Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Csak a korábbi állításod cáfoltam csak hogy rakéta után szükségszerű az árcsökkenés. Ez a korábban magas inflációnál eleve nem volt igaz mert a ingatlanpiaci leszállóágban is nőttek a lakásárak (csak reál értelembe véve volt árcsökkenés). 2004 után is túl voltunk a rakétán mégis tudtak emelkedni az árak, sőt reál értéken is stagnálás volt. *** Azt hogy most mi lesz még nem tudjuk. Én csak annyit mondtam évekkel ezelőtt is, hogy a Fidesz kormány meg fog mindent tenni hogy legyen mozgás az ÚJlakás piacon (ami ugye jelentősen hat a használt árakra is). Ezután jött a 10+10M CSOK, 5% újáfa, babaváró, stb. Most is be fognak dobni valamit, ha nem költői túlzás amit lenyilatkoztak akkor valami nagyot akarnak gurítani! Ez is a korábbi jóslatom támasztja alá! Nem tudom mit dobnak be, nem várok csodát, rakétázást sem, csak egy erős támaszt a piacnak! Magyarul a csökkenés megállítását, tompítását ne adj isten enyhe emelkedést. Ez már bőven elég lenne ahhoz hogy akik óriási esésre spekulálnak ne érje meg nekik! Akik albiban vannak azoknak már levezettem hogy ez a mostani lecsorgás édeskevés a boldogságukhoz mert amit nyernek lakásáron azt ~kifizetik bérleti díjként közben. Akiknek van rendes önerejük ezekután ha látják hogy megáll az árcsökkenés egy részük venni fog. A kormánynak csak az első dominókat kell eldönteni a többit intézi a piac... Ennyi.
Balla kapcsán nekem mindig az volt az igazán nagy rejtély, hogy évek óta folyamatosan hívják nyilatkozni és továbbra is hatalmas elánnal nyilatkozik és írja az anyagokat.
Igazad van! Nem lehurrogni akartalak. Inkább csak arra próbáltam rávilágitani, hogy Magyarországon az ingatlanpiacra a mindenkori kormányok gazdaságpolitikája (népességpolitikája) nyomja rá a bélyegét. Itt nemnegyon tusz többszázéves trendekben, hullámokban keresgélve hasznos információt találni ahhoz a döntésedhez, amit a következő egy év során meghozol. Én kivárnám a Novák féle csomagot és attól függően hogy annak milyen hatása lehet a kiválasztott ingatlanszegmensre, meghoznám a döntést. Ami vagy azonnali vásárlás is lehet, de elnapolás is, ha azoknak lesz igazuk, akik szerint a csomag egy része kifejezetten a befektetési célú vásárlást súlytja.
Törölt felhasználó2020. 09. 21. 10:17
Előzmény:
törölt hozzászólás
#90273
Azért vigyázz melyik ingatlanosról beszélsz, Ballának még szerintem a nem felbeszélők között sincs nagy hitele.
A mester azért nem fejti ki teljesen az igazságot, mert az említett időszakban Budapesten bizony nominálisan is stagnáltak az árindex (1-2%-os mozgás). Ha megnézed a regionális bontást, ott vannak nagyobb mozgások, ez az időszak volt a nagy zöldbe kiköltözős hullám, egészen cifra végkifejletekkel, devizahiteltől hajtva. És igazad van, ha kicsit elkapott az a fura nevű francia betegség.
2004-2008, amikor befektetők nélkül is sikerült további emelkedést produkálnia a piacnak köszönhetően a devizahitelspekuláns pataky attiláknak, bíró icáknak, meg persze egy csomó naiv, "egyszerű" embernek :D Na ezen röhögjünk vígan együtt!!! :D
Szerintem az igazán mérvadó abban a tekintetben hogy mi lesz jövőre nálunk csak egy olyan statisztika lehet, ami a Római birodalom óta nyomonköveti az árváltozásokat, tranzakciószámokat. Az kifejezetten érdekelne, hogy a honfoglaló magyarok mennyit fizethettek az itt talált lakosságnak szálláshelyeikért. Egyáltalán érvényes lehetett egy ilyen tranzakció? Volt valamiféle földhivatal? Bejegyzés?
Végső összesítés: https://pastebin.pl/view/4b535229 - - - - - - 41 tipp, nagyon szép eredmény. Azt kérem, hogy rajtam kívül valaki más is mentse el ennek a hozzászólásnak a linkjét, elképzelhető, hogy másfél-két hónapot is várnunk kell, de szerintem inkább egy hónapon belül bejelentik, sokan figyelnek az ingyenpénzre, beindulnak a pavlovi reflexek.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link