Minden létező gondolatra van már fórum, erre a kb. 80 éves stratégiára pedig még nincs... a value investor a részvényt annak tekinti, ami valójában: üzletrésznek. Eszerint értékeli azt, és diszkontáron vásárol belőle.
Miből finanszírozzák a bejelentett mega beruházásukat? A kockázat itt van. Mert lehet jóval kevesebb is az osztalék. Ráadásul az alapkamat várható emelkedése sem tesz jót az osztalékpapíroknak.
Szó sincs róla, hogy rosszul venném véleményedet, sőt kifejezetten előremutató, ha több szemszögből is megnézünk egy jelenséget. A kritika előremutató. Én kizárólag kvantitatív mutatókat vizsgáltam. Így aztán inkább köszönet a kvalitatív rávilágításért.
Nehogy kritikanak tekintsd, amit irtam. Az elemzeseid kivaloak, es igyekszem mindig elolvasni. Csak azt gondolom, hogy talan meg nem lattal eleg bear piac indulast. . Most, amikor a ciklikus szektorok (mint auto, hazepites, semicond, beruhazasi javak szektor ) mind gyorsulo esesben vannak, es vezetik lefele az SPY Index trendjet lefele, akkor a semicond mufajban is nagyok a rizikok. Es ilyenkor meg gyakran az arfolyam-csucs utan is javulnak tovabb a profit szamok (mint pl. Intel eseteben), de mar jol kivehetoen lassulo az emelkedes. A piac pedig ehhez kepest kb. 6 honappal elore nez, es fokuszal 2019 Q1sot Q2 varhato szamaira, es annak alapjan donti el, hogy vesz vagy elad. Es bizony mar 19Q1-re INTC-re is negativabb becslesek vannak a mostanihoz kepest. Es az ar mar most ezeket koveti.
Mint maskor is, kivalo elemzes. De szerintem kihagytal 3 tenyezot. . a)Az iparag helyzete. Az INTC a vezeto semicond gyarto, es az nagyon-nagyon ciklikus iparag. Szoval, a 5 eves atlagok hasznalata a jovobeli kilatasok becslesere konnyen tevedeshez vezet, kerdeses modszer. Meg juliusban Y/Y alapon a semicond eladasok novekedtek, de mar lassulo a novekedes...es a piac az arakban ezeket a trendeket ujabb 1-2 negyevre elore lediszkontalja.A Q4 altalaban eros negyedev szokott lenni, szoval szezonalisan lehet nemi javulas is... Data Center es laptop gepekbol is 6-12%-al tobb fogy karacsony elott….en is akkoriban szoktam venni...dehat az is benne van az arakban. . 2)Az Intel novekedese lassulo. Juliusi 1.04 EPS tenyleg eros volt, 0.04-el tobb a varakozasnal, hiszen a tavalyi 0.72 volt. De azert a trend szamok igy neznek ki, negyedevente: 2018 Q1-->Q4 16.06, 16,96, 18.10, 18.37, szoval nonek az eladasok negyedvente, de az emelkedes lassulo trend. Es 2019-re Q1 mar cask 17.0Mrd arbevetel acarozas, es egesz evre is cask az idei folott 4-5% a varakozas. A profit EPS szamok is kitunoek eddig, de: 2018 Q1-->Q4 varakozas: 0.87, 1.04, 1.13, 1.16, szoval a profit novekedesi tempo is erosen lassulo. . 3)Az uj novekedesi palya az Auto-onvezeto chipekben, Home-AI-ben van. Intel szuper jo helyzetbol indul ebben a versenyben. De ahogy AMD alaposan meglepte oket az uj chipjevel, es otthagyta oket a porban, ez sajna nem eldolt verseny. Lehetseges meglepetes. Es akkor nagy baj is lehet. . 4)Szoval, INTC kivalo ceg, es ha a semicond-ban barmit vennek, elsonek ezt nezegetnem, ennel sokkal alaposabban. Csak fundasan nem okvetlen mostanaban. A chartja meg explicite ronda. http://keptarhely.eu/view.php?file=20181020v00orkpx6.jpeg
szia,nagyon koszonom az elemzest hozza. Van mar Intel pozim, csak kicsit magasabbrol - ezert is szenvedek vele a mostani kornyezetben -, de egyebkent en is abban bizom, hogy vissza fog ez meg maszni. Az eredmenyek jok, az elozo ket negyedeves jelenteskor megemeltek az eves becsleseket is. A piac szerintem azt arazza most, hogy meg mindig nincs uj vezeto es azert ez ugyebar bizonyos rizikokat hordoz magaban. A PE alacsony, osztalekot fizet es ugyan kicsit elmaradtak a legujabb proci piacra dobasaval, szerintem ettol fuggetlen jo vetel ezen a szinten - persze ha a piaci kornyezet nem romlik el nagyon, de akkor mindegy mit veszunk. A paypal egy gyors trade volt, de ettol fuggetlen ha ujra lentebb jonne kicsit, akkor meg visszavennek abban is egy pozit.
INTC-t megnéztem és ezen az áron kifejezetten jónak gondolom (ha már bővíteni kell, ezt jobbnak látom, mint PayPal-t; értem én, hogy nem ugyanaz a szektor). - Az elmúlt 3 évben EPS TTM növekszik és meghaladja az 5 éves mozgóátlagot (jelen állapot szerint 44%-kal). A PE visszacsúszott 11 körüli szintre az 5 éves átlag 14-ról (az 5 éves átlagot eléggé megbízhatónak tartom ennél a cégnél, mert a MA(5Y) trendvonal 2015 óta 12.3-14 között mozog, az alapsokaság kis szórásával) - 10/25-n jelent. Company guidance szerint 1.15 EPS várható 18,100 árbevétel mellett (rendre 14% és 12% növekedés YoY alapon - Amennyiben a guidance bejön (márpedig az elmúlt 5 negyedévben rendre alábecsülték az eredményt) akkor a PE lecsúszik 9 körüli értékig. Ilyet pedig 2013-ban láthattunk utoljára, amikor az EPS TTM csökkenő trendben volt és abszolút értéke 2 körül tanyázott. - Eléggé tempósan vásárolja vissza a részvényeket.A 2010-es 5.6Mrd-vel szemben jelenleg 4.6Mrd a részvényállomány. - Ha tehát megvalósul az 1.15 körüli (vagy jobb) eredmény, akkor az átlag PE-vel számítva 61 körüli célár jön ki. Ez elég jól egybevág Finviz 55-ös konszenzus értékével. 61/44-1=39% biztonsági tartalék van benne. Ez szerintem már kellően megalapozza egy pozíció vállalását, ha további elemzés nem hoz valami knock out kritériumot.
Azt hiszem, ezt inkább jobb, ha ide írom, mert más topikban ketté harapnának :) én még mindig elég nagy mennyiségben tartok olyan papírokat, amiket más topikban nem nagyon említenek. Hónapok óta Disney, T, Intel - ezzel szenvedek is kicsit, de szerintem kijavul majd - Cisco. Igazából azért indultam el ebbe az irányba, mert korábban sok olyanom volt, ami szépen ment árfolyamban, de nem igazán vagy csak kevés osztalékot fizetett - növekedési papírok. Aztán kezdtem átállni a Value papírokra és azért az osztalék az unalmas várakozás ideje alatt csak hozott valamit. A jövő héten, ha még kicsit ütnének a piacon, akkor belenyúlnék jelentés előtt a Googleba. Hét elején vettem PayPalt és ma kiszálltam cca. 5 százalék nyerővel. Nem sok, de egy gyors tradre jó volt. Miért szálltam ki? mert szerintem lesz meg kicsit lentebb, akkor talán visszaveszem. Mivel a PayPal jót jelentett, a googletol ugyanúgy jót várok és a Google nekem abszolút mindenre egy jó iránymutató. Amíg a Google növekvő számokat hoz, addig pozitív vagyok. Mindenki mindent a neten vásárol, hogy az most amazonon vagy ebayen vagy más platformon történik mindegy, de először mindenki a neten kutakodik, általában a googlen... jó Google számok (nem csak pénzügyi fokmérők, de klikk, YouTube stb.) számomra sokat elárulnak. Természetesen van energia és nemesfém érdekeltségem is, a full portfólióra nézve cca. 6-7 %, szóval nem túl sok. Szóval lehet, hogy gyengélkedik már ez a bika, de szerintem még fog egyet rúgni, ha minden jól alakul az év végén, azt már valószínűleg kiszállóra használnám, mert januártól valószínűleg új munkahely és arra kell majd koncentráljak, a piacok megvárnak majd, főleg, ha esetleg tényleg megzuhannának... akkor a távolmaradás még védelmet is nyújtana :o)))
KHC-nak tobb baja van. Eloszor, az egesz FoodProcessing iparag oriasi versenyben van egymassal. Nagyon fegyelmezett es szigoru operativ koltseggazdalkozas kell, anelkul egy pillanat alatt beomlik az egyebkent is szuk margin. Masodszor, egy negyedev ota sorban elkezdtek emelkedni a mezogazdasagi arak. Buza, szoja, Sugar, meat, minden...es az eladasi oldalon a verseny miatt nem birnak arakat emelni. A marge szukuloban van. Harmadszor, KHC nem nagyon exportal, ahol kicsivel jobbak az arak es nagyobb a mozgaster, mint az USA piacon. Igy aztan ha mar food, akkor KHC nem a kedvence az Alapoknak se. Negyedszer, a koltseg oldalon a Kinai arhaboru miatt a kinaiak nem adjak ocson a sajat termekeiket tobbe...szoval onnan is KHC kapja a hidegvizet. . Igy aztan a profit kilatasokat vagjak lefele, iden 4.30 volt az ev eleji varakozas, es mostanaban 3.60-3.80 koze varjak. Az -10% zuhanas. Es a kilatasok se jok, a jovo evit is csokkentik maris. Egy jo akvizicio talan segitene. Dehat 26Mrd arbevetel mellett 35Mrd az adossag, tobbet nem lehet csinalni, amikor a kamatok emelkednek. Most a kamatokra elmegy 1.6Mrd evente, es lesz az tobb is. Szoval se akviziciokra penz nincs, se penzugyi erdemeny javulasra nem lehet szamolni. Az a PE=14 szam, az most meg inkabb hizelgoen magas. Fundasan biztosan nem vennek bele.
Ott van még aztán 44Mrd goodwill (teljes kapitalizáció mintegy 2/3-a) is, ami ugyan pusztán számviteli tényező, mégiscsak ki kellene vezetni a könyveikből előbb utóbb.
Nem sült el jól ez a 2015-ös merger (eddig?). FCF nagyon gyenge lábakon áll. Következésképpen részvényt hígít, és/vagy adósságot növel, miközben az árbevétel stagnál.
Hiányzó növekedés, jókora hitelállomány. Gondolom az sem segített, hogy a CPB felvásárlása is szóba került egy ideig. Erről állítólag már letettek. Én ugyan vettem belőle egy keveset 55-ön, de lehet, hogy egy SJM most jobb beszálló lehet.
T-t (ATT) még mindig jónak tartom számításom szerinti 38-40 körüli célárával. Modellem szerint a 10/24-i gyorsjelentést megelőző záróárat (következő gyorsjelentésig) meghaladó árfolyamokra lehet számítani a rendszerszintű kockázatoktól eltekintve.
Végül rövid gondolkodás után eladtam, miután megkérdeztem egy fegyveres cégekkel foglalkozó csoporttagot. :) Azért vettem, hogy legyen egy jó kis fegyvergyártó cégem is. Másfél éve. Csökkent az osztaléka, nőtt a hozama, gyengült a P/E....és jó lenne csökkenteni a részvényarányt is. Megtörtént. :) Köszi a kommenteket. :)
Value Investing