Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Tegnapi hírekben találtam,hogy mostanában is 1000 magyar család veszíti el lakását a banki hitelek miatt minden hónapban.És ez nem bulvár,ez tény.A lakások nagyobbik része az eszközkezelőhöz kerül és a volt tulajdonosok bérlőként maradhatnak lakásukban.
Törölt felhasználó2017. 11. 30. 15:52
Előzmény:
törölt hozzászólás
#19578
De én is hozok egy példát, ha én most leköltözöm a hegyoldalból egy földszinti udvari lakásba a bem rakpartra, akkor ugyanolyan jó lesz az életminőségem, sőt jobb, mert valószínűleg abból a pénzből nem is kapnék egy ugyanakkorát?
Törölt felhasználó2017. 11. 30. 15:46
Előzmény:
törölt hozzászólás
#19577
Hát az nekem elég "szubjektívnek érzésnek" tűnt tőled, hogy akkor "lakj anyáddal örökre". Ez egy olyan komplex kérdés, amire nincs egzakt válasz szerintem. Az pl tök jó borsodban, vagy akár baranyában, hogy az ember gyerekként biciklire pattan, és körbejárja a környező erdőt, ehhez képest a pesti/budai szülők iskolába nem engedik el egyedül a gyerekeket. Nyilván van egy halom másik aspektus, ami miatt pesten jobb élni, vagy ami miatt a családi ház nem felel meg valakiknek, és jobb egy társasház. Ha csak azt nézzük, hogy hirtelen fele akkora életterük lesz, akkor az lefelé váltás, de ismétlem, szerintem ezt a kérdést nem lehet egy előjellel egy egész szám formájában eldönteni.
"Esetleg" válással.... Hány százaléka is végződik válással a házasságoknak? Te a környezetedben hány egyedülálló időset ismersz?
Törölt felhasználó2017. 11. 30. 14:31
Előzmény:
törölt hozzászólás
#19574
Ki beszélt erről. Arról beszéltem, hogy a szülőktől kirepülnek a gyerekek, nagy lesz nekik a lakás, elég egy kisebb is. Esetleg még el is váltam, vagy meghal az egyik. Az 50-60 éves korosztályban hullanak sajnos a férfiak, mint a legyek.
Hát ha arra vót pénz, akkor bérelni is lett volna. Főleg hogy 5 éve még fele ekkorák voltak az albérletárak is pesten. Ha bizonyos családoknál a szétköltözés tolódott egy kedvezőbbnek tűnő piaci helyzetbe, az se nagyon jött be, annyival max, hogy már tv rádió porszívó szerint munkaerőhiány van. Mint már többször írtam én szívesen maradtam volna akár bérlő, ha nem csak a kisstílűséggel találkozok úton útfélen.
Törölt felhasználó2017. 11. 30. 13:17
Előzmény:
törölt hozzászólás
#19571
Ha elethelyzetvaltozas miatt valt kisebbe vagy nagyobba, ossze/szetkoltozes/bovules miatt attol az eletminosege pont semmit se romlik, sot pl kevesebb rezsit fizet, stb. En ezekrol beszelek es ilyen szerintem az emberek 80%anal legalabb elofordul de csak 20% gondol ra.
Az ezzel a megközelítéssel a bajom, hogy lehet, hogy most azt gondolja, hogy soha nem akarja pénzzé tenni, de ez azért van, mert egyszerűen nem számol a jövőben várható viszonylag előrejelezhető eseményekre. Most csak pár triviális példa, gyerek születés, gyerek kirepülés, bevételek nagymértékű emelkedése/csökkenése, unokákhoz közelebb költözés, stb stb. Szemléletet elsősorban először a bérbeadóknak kellene váltaniuk, vagyis nagyobb számban kellene azoknak lennie, akik nem fogják egyik hónapról a másikra eladni a lakást felőled, nem engednek a lakásban semmit csinálni, és persze lakj 60 éves szocialista retró bútorok között, úgy hogy, havonta meglátogat és minden sarokba benéz, és akkor még csak egy közepesen gáz bérbeadót írtam le, a probléma akár is lehet, hogy túl sok a magánszemély a piacon, azok meg még mindig túl csórók.
A bérlés általában nem választás, hanem kényszer, ezt is te írtad régebben és ezzel is egyetértek. Amikor volt 6-8-10% a banki kamat - miközben évi 6-7%-ért lehetett bérelni vagy még olcsóbban -, na akkor megérhette bérelni, de akkor is csak egy szűk rétegnek volt opció, akinek megvolt a cash.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link