Meg sem próbáltuk feldarabolva eladni, minek? Ennyiért a befektetők elviszik egyben. A hozamot pedig úgy nézd, hogy az ebből befolyó lakbér gyakorlatilag reálhozam, ezek a lakások a lokációjuk miatt mindig keresettek lesznek és hosszú távon is tartják az árukat.
Teljes szaldó, megérte. Mondjuk akkor horror áron volt a napelem, de várni nem lehetett. Most fel annyi lenne, de nincs szaldó. Gondozásmentes az egész,örülök, hogy megcsináltuk. Mondjuk az EON most kitalálta, hogy egyoldalúan szerződést módosítana és 100.000 fix alapdíjat szeretne. Felmondtam és átmentem MVM-hez.
erről nem is beszélve.. harmadáron voltak véve, azzal kalkulálva buli ahogy írta is, bár hónapokkal ezelőtt azt is írta hogy van friss ilyen jellegű projektje is, akkor az már jóval kockázatosabb minden tekintetben azt gondolnám
Akkor ez most 5-6 %-os hozamot jelent úgy, hogy a berendezés árával még nem kalkuláltunk. Amúgy lehet, hogy a hozam valójában magasabb, mivel ennyiért ezeket a lakásokat már nem lehet eladni, mivel nem rendelkeznek helyrajzi számmal, a feldarabolás során keletkező lakások továbbra is egy helyrajzi számon vannak nyilvántartva így külön-külön történő eladásuk jogilag rendkívül problémás. Egyre több ilyen ingatlan jelenik meg a piacon, a tulajdonosok látják, hogy ha a rövidtávú szálláshely szolgáltatást valamilyen módon korlátozni fogják, ezek az ingatlanok komoly árnyomás alá kerülnek.
de ezt nem értem, most nem akkora buli mint anno harmadáron véve? közben meg sokszor leírod hogy a fizetések es a lakásárak együtt menetelnek, honnan tudod most hogy a mai árak nem lesznek feleárak mondjuk 10 év mulva?
Amit látok magamnál és a hasonló befektetéssel rendelkező ismerősöknél, ott jellemzően 1,65-1,9 millió körül szóródnak az árak. De ezek általában olyan lakások, amelyek lokációja kevésbé szerencsés a rövid táv szempontjából és az ártartomány alján több udvari/földszinti lakás is van. Kisebbeket szinte csak OSP-re vesznek (+ a berendezés felülárazva). Nyilván nem akkora üzlet ez most, mint nekem volt harmadáron véve, de 3 százalékos hitellel egész szép a kép és stabil bevételt, biztos hozamot jelent.
Részemről lezárva, csak a pusztán gazdasági megközelítést szerettem volna megvilágítani a környezet, iparág jogi és szabályozói kockázatok megvilágításával. Fire: Kíváncsian várom a vagyonadóról szóló társadalmi vitát, már ha lesz ilyen.
még mindig politika rezsicsökkentés új kormány, meg gázkazán... csupa Fire topic ugyebár.... de neki senki nem szól be, ez is érdekes... kettősmérce?..
Teljesen reális és korrekt döntés. Pláne, ha esetleg a szaldós igénylés után még kívártad a 2025-ös évet, ahol a beruházási költség is normalizálódott és a megtérülés is elérhető távolságba került. És mindezek után a hálózatosok hagynak a rendszerbe betölteni és nem tologatják a csatlakozási szerződés megkötésének időpontját kamu renszerfejlesztési okokra hivatkozva
Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. Ha kivezeti, akkor annak is lesz hatása, ha nem , akkor annak a hatását már érezzük és a fogyasztó alkalmazkodott hozzá. Gondolom tapasztalod, olvasod a fogyasztási hajlandóságot.
Nálam az irodában ugyanez volt a dilema. Rági gázkazán. gondoltam oké legyen napelem és mellé hőszivattyú. Kijött a szaki és elkezdte, hogy......szuper a napelem és a szivattyú DE! A hőleadó radiátorok kicsik, ha leszerelem és teszek fel nagyobbakat az óriási költség ÉS nem tudja garantálni, hogy a szivattyú által előállított melegvíz hőmérséklete kellő hőérzetet fog adni. Inkább lebeszélt róla vagy gondoljam meg és az egész irodába minden szétverni és padló fűtés :DDDD Ezt Ő is érezte, hogy viccnek is rossz. Maradt a napelem projekt szaldóval és a légkondis fűtés. Utólag nem bántuk meg. Mindenhol légkondi van és teljesen jó a hőérzet. A szaldóval pedig nullás a cég energia mérlege. Nekünk így megérte.
Én így vagyok a hőszivattyúval. Itthon is kazánt kéne cserélni, már 25 éves. Egy modernebb gázkazán nem a világ pénze, a hőszivattyú akár 10 szerese. Megéri? Beválik? Kinek van, dicsérik, de azért mindig van ott egy "DE". Nekem a napelemet az üzletkötő nem ajánlotta. Mikor már a tizedik kérdést tettem fel, valami oknál fogva őszinteségi rohamot kapott és elmondta, hogy a teljesítmény soha nem éri el a reklámozottat. Ha túlhevül, azért, ha nem süt a nap, azért. Úgysem ideális a tájolása a házamnak, jó lenne akksi, de az meg méregdrága. Megszólítottam több céget is, de ezek a kérdések után mind ugyanoda kötött ki. Állítólag ott jó, ahol a ház már napelemmel van tervezve, jól leszigetelve, esetleg "okos háznak" építve. Egymás után indulnak a nagyfogyasztók, programozva. Ezért nálam sincs napelem.
És ha 40 kilométerre van a főváros? Már szállingóznak ide a fővárosiak, 500 méterre van egy új negyed, kb 50 házzal. A telek elég széles, akár 4 új ház is leférne a régi mögé. A harmadik szomszéd már korábban meglépte, a kertben 3 új ház épült, meg a falu másik szélén is már nyitottak új utcát. Szerencsére nem sürgős vele kezdenem valamit, ráadásul a régi fűnyírós traktoromat is elvittem, kéthetente fél óra alatt lefutom a füvet. A kertet meg egy kis gazda használja, egyenlőre ingyen, lehet megkérem az udvar karbantartására. Elkótyavetyélni nem akarom, hiszen családi örökség. Ki tudja milyen világ jön?
F.I.R.E. életmód (általánosságban)