Hosszú középfolyosó, kétfelől kisméretű, jobbára egyszobás, amerikai konyhás kislakások sorakoznak, mint a gyufásdobozok. Lehetnek akár új építésűek, de akár használaton kívüli irodaépületekben kialakítottak is. Nagyjából így írható le az az új tendencia, ami Budapesten alakult ki, nyilvánvalóan a lakáshiányra adott egyfajta válaszként, nem titkoltan a kedvezőnek tűnő lakáshitelprogramokra sandítva.
Január elején a Klubrádióban Budapest főépítésze, Erő Zoltán drámai képet festett arról, hogy miféle beruházások indultak el a városban az Otthon Start nyomán, de részben már azt megelőzően is. „Az egyik legtragikusabb terv: a 15. kerületben, két nagy kereskedelmi egység között terveznek és valószínűleg meg is fognak építeni 3400 lakást.
Szilaspark névre hallgat [hivatalos nevén: Szilas Liget projekt], de ugye a park az eufemizmus ebben a helyzetben. Magas házak szűk udvar körül, egy olyan területen, amelyik nem csatlakozik még az újpalotai városrészhez sem. Egy arra alkalmatlan telken, zsákhelyzetben. És ráadásul Budapest kapujaként ez ott fog maradni” – mondta Erő , majd a Bayer Construct fejlesztése alapján részletezte is a problémákat.
Sem iskola, sem óvoda nem létesül a beruházás mellett, kereskedelmi egységek még csak-csak lesznek a „lakósilók” körül, de megfelelő tömegközlekedés már nem, mint ahogy parkolók sem. „Igazából börtönnek készül” – jelentette ki a főépítész, aki azt is elmondta, amit már hónapokkal ezelőtt a sajtó kritikus része is megírt: a Főváros hiába utasította el a tervet, az kiemelési rendelettel mégis megvalósul.
Ma nem az a jó terv, amit a szakemberek annak tartanak, hanem amelyhez ki lehet lobbizni a kiemelést, és onnantól nem az önkormányzattal, hanem a kormányhivatallal kell egyeztetni. Léptékek és árak: öt darab, 65 méter magas, 18 emeletes, és három, 12 emeletes tömbben 3483 lakás. Egy 28 négyzetméter + 7 m2 erkélyes lakás 44 - 50 millió forintba kerül itt, a 44 m2, kétszobás lakások, amelyekhez nagyobb, 11 m2-es erkély tartozik, már 60 millió forintnál többe.
Ahogy a Magyar Narancs írja a beruházásról szóló cikkében: ha nem kerülték volna meg a helyi önkormányzatot és a fővárost, akkor nem lehetne ekkora épületeket felhúzni, és közösségi funkciójú épületrészeket is biztosítani kellene, nem pedig lakást lakás hátán.
A Bayer Construct kommunikációja természetesen azt hangsúlyozza a Szilas Ligettel kapcsolatban, hogy 13 milliárd forint értékű közcélú vállalást tettek, amelyben közlekedés-, közmű- és közparkfejlesztés is szerepel. Ha viszont ez így van, felmerül a kérdés, hogy mi szükség van a kiemelésre – hacsak nem a gyorsaság, a gördülékenység biztosítása.
Egy dolog hogy mit akar a kormány (szavazatvásárlást akar(t) a bedobott br.1millioval) és egy dolog hogy mennyit fizetnek a multik, munkáltatók. Tudod, hogy ki az erősebb kutya.
Jelenleg mindenütt túljelentkezés van, így a bérek elindultak lefelé. Egy középvezetői bért nem lehet elkérni, kivéve ha vmi nagyon speciális a munkakör.
Egészségügy Magyarországon és külföldönkedd, 10:36
Takács Erzsébet 980 napig vár a térdműtétjére, türelmesen tűrve a fájdalmat, injekciókkal, gyógyszerekkel és bottal éli a mindennapjait. Ám a hosszú várakozás alatt az orvosa nyugdíjba ment, amiről hivatalosan senki sem értesítette. Az esete nem egyedi: egy friss jelentés szerint vannak betegek, akik 2030-ra kaptak időpontot. Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint rövidültek a várólisták, és a Blikknek tagadta, hogy az egészségügyi ellátás komoly gondokkal küszködne.
A várólisták problémái miatt az egészségügyben egyre gyakoribbá válik, hogy betegek évekig nem kapnak ellátást, csak ha magánútra váltanak
A nem időben nyújtott kezelések miatt megelőzhető halálozások száma magas, ami az OECD-országok között is kimagasló értéket mutat
Takács Erzsébet 980 napot várt a térdműtétjére, amely idő alatt az állapota romlott, és ellátása körülményei bizonytalanná váltak az orvosa nyugdíjba vonulása miatt
Lassan két éve vár a műtétjére egy budapesti nő. Takács Erzsébettel 2024. február 1-jén közölte az orvosa, hogy 2026. október 7-én operálja meg a fájós térdét. Vagyis 980 napot kell addig kibírnia gyógyszerekkel, injekciókkal, bottal. Már csak 9 hónap van hátra addig, már ha egyáltalán lesz műtét, Erzsébet orvosa ugyanis tavaly decemberben nyugdíjba ment.– Véletlenül tudtam meg valakitől, mert sem a doktor, sem a kórház nem szólt, hogy változás van, most pedig ideges vagyok, hogy van-e egyáltalán nyoma bárhol a tervezett operációnak. 2024 nyarán nem találtam magam a hivatalos várólistán, de az orvosom azzal nyugtatott, hogy ő beírt engem a saját naptárába – panaszolta az asszony.
Az Otthon Startnál pedig az átlagosnál jóval magasabb lehet az LTV-mutató értéke – és az önrész mértéke pedig alacsonyabb. Ezt egyrészt az indokolja, hogy a támogatott konstrukció akár 10 százalékos önerő mellett is elérhető, másrészt az Otthon Startnál jellemző, 35 millió forint környéki, átlagos hitelösszeg is arra enged következtetni, hogy a megszokottnál jobban megterhelik a fedezetül felajánlott ingatlanokat az ügyfelek.
Persze. Ebben is van igazság. Kolléga a bérre helyezte ki a beírását. (Lehet hogy sokat kértem?) Voltam már az asztal másik oldalán amikor én vettem fel embereket. A bér adott volt, nem volt már benne alku. Eleve csak azt hívattam be aki előzetesen elfogadta. 10ből 3 ha átugrotta a lécet. Borzalmas állapotok vannak, voltak. Sztem ez csak rosszabb lett.
Donald Trump betiltotta a védelmi vállalatok osztalékfizetését és részvény-visszavásárlását, amíg a gyártóüzemeket nem korszerűsítik, és a vezetői fizetéseket 5 millió dollárban maximálta. Ezek az intézkedések mindaddig érvényben maradnak, amíg a katonai felszerelések szállítási határideje és karbantartása javul.
Annyi lakáshitelt vettek fel a magyar háztartások novemberben, mint még soha.
274 milliárd forint értékben vettek fel forintalapú lakáshiteleket a magyar háztartások 2025 novemberében – derül ki az MNB által közzétett tájékoztatóból. Ez történelmi csúcsnak számít, és októberhez képest 6,5 százalékos növekedést jelent, az elmúlt évek átlagának pedig nagyjából a kétszerese.A 274 milliárdos folyósított összeg nagyon nagy részét, 223 milliárd forintot támogatott hitelek tették ki. Az MNB adataiból látszik, hogy októberben ugrottak meg hihetetlenül a támogatott hitelek folyósításai, vagyis ennek nagy részét minden bizonnyal az otthon startos hitelek teszik ki. Piaci forintalapú lakáshitelből novemberben mindössze 51 milliárd forintot vettek fel a magyar háztartások.
Az októberi és novemberi 257, illetve 274 milliárd forintos szerződéses összegek messze meghaladják az elmúlt tíz évben tapasztalt folyósítási volumeneket. 2017 óta ugyanis jellemzően az látszik, hogy a kedvezőtlenebb időszakokban havi 50-100, a kedvezőbbekben 100-150 milliárd forintnyi forintalapú lakáshitelt vettek fel Magyarországon.
Az MNB tájékoztatója szerint a forintalapú hitelek átlagos hitelköltség mutatója az Otthon Start bevezetése előtt 7 százalék körül alakult, novemberben azonban már 8,22 százalék volt.
Ennek az az oka, hogy az otthon startos hiteleket valójában magasabb kamatokkal folyósítják, mint a piaci hiteleket, csak ennek a nagy részét nem az igénylők, hanem a magyar állam fizeti.
A szerződések számából és a kihelyezett összegből kiszámolható, hogy novemberben átlagosan 27,1 millió forint értékben vettek fel új lakáshiteleket az igénylők. Ez egy évvel korábban, 2024 novemberében még csak 19,1 millió forint volt, ami egy év alatt 42,5 százalékos növekedést jelent – írja a Bank360.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok addig irányítja Venezuelát, amíg nem találnak vezetőt Nicolás Maduro helyére, de kizárta, hogy a Nobel-békedíjas Machado lehetne az utód. Az amerikai elnök üzent Kolumbia vezetőjének is: „Vigyáznia kell a seggére”.