülbevalós közt. elnök hatékonyabban dolgozik a nemzeti egységen, mint a pecás, ha már a vezéreknek csak az árokásás megy, illetve az egymás mellett elbeszélés, pl. a nyílt vitát is ugye ki nem vállalta el, és milyen "ürüggyel"... Na pl. egy nemzeti egységet jobban képviselő közt elnök majd leszól a regnáló min. elnöknek, hogy nem min. elnök úr, vagyis min. elnök JELÖLT úr, ez így nem jó. Fejétől bűzlik a hal, én nem haragszom se rád, se anyám hívő szomszédaira, se a szintén fidesz szavazó családtagjaimra...
Nézd meg nyugodtan. De aki ma Budapesten 180 nettóért dolgozik, az nagyon rosszul csinál valamit. McDonaldsban és ALDIban 300 feletti bruttó bérek vannak, tehát 250 nettó alatt miért menne máshova?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link