Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
" Amúgy sem értem a ha a TBSZ hozamra jár az adómentesség akkor a kiadásra miért nem????? Több társadalmi haszna van mint a tőzsdézésnek meg az állampapírnak." Maximálisan támogatom!!!
nyilván nem érdemes egyébként infláció felett felélni, de 15 millió forintért, ha mondjuk feltételezzük, hogy budapesten 100 nettóval többet keresett, akkor 13 év bérkülönbségét kapta meg zsebbe és mennyi okos dolgot lehet még csinálni ennyi pénzből, pl tanulni valami értelmes dolgot egy egyetemen
Hát, a Rómain egy 3 emeletes panelban kb 10x jobb, mint a szintén Rómain lévő Platánban 50%-al drágábban... Ráadásul ebben a panelban 1 lépcsőházban 9 lakás van... De mondok egy jobbat! Újpesten az Andretti mögött a Váci úton egy új "lakópark" épül több mint 600(!!!!!!!!!!!) lakással. Annál kb 100x-or jobb a panel, bármibe is legyen csomagolva bármilyen új építésű....
https://www.portfolio.hu/vallalatok/varos/fektesd-a-penzed-nyugdijasokba-uj-irany-az-ingatlanpiacon.5.310051.html ""Az Egyesült Államokban az Idősügyi Tanács nyári adatai szerint a magántőkéből épült idősotthonokban a beugró 100 ezer és 1 millió dollár között van, jellemzően inkább 400-500 ezer dollár, a havi díj pedig 3-5 ezer dollár. A The New York Times összefoglalójában megemlítette: a 10 évvel ezelőtt kitört válság alig érintette az ingatlanpiacnak ezt a részét, a fejlesztők azért úszhatták meg, mert a kereslet már akkor is magas volt, azóta pedig a társadalom öregedése miatt folyamatosan növekszik."" Ebben gondolkozok én is évek óta. Vélemény?
jut eszembe a mi kis 9 lakásos zuglói társasházunk esetében nem is egy hanem 3 agglomerációs kiköltöző volt az utóbbi években... először az egyik leggazdagabb pár lépett le egy böhöm nagy szentendrei házba, két egybenyitott lakást hátrahagyva a fiúk családalapításához, az ifjú pár azonban felettébb elégedetlen volt a társasházi gyermeknevelés lehetőségével ezért a szülők végül vettek nekik vmi szép nagy házat a Pilisben... a lakás utána hónapokig üresen állt, majd bérlőként gyütt egy ifjú pár 3 gyerekkel... de nekik is csak addig kell amíg elkészül a családi házuk... és volt még ezen kívül egy szép lassan háromgyermekessé növekvő másik család is, de mit ad isten: ők sem akartak 63 m2-en élni és végül vettek egy házat a pesti agglomerációban az egyik lakásba egy lakótelepi nyugdíjas érkezett aki azzal szembesülve hogy groteszk módon túlárazott az Örs vezér tér környéki lakása továbbindult a zuglói zöldbe...
A nem realizált jövedelem nem vagyon. :) Az a vagyon, hogyha veszel a 40 millió panel árából egerben egy belvárosi polgári lakást 25 millió forintért, 15 millió forint meg hoz neked államkötvényben évi 550 ezer forintot. (ami egy átlagembernek olyan, mintha kapna 13. 14. meg 15. havi fizetést.)
speciel a mi zuglói társasházunkban van már lakótelepi beköltöző... de kertvárosi házba továbbugró 3 gyermekes család is... szóval van példa a mozgásra...
Ugyan mi van pesten, ami mondjuk kecskeméten, szolnokon, egerben, miskolcon nincs? Lecsúszás? Mikor jártál utoljára a kiskörúton kívül? :D Má' bocsánat a szarkazmusért.
Srácok, egy 2 szobás csúszózsalus (70-es évek..) 4 emeletes házban lévő lakás full felújítása konyhabútorral kb mennyi most? (Gondolok itt mindenre: ablak,vezetékek, fűrdő,konyha), egyedül talán a szoba parketta menthető - vagy rárakok egy laminált padlót.. (3-4M?)
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link