Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Neha van abban valami amit mondasz, es az is teljesen egyertelmu hogy egy elnyult felevelesi szakasz veget er. De ugy gondolom hogy ezek a vilagvege joslatok sem fedik a valosagot. Azert ennyire nem kellene varni a vilagveget
Kronikus alkoholistatol megvonod az alkoholt akkor az meghal. 2009-ben is majdnem az lett,nem gyogyulas,a gyogyulast hozzaerto orvosoknak kell iranyitani,nem gdp noveles kabulataban leledzo idiotaknak.
mint mondani szokás lehetőség mindenre van van még a Marslakók holnap esedékes támadására is, a valószínűség azonban egészen más dolog:) az általad felvázolt forgatókönyvhöz az EKB mandátumát át kéne írni... ehhez pedig teljes egyetértés kell... és kötve hiszem, hogy pl. a Bundesbank partner lenne ehhez...
"pitcairn2
2018. július 18. | 16:15
előzmény:
#24533
terelemel
#24535
ellentmondanék, mivel a FED-nek van "gazdaságélénkítési" mandátuma (bár ne lenne...), az EKB-nak azonban nincs" -- https://www.portfolio.hu/gazdasag/mar-csutortokon-kamatot-vag-az-ekb.332025.html "Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön lépéseket tehet az
euróövezet gazdaságának élénkítésére, nem elképelhetetlen a
kamatcsökkentés sem." -- Hmm..
Én a közvetlen környékemet nézem, mert szerintem egy kiadásnál az sokkal fontosabb, mint az, hogy rákosborzasztón vagy az északi szemétégetőre panorámás lakótelepen éppen kettővel több panellakás kiadó jelenleg. Az is lehet konkurrencia, de a hatása minimális vagy semmi. Ezért is tartom baromságnak azokat a statisztikákat, amikor lehúz valaki egy számot az ingatlan comról és azokkal az adatokkal bölcselkedik. Itt a környéken tavaly hasonló időszakhoz képest megdöbbentően kevés kiadó lakást lehet találni most és ami van, azoknak a nem túlzás 99%-a (azaz jó, ha egy normális árút hirdetnek jelenleg, de azt is hamar lekapják majd) túlárazott. Holnap ponthatár kihirdetés és egy csomó diák fog keresni albérletet, de siralmas, amit itt talál. Rendben, hogy mennek majd kijjebb és ez természetes is, de aki pusztán a számok alapján úgy képzeli, hogy hejj de rózsás a helyzet a bérlés tekintetében, az eléggé tévúton van. Legalábbis ezen a környéken és engem ez érdekel, nem csepel külső.
negatív reálkamat = buborékfújás amit törvényszerűen összeomlás követ... szomorú, hogy végigjárjuk ezt a teljesen felesleges utat 2008-ban semmit sem kellett volna "megmenteni", a 2008-as korrekció a gyógyulás fájdalmas folyamata volt... kár volt megakasztani a gyógyulás folyamatát és a részegség/kábszeres bódulat útjára lépni... egyszer mindenképpen ki kell józanodni... minél később történik ez annál fájdalmasabb lesz... és egy idő után már a bódulat sem lesz szórakoztató... a szerfüggő se azért emeli a dózist mert "happy" akar lenni, hanem mert egy idő után már nem képes tisztán élni...
Mennyire igaz ez a múltbeli (5 éves!) hozzászólás: "
Hathor
2014. április 10. | 07:11
előzmény:
#16Törölt felhasználó
#18
itt mindenki fusztralt, ideges, kotekedo a
forumon. Itt vezeti le a penzugyi bukasainak agressziojat. Aki nem
bukik, nem idegeskedik, nem agressziv. Es tud pozitiv lenni a jovot
nezve.
Ingatlanpiac valoban valtozason van tul. Az arakat nagyon letortek.
Nyugaton a valsag alatt felfele mentek az ingtlanarak, nalunk annak is
sikerult lefele menni. Azert van az az ar, illetve van az az ido, amikor
nem le, hanem felfele mennek az arak. En nem arrobbanasra szamitok,
hanem a stagnalas megszunesere, es lassu emelkedesre, novekvo
keresletre. Ehhez szukseg van az alcsony kamatszintre.
Budaörs is jól tükrözi mi folyik ebben az országban. A főút mellet sok ingatlan eladó ,de beljebb is. Úton útfélen ingatlanügynökök hirdetik magukat, próbálkoznak madarakat találni pedig igazándiból nincs is rájuk szükség mégis annyira negy iparággá fejlődött mint az egymás lehúzása ebben az országban. Egyébként Budaörsön sok a lumpen elem annak ellenére ,hogy pokoli árak vannak. Kieső ,lakatlannak tűnő szar hely, a boltokban kevés ember lézeng, nyilván a sokat szidott multikban vásárolnak.
https://novekedes.hu/elemzesek/elszalltak-az-alberletarak-csak-kicsit-olcsobbak-a-panelek " Mennyiért kínálják a budapesti albérleteket?
Az ingatlan.com elemzése szerint júliusban a fővárosi kiadó
lakásokért átlagosan 160 ezer forintot kértek. A 40 négyzetméternél
kisebb garzonokért 140 ezer forintot, a panellakásokért pedig 125 ezer
forintot. Az egyetemek főiskolák szempontjából kiemelten fontos
városrészek közül a XI. kerületben a kiadó paneleknél az átlagár 158
ezer forint volt, a garzonoknál pedig 130 ezer forintot tett ki. A XIII.
kerületben előbbiekért 140 ezer forintot, utóbbiakért 130 ezer forintot
kértek a tulajdonosok."
ez lenne a szovjet kommunálkára adott modern (kapitalistának maszkírozott neo-marxista ) válasz "szeparalka" jelige alatt:) mottó: mindenkinek lesz egy cellácskája:) ide vezet az elvadult állami-jegybanki buherálás...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link