Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A hirdetési árak elhiszem hogy visszaallnak, amiről a cikk szól. No de hogy ezeket meg is vennék, és erre lenne hivatkozás, na az nincs se a cikkben se a valóságban. Sírnak a Budapesten tevékenykedő ingatlanos ismerőseim, hogy semmi se megy. A Balaton na az megy most, mert nem lehet máshova menni, úgyhogy az a Balaton. No de mi itt főleg Budapestről beszélünk. 😉
Ksht tekintem peldaul hitels forrasnak az ingatlan.com statisztikait hasonlo de akar mas statisztikai hivatal se hazudhat felelotlenul, ok inkabb az adatok kozlesevel jatszanak. Egy velemenycikket mint amilyet linkeltel, ha kered megirok neked ahol 101 szazalekos esest fogok vizionlani. Sot ha szeretned oda irom, hogy milyen szakerto vagyok valaszani is lehet. Az a baj a mai vilaggal, h mar nem hirkozles van hanem agyomosas, semmilyen mediat nem lehet kezpenznek venni, mindegyik mogott nagytokes erdekek allnak.
"Csakhogy a
lakások gyorsan elfogytak" Annyira elfogytak, hogy jelenleg 11e fölötti a kiadó lakások száma csak az ing.comon. Igaz, ami igaz, hogy a megfizethető kategória az csak kb 5e (150e ft és az alattiak) de ezek számat volt 2e darab alatt is korábban :) Ezt azért már hívhatjuk kínálat bővülésnek, nem? Persze lehet jobb is a helyzet, mert 100e ft és az alatt csak 1e darab kégli van, de korábban volt, hogy csak 300 ilyen kégli volt. Azért aki most akar lakást bérelni, annak nem kell a másik bérlő sarkát letaposnia, hogy az övé legyen. Nem tudom hol élnek ezek a szagértők. Lehet a fent a budai hegyekben lenéznek a városra és hómoffiszból kitalálnak valami szöveget, ami megfelel a céljaiknak :)
Törölt felhasználó2020. 06. 04. 16:52
#74633
Győrben 489 ezer Ft / nm, Debrecenben 611 ezer Ft / nm, Budapesten 856 ezer Ft / nm. Tehát lehet nyereségesen új lakást építeni Győrben a budapesti ár 57%-áért. Nem hiszem, hogy az átlagos budapesti új lakás jelentősen jobb színvonalú lenne, mint a győri, és azt sem, hogy a lakás nm-ére vetített telek ár Budapesten 367 ezer Ft-tal több lenne a győrinél. Úgy tűnik, hogy a budapesti fejlesztők nagyon-nagyon mohók, csúnyább szóval kapzsik.
Szerinted kinek van infója az árakról, ha nem egy lakáskiadással foglalkozó oldalnak? Ha meg más lenne, azt meg hiteltelennek tartanád. Becsukhatod a szemed és ne olvasd el ami nem illik a világképedbe, attól még a tény az tény marad.
Es meg ki is emeled, h a rentingo adta ki kozlemenyeben. Pedig mar meg is nyitottam volna a linket... Amugy mennyire kell elvakultnak lenni, hogy ilyenekbe kapaszkodjatok?
Na, ezek a cikkek is megerősítik, amit már többször leírtam, hogy vége a vírusmizériának, aki meg tudott csípni egy jó vételt az jól járt, aki nem, az kimaradt. Mehetünk tovább fel. A növekedés üteme lassulni fog az előző évekhez, de marad a növekedés.
https://forbes.hu/uzlet/ujlakasok-brutalis-aremelkedes-a-megyeszekhelyeken-kevesebbet-is-epitkezunk/ "Az ingatlan.com elemzése szerint május utolsó napjaiban a budapesti új
lakások és házak átlagos négyzetméterára 856 ezer forint volt, ami
lényegében megegyezik a járvány előtti, februári 850 ezer forintos
árszinttel, de tavaly májushoz képest ugyanakkor azért még 11
százalékkal magasabb összeget jelent. Bár a 10 százaléknál nagyobb éves
drágulás tempósnak tűnhet, a korábbi évek 20-25 százalékos
áremelkedéséhez képest lassuló növekedést mutat. " -- https://forbes.hu/penz/162-ezer-forint-a-budapesti-alberletek-atlagara/ "A járvány időszakában sokan hirtelen akarták kiadni üresen
maradt lakásaikat, ez pedig picit csökkentette az árakat. Csakhogy a
lakások gyorsan elfogytak, és az árak visszaálltak a márciusi átlagra –
írja közleményében a Rentingo."
12. Kerületben az 70%a amiből 2 új építésű családi ház, panorámával, a többi az 5. Kerületi, szetszorva a parlament körül. 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣😀😀😀. Én magamnak ezt szeretném. De lehet itt 1-2 forumtars már meg is valósította, mert ők okosak 😉
Valami nagyon felhúzhatta, biztos januárban vett panelt. Mondjuk káromkodni se tud: "A csuda vigye el! A nyavalya törje ki! Az ördög szánkázzon a hátán! A holló vájja ki a szemét! A lapos guta üsse meg! A gömbölyű guta üsse meg! Mindenféle guta üsse meg! A mennykő csapjon belé! Nyíljon meg alatta a föld! Verje el a jégeső! Vigye el az árvíz! Temesse be a hó! A hóhér vágja hátba! A tésztakészítő asszony cakkozza ki a fülét! Csináljanak gumipuskát a füléből, és lőjék ki a fejét! A sírásó legyen az utolsó barátja!" (Süsü)
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link