Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Igen. A hurráoptimisták úgy gondolhatják, hogy 1%-os alapkamattal most lehet 5%-os éves lakossági állampapir hozam, de mi lesz, ha az infláció lemegy nulla százalék közelébe? Nos nem megy le. Már a nyugati jegybankok sem a 2%-os inflációs célt tartják ideálisnak és élni tudnak 3%-kal is. Nálunk a 3% (plusz minusz 1%) megengedett elvileg, de már tavaly is 5%-os infláció volt, idén meg ennél is több lesz. Az infláció követő állampapir prémiuma 0,75%. Igy ez jövőre kb 5,5-6% közötti kamatot jelent. Persze ez csökkenhetne is, de ahogyan irtam 3%-nál kevesebb inflációt matolcsi már nem tűr el. A legvalószinűbb forgatókönyv, hogy megelégszik azzal ha ujra lemegy 4% ra. Ez pedig tartós 4,75%-os állampapirhozamot tesz lehetővé. Ameddig az eladósodás ez alatti hitelkamatkokkal történik addig igenis sokan fogják végigjátszani ezt a történetet. Részben a jópár milliós hozamért, részben azért, hogy jelentős tartalék maradjon a lakásvétel után is, ha mégesem úgy alakul a család jövője, ahogyan a vételnél optimistán gondolták.
A "gond" ott van hogy egyáltalán nem biztos hogy 5 év múlva lesz MÁP 5% kamattal amikor fordul... Lehet csak sokkal rosszabb kamattal lesz állampapír. Akkor mi van?
Csak a pontosság kedvéért. Unokaöcsém tavaly vett fel 20 évre többet mint 40 milliót, 3,66%-os THM-re. De számoljunk csupán 40 millióval. 5%-os hozammal állampapirban 20 év alatt 165%-os a hozam 3,66%-os hitellel a többletbefizetés: 105%-os. A különbség: 40.000.000*1,65- 40.000.000*1,05 = 24.000.000 ft Valamennyivel több mint 100 ezer ft.
Ez melyik Billás országban történt? Ez arra mutat, hogy itthon, Magyarországon: "Gondoltam, külföldiek" "a csinibaba szőkeség megszólalt magyarul és mondja, hogy tudom" Újra van Billánk, hol?
Ha már autók, tegnap 4 cseh rendszámú autó állt be a rokkantaknak fenntartott helyre a billánál. Gondoltam, külföldiek, nehogy már megbüntessék őket, mutogatom, hogy ez rokkantaknak kijelölt hely. Érdekes módon a csinibaba szőkeség megszólalt magyarul és mondja, hogy tudom és mutogatott a szélvédő mögé. A drága rokkant volt, de ami meglepő, a többi 3 is. Feltűnő csapat volt, vidám, jókedvű fiatalok, 2 legújabb terepes merci, egy nem terepes és egy tűzpiros tesla. Mind rokkantkártyával. Ennyire beteg ez a világ. :-)
Jaja, 40 millión 100 ezret húsz év alatt. Mindig fogom a fejem ezen a hülyeségen, hogy egy hitelt befektessek állampapírba. Ráz a hideg ettől a hülyeségtől, inkább dolgozz keményen, gyorsabban bejön az a 100 ezer. :D
ki beszél erről? Arról szólt a felvetés, hogy csak méregdrága lakásokra futja az embereknek, és emellett tragacsokkal járnak. Erre írtuk, hogy ez nem igaz. Van egy elég széles réteg, aki nem csak a méregdrága ingatlant engedheti meg magának, hanem mellé a 40M+ autókat is + egyéb luxus javakat. Egyébként nézd meg a tegnapi DH riport mennyi az átlagos hitelnagyság egy ingatlanvásárlásnál, nem olyan nag arány. És ezek egy része nem azért veszi fel a hitelt, mert szüksége van rá, hanem azért mert a kamata alacsonyabb minta a MPÁ+-é és ezzel is nyer.
Azt szerettem volna mondani, hogy egyes részekre szűkítve teljesen félrevezető, milyen autókat látunk. Az M7-en pl. minden ukrán rendszámú autó felsőkategóriás. Ha ebből indulok ki, akkor Ukrajna maga a kánaán.
Az aztán tényleg megmutatja, hogy élnek Magyarországon az emberek, hogy milyen autók húznak el az M7-en. Meg milyen autók állnak az Elysium parkolójában. Akkor az ukránoknál sokkal jobb a helyzet. Én ukrán rendszámmal csak luxusautókat látok.
A politikusok hatalmat akarnak mindenáron, ezért folyamatosan egymásra licitálnak. Ezzel sodorják bele egymást a hülyeségbe. Mindenki azt ígéri, hogy emelni fog, ezt is azt is.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link