időzzünk még el egy picit a momentum szavahihetőségénél és tagságánál! ezt írtad, " a 4000 tag között van mindenféle ember. Ott nem kell senkinek látszat-életet élni, mindenki lehet önmaga." itt adós maradtál azokkal a mindenfélékkel - erre egyetlen példát sem hozál fel, persze hogy nem, mert nincsenek ilyenek..még 1x, hogy is mondta feketegyőr az interjúban? : "a DK-s szavazókat nemcsak hogy tiszteljük, de nagyon sok ponton egyébként együtt is dolgozunk velük az utcákon. Vannak olyan családok, ahol az apa DK-tag, a kisfia meg a kislánya pedig momentumos, egy asztalnál ülnek és beszélgetnek. Néha vitatkoznak néhány politikai kérdésben, de a legtöbben egyetértenek." hát ő egy szót sem ejtett aról, hogy "de vannak ám köztünk dk ellenesek is, meg fideszközeliek is, - ő csak a dk sokat említette, akikkel remekül megy a közös munka, és majdnem mindenben egyetértenek. és azt sem említi 1 szóval sem, hogy a momentumos tagok szülei közt "mindenféle párthoz húzók is lennének" szóval olyat akartál belemagyraázni ami persze sem bizonyítva sincs, sem nem életszerűehhez képest lássuk, hogyan is hazudott Feketegyőr a nagyszülei nemzedékéról nemrég, egy okt. 23- i beszédében: "56-ban
a nagyszüleink nemzedékének kevés dolog volt annyira egyértelmű, minthogy
Magyarországnak nyugati típusú polgári demokráciákban van a helye", ....Azok ellen léptek fel - mármint a nagyszülők - , akik a nevükben ugyan a
néppel, de csak saját kicsi klikkjük érdekében gyakorolták a csalással szerzett
hatalmat, pont úgy, mint ma is." nos erre
nemsokkal késbőb reagált Varga István ügyvéd, volt országgyűlési képviselő aki
ezt fűzte Feketegyőr szavaihoz: „Ő, aki a nagyapja nemzedékére hivatkozik
október 23-án, több sebből vérzik, a torka véres, és ha én lennék Fekete-Győr
András, akkor valószínűleg mélyen hallgatnék..mert személyemben is mélységesen
érintve vagyok ebben a Fekete-Győr-storyban : apámnak az öccse, aki egy
kiváló mérnökember volt, 1981-ben koncepciós per áldozata lett, mert az akkori
párt első titkára, a Vaskó elvtárs, és Fekete-Győr András nagyapja, Fekete-Győr Endre, a Heves Megyei
Tanács elnöke összevesztek egymással, az elvtársat kimentették Budapesten, sőt,
jutalmat is kapott, az én nagybátyámat, aki büntetlen előéletű volt, egy kiváló
feltaláló volt, a Ruhr-vidéken ma is az ő szabadalmával dolgoznak a németek, őt
4 éves szabadságvesztéssel hűtlen kezelésért elítélték, és amikor kiszabadult,
rövidesen utána meg is halt, így aztán ez számomra több mint vért kíván. Kértem
az iratokat a levéltárból, az iratok egy része elveszett, biztos kitették az
esőre, a másik fele már megvan, úgyhogy ezt alaposan meg fogjuk majd nézn..szóval
a nagyapa nem egyszerű TSZ-elnök volt, hanem élet és halál ura volt Heves megyében,
és rendkívül szomorú, hogy most rá hivatkozik, amikor nem egy egyszerű párttag
volt, hanem egy igazi vérbő kommunista "
"Putyin uniós bajkeverőként számít Orbán Viktorra Vlagyimir Putyin orosz elnöknek szüksége van olyan emberekre, mint Orbán Viktor– nyilatkozta Mihail Kaszjanov volt orosz miniszterelnök a Válasz Online-nak adott interjújában. A politikus az orosz ellenzék mai helyzetéről elmondta: nem mindben ért egyet Alekszej Navalnijjal, de azoknak a demonstrációknak, amelyek az ő bebörtönzése miatt elindultak, nagy jelentősége van.Szükségünk van olyan tüntetésvezetőkre, mint Alekszej Navalnij, aki – szeretném hinni – megszilárdította az ellenzéket– mondta. Kaszjanov szerint előnyös lenne, ha az ellenzéki erők a következő választásokon kormánykoalícióba szerveződve indulnának el, és ezáltal működőképes alternatívát tudnának nyújtani a kormányerőkkel szemben.Oroszországban minden demokratát liberálisnak gondolnak, amihez a hatóságok felépítettek egy negatív képzettársítást: »külföldi kém, akit az amerikaiak és az európaiak manipulálnak«– érzékeltette a politikus, hogy miként néz ki a kormányzat jelenlegi kommunikációja. Kaszjanov azt is megerősítette, hogy törvénytelennek tartja a Krím Oroszország általi annektálását – bár erről a témáról a 2020-as, oroszországi alkotmánymódosítás miatt már beszélni sem törvényes. Arról is beszélt továbbá, hogy milyen volt együtt dolgozni Vlagyimir Putyinnal, aki már akkor is elnök volt, amikor ő miniszterelnökként működött.Az én időmben még nálam volt a végrehajtó hatalom, ezzel élve tudtam reformokba kezdeni – Putyin mint politikai vezető általános támogatásával. A leváltásom után egyetlen olyan miniszterelnök sem akadt, aki saját akaratából hajtott végre reformokat – részletezte Kaszjanov.A politikus azt is elmondta, hogy szerinte a 2000-es választás volt az egyetlen, amelyet Putyin törvényesen nyert meg. „Az utána következők eredményeit legalábbis kozmetikázták” – vélte. Szerinte Putyin soha nem viselkedett politikusként – inkább az intézményrendszer ügyintézője volt. Kaszjanov arról is beszélt, hogy véleménye szerint Putyin célja az, hogy megossza az Európai Uniót, és ezáltal tegye képtelenné arra, hogy egységes kül- és biztonságpolitikája legyen.AZ ÖNÖK MINISZTERELNÖKE AZOK EGYIKE, AKIK KONSZENZUST AKADÁLYOZÓ PROBLÉMÁKAT GENERÁLNAK AZ UNIÓBAN – FŰZTE HOZZÁ.Állítása szerint az orosz elnök időről időre azoknak a politikusoknak a „lojalitását akarja megvenni”, akik bajt tudnak keverni Európán belül, függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldalról érkeznek-e. „Nem a politikai orientáció számít, hanem a bajkeverésre való képesség” – ecsetelte, hozzátéve: Putyin velük játssza a játékát, hogy megelőzze az EU Oroszországgal kapcsolatos egyhangú – és gyors – döntéseit.Szerinte az orosz elnök célja az, hogy visszahozza az 1990 előtti világrendet, illetve megakadályozza Amerika és Európa együttműködését."
Ezért nem jut előre Magyarország mert a fidesznyikek egy bajkeverőre szavaznak, akit putyin vet be Európa ellen
Senki se mondta hogy korrupció csak Magyarországon van. Azért csak kiemelném a TE általad hozott példádat. tehát a világ legnagyobb gazdaságában a világ legangyobb és legbefolyásosabb jegybankelnökének LEKÖSZÖNTE UTÁN összesen sikerült pénzeket elfogadnia hedge fundoktól összesen 7 millió dollár azaz 2,5 milliárd forint értékben. Miközben itthon ilyen ügyet hetente lehet találni kicsin segdugasznyi gazdasági méretű országunkban. A vej ennek az 5-szorosével alapozott meg ( 13 milliárd ). A Mátrai erőműnél csak a 4-szeresét rakta zsebre Mészáros ( 11 milliárd ) miközben inkább úgy a 20-szorosának ( 50 milliárd ) megfelelő kötelezettséget vállalt át tőle az állam a vételel. . Szóval igen mint sokadjára. A Brazil favellákban semmi gond nincs a közbiztonsággal hisz Genfben is a hónapban egyszer kiraboltak egy házaspárt. Szóval nem is értem a kritikát a Brazil közbiztonságról?
Akkor kérlek keresd fel az iróniát a szótárban. Global barátunk kezdte hogy karácsonyhoz fogható szélkakas nincs a világon. Írja ezt a nagy Orbán imádó. Erre írtam gúnyosan a lentit, hogy esetleg a vewzér szemében agernedát is ha már annyira oda van azért hogy egy politikus egyszer ezt másszor azt mond. . Akkor lett volna ok írnod a lenti emberkéről ha én BÁRMIKOR védtem volna. Mellesleg megint nem én játszom itt hogy jaj politikai szélkakas valaki. Ahogy nem én szoktam migránsozni se. de ha valaki elkezdi mutatom hogy mekora képmutatás részéről hogy azzal támadja az illetőt amit a kedvence nagyságrendekkel többször elkövet.
Szóval még egyszer,-ahogy ált. iskolás tanítóm mondta volt- a gyengébbek kedvéért: ha átlagos magánnyugdíj befizetéssel rendelkeztél 2010-ben, amit a saját választott kormányod kb. szicíliai maffia- módszerrel (zsarolás) elvett tőled, akkor 70.000Ft-ot kaptál, mint reálhozam. Ha volt gerinced, és nem engedtél a zsarolásnak, akkor ma 1.750.000Ft- reálhozamot tudsz felvenni. 10 év alatt elvettek tőled (is)1.680.000 Ft-ot. Ez a lényeg. Az hogy te mindenhol siránkozol mindenféle ámokfutással, az kb. a sánta kutyát nem érdekli. Ezt már egyszer leírtam neked, de nem sikerült felfogni: az elmúlt 5-6 évet végigsiránkoztad a pf-en mindenféle monetáris ámokfutással, minden összedől, mindmeghalunk stb.én meg pénzt kerestem, amit elkölthetek a boltban.Na, ki csinálta jobban? Aki engedett az ÁLLAMI zsarolásnak, vagy felfogta, hogy milyen folyamatok játszódnak le a gazdaságban, és ennek megfelelően lépett, keresett a piacon, vagy/és meghúszorozta a reálhozamát?(költői kérdés volt). Komolyan - és ez most kicsit személyeskedés lesz - unalmas már ugyanazt a sötétséget olvasni tőled, ami semmire nem jó, nem visz előre, nem lehet tanulni belőle semmit, pénzt csinálni meg pláne, de öntöd folyamatosan a pf fórumra rendületlenül évek óta...
"az orvosi kamarát is feleslegesen hoztad ide terelésként, hiszen tudjuk a vezetőiről hogy az ellenzékhez annak bekötve" . Na, ki is terel? igen, te tudod, kihez van bekötve. Ez lenne az ultimate érved mindenre? Aki ellent mond a kis fidesznek, az az ellenzékhez van bekötve? OK, ez is egyfajta gondolkodás....
akkor idézek tőled... "Teljesen igazad van ki hallot mar olyanrol hogy valaki Kisz titkarkent
kezdje, nagy oroszelleneskent folytassa, majd vehemens liberaliskent
lepjen fel aztan valtson konzervativra" erre kaptad a fasiszta-szociáldemokrata, kommunista, reformkommunista, szocialista, liberális fejlődési utat bejáró Soros Alapítvány elnököt...
Ez a nincs az ellenzéknek programja duma annyira unalmas. Mióta számít a magyar átlag választópolgároknak egy választási program? 2018-ban is ezzel jött mindenki, hogy a Momentumnak, LMP-nek, Jobbiknak nincs programja, pedig ott volt, fel volt töltve a pártok honlapjára, csak éppen mindenki leszarta vagy uncsinak találta és nem olvasta el, egyszerűbb volt azt hazudni, hogy nincs. A hivatalos kommunikáció szerint a programon dolgoznak a pártok és amint elkészül, mindenki számára megismerhető lesz. De előre megmondom mi fog történni: megjelenik a program és az ellentábor egy része továbbra is azt fogja hazudni, hogy nincs, a másik fele meg azt fogja mondani, hogy sz@r program, elolvasni meg a köpködők 0,0001%-a fogja maximum. A magyar átlagszavazót nem érdekli a program, érzelmi alapon szavaz a nagy többség. Emlékszem még a főpolgármester választásra, ott voltak programok, de nem érdekelt senkit, csak a mocskolódással foglalkozott mindenki. Kurvára nem érdekel senkit a program, jó kommunikációs patron, hogy nincs, de ha létezne, akkor sem foglalkozna vele senki. Amúgy lesz program.
köszi ezt a sokadik mellébeszélő, nulla érvelést - a szavak kiforgatása megy neked, csak nem elég hatásos és szerencsére nem tudsz vele mindenkit átverni :-) valóban megerősített abban hogy igazam van :-) az orvosi kamarát is feleslegesen hoztad ide terelésként, hiszen tudjuk a vezetőiről hogy az ellenzékhez annak bekötve tehát semmi meglepőt nem tudtál írni megint fegyőr tehát elismerte hogy minden szép és jó, vitamentesen kéz a kézben fog menni a kormánzás a dk - val, amiről korábban sorozatban azt nyilatkozta hogy "velük nem lesz együtműködés mert lejáratták magukat, nem hitelesek, stb." no erre szokták azt mondani, hogy gerinctelenség és hiteltelenség a köbön a politikában - signalék meg erre tapsolnak!! bravo :-)
Erre a reszre gondolsz: . 1950-ben rövid ideig a Rádió elnöke is volt, 1951-ben a Művelt Nép Könyvkiadó felelős szerkesztője lett, 1952–1954 között pedig a Hungary–Vengrija című lap főszerkesztője lett. 1954 májusában a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának lett az elnökhelyettese.Nagy Imre és reformtörekvéseinek támogatója volt, ezért 1955 áprilisában a „keményvonalas kommunisták” az összes többi reformkommunistával együtt leváltották, de nem zárták ki a pártból. 1955. május 27-én azonban Gimes Miklóssal együtt egy pártgyűlésen követelte a Rajk-per felülvizsgálatát, majd aláírt egy memorandumot, amely a kulturális élet ellenőrzésének megszüntetését követelte. Emiatt 1955. december 24-én kizárták a pártból. . Amugy erdekelne o hogy jon a temaba? Indul esetleg valamelyik ellenteki listan? Vagy akkor beszelgessunk a romai triumviratus palfordulasairol is?
Egy olyan politikus aki eloszor ne. Akart 13. Havit majd mikor az ellentabor bevezette 14. Haviert kampanyolt. Mikor a valsagkor kivezettek a 13. Havit kampanyolt ellene de hatalomra kerulve azert nem hizta vissza es ujra ellene volt majd 10 eveben visszavezeti de azert csak evi 1 hetes utemben. . Vagy aki szerint Paks szerzodeseinek titkositasa hazaarulas, majd hatalomra jutva inkabb 20 evre titkositotta oket. . Aki nagy EU szimpatizans es orosz ellenesbol lett EU ellenes orosz barat szinte hatalomra jutasa utani elso evben. . Aki bar 30 eve tudott parttarsa "hobbijarol " azert csak melegellenesre epitette fel a retorikajat es emlitett emberrel melegellenesre iratta az alaptorvenyt. . Aki bar korrupcioellenessegrol papolt az egyik legkorruptabb rendszert epitette fel ahol a korrupcio lenyegeben a gazdasagpolitika resze es intezmenyesitett szintre emelodott. . Aki Soros osztondijaskent sorosozik. . Aki bar neveben polgari partot visz minden civil polgari kezdemenyezest eltipor es rendszere inkabb hajaz egy kozpontositott kommunista allamaparatusra. . Aki bar szegeny mint a templom egere a gyereket svajcban iskolaztatta millios havi tandij mellett. Akinek a gyerek, veje, apja, baratja mar mind milliardos de o maga egy fel hazzal rendelkezik es 1-2 havi megtakaritassal. . Tovabb is vam mondjam meg?
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!