Huzkodhatjuk itt a vonalakat, ez a fos pedig csak esik. Azt hiszem elfelejthetem egy idore az olajos pozijaimat, es raerek majd megnezni szeptemberben. Ultra szopas.
WTI fordulás megerősítéshez szerintem kell legalább 0,5-2 nap. Nem érdemes kapkodni a long beszálóval. Egyelőre max 52,x célárat tudok elképzelni felpattanás esetén.
én DO-ban vagyok 14,96-os átlaggal. Jelenleg sajnos 9% körül égek. Nagyjából valahol itt van a tűréshatáram, lassan stopolnom kell. Úgyhogy remélem, hogy megérkezik a fordulat. Alapvetően nem sietek, hozam/kockázaton is jól állok még, ugyanis 18,2 körüli sőt inkább afeletti célárat határoztam meg. Ha év végére 18-20 közé emelkedik, akkor már több mint elégedett leszek. Jelenleg viszont kényelmetlen. :(
RIG ta alapon most sokkal jobb. Az ő jelentésük ma érkezik, kiváncsian várom mit publikálnak. Azért DO-ba szálltam be, mert all time low közelében vettem bele. Gyakorlatilag ennél lejjebb már csak a 90-es évek elején a tőzsdére menetel idején volt. Többek között ezért is volna fontos, hogy megálljon az esés. Csináljon egy szép fordító hetes gyertyát, aztán induljunk szépen. Hosszabb távon nem félek egyébként, mert év végéig az olajnak is feljebb kell lennie. Szervízcégek jók lesznek, továbbra is ezt gondolom.
tegnap nyitás előtt 1 pakk wll-el beáltam 8,59-re eladásra, egyből "műszak elején" el is ment, utána meg néztem ahogy hasít 8,8-ig :( zárás előtt gondolkodtam visszavételen ~8,2-nél, de nem nyomtam meg a gombot...
most két kisebb pakkom van beragadva wll-ből még régebbről, ill 1 pakk pbr-ből.
pre-marketben az olajos cégek jól állnak. ma nagy mozgás lehet lajosban és s&p-ben is. szemem a pályán.
reggeli erste:
"A WTI 48,03 dollár volt ma reggel, de korábban volt már 48 dollár alatt is az árfolyam. A befektetők szerint az OPEC nem elég erős és nem tudja megállítani az amerikai kőolajtermelés felfutását. A tegnapi API adatok mindenesetre kicsit segítettek a negatív hangulaton, miután a jelentés szerint 4,16 millió hordóval estek a nyersolaj készletek és 1,93 millió hordóval csökkentek a benzinkészletek. A fontosabbnak tekintett EIA jelentés ma délután lát napvilágot, a piac 3 millió hordó nyersolaj esésre számít az amerikai készletekben."
igen, csak a rosszra reagálnak, sztem a készletadatok is manipuláltak....ki tudja h mi az igaz, röhej h egy 60-at nem engedik, nevetséges...manipuláció az egész...
RIG is a trendvonalon. DO sajnos letörte. DO-ból van bőséggel a tripla alj szintről. De úgy érzem beragasztottam most magam. :\
Kissé kaotikusak ezek az egy-egy napos 2%-os esések. Nem igazán látom a miértjét. Teljesen az az érzése az embernek, hogy el van döntve a short irány. Fel-fel korrigálgat, aztán jön egy jó adat (lásd múlt hét), amire nem hogy emelkedne, esni kezd. Aztán fogják és beöntik. Borítékolható, hogy ha szar adat érkezik a héten, akkor vágnak majd neki igazán. Tavalyi évhez hasonló manipulációs játék.
"Akár 50 dollár alatt is zárhatja a hónapot a WTI típusú kőolaj árfolyama, miután a befektetőket továbbra is aggasztja az amerikai palaolaj kitermelés gyors felfutása. A helyzeten tovább rontott Líbia nemrég tett bejelentése, miszerint újraindítja a kitermelést két nagy olajmezőjén, ami azonban tegnapi hírek szerint nem lesz zökkenőmentes. Erre a hírre picit vissza tudott kapaszkodni a WTI típusú kőolaj árfolyama a 48 dolláros szint közeléből, jelenleg 49,3 dolláron, a 200 napos mozgóátlagon tartózkodik az árfolyam."
erste
Na én kis bukóban dobtam a TS 37-s certijeimet.Viszont 376 körül vett GBPHUF ill 1.093 környékén nyitott EURUSD shortjaimat tetemes nyerővel zártam a héten.USDHUF longon is szépen fogtam egy kis pluszt.Van még giziből TS32-s certim,ha megunom azt is dobom bár ezt nem ütik ki csak 4.473-s gázárnál.
Szia eurocent!
Nem a 48.37-es szinten van a fordulási szint a jelenlegi rövid távú eső trendből, amit ma el is ért és egyelőre pattant is róla (lásd ezt az elemző oldalt: link
Vagy megint lefordulás következik?
Be tudnád tenni azt a linket, ahol lejjebb várják, 46 felé?
Olaj és Gáz
Ugyanakkor elég jó kis forgalom megy bennük, certiben is és forexen is és jók a lehetőségek is benne (nyerni is és veszteni is.) :)
Lehet a kutya sem jön be, meg látjuk.