Gyönyörű, fantasztikus hír a mai. Egyértelmű jelzés, hogy (ellentétben azzal, amit hittünk) tényleg nem ők verték le az árat és nem érdekeltek az alacsony árfolyamban (ha így lenne, ők csinálták volna ezt és nem jelentették volna fel magukat nyilván :D). Ez talán számunkra a kínai vasútnál és Paks 2-nél is fontosabb hír, mert szerintem teljesen egyértelműen, most már közleménnyel is kinyilvánítva a cég is a longos kisbefektetők oldalára állt és kvázi bejelentette, hogy indulunk fel (mellesleg megjegyzem, hogy ez így egy rendkívül elegáns módja volt annak, hogy ezt bejelentsék, azért mégsem kezdhetik el felfele szurkolni az árfolyamot).
És érdekes módon pont akkor, amikor fordulásra utaló jelek jelentek meg mindenhol, többek között pl.: az igazgató vásárlásai, a gyakori bejelentések, RSI, most meg ez is.
https://invst.ly/m6sib
Érdekes, hogy hetesen pont most teszteltük vissza a 61,8-as fibo szintet a 3,1 Ft-ról, 810 Ft-ig tartó ralliban (ami 2015. decemberében indult, amikor legutóbb ekkora volt az RSI hetesen és egyébként pont a 3,1 Ft volt a történelmi mélypont ha jól látom és a 2018. áprilisi országgyűlési választásokig tartott) és az RSI még mindig vételt jelez. Emellett még pont itt van a 200-as mozgóátlag is, amiről szintén most pattant vissza. Szóval, szerintem egyértelműen itt a nagy forduló

NEW OPUS GLOBAL