Minden létező gondolatra van már fórum, erre a kb. 80 éves stratégiára pedig még nincs... a value investor a részvényt annak tekinti, ami valójában: üzletrésznek. Eszerint értékeli azt, és diszkontáron vásárol belőle.
Nem rég szálltam be OMV-be, eddig tetszik.., bár most kissé túlvetté vált. De az igazi nagy dobás az majd az osztalék lesz, kíváncsi leszek hány százalékát vonják le az osztrákok osztalékadóként.
Van esetleg valaki aki kivette a részét tegnap a hadiipari cégek emelkedéséből? Bevallom az utóbbi időben nézegettem őket, hogy vissza kellene venni egyet, kettőt, de lemaradtam róluk. A két kedvencem, LMT és NOC is nagyot ment tegnap.
Régóta eldöntöttem már, hogy BRK-t nem adom el, maximum akkor, ha az élet úgy alakulna, hogy szükségem lenne arra a pénzre. Mivel usd alapú sp500-at követő etf-et nem tudok venni, így a brk nekem majdnem tökéletes az amcsi piac lefedésére. . Egyébként igen, sajnos kevesebbet vagyok már itt, a magánélet teljesen átvette a hatalmat a tőzsdézés felett. :)
Húúú, ne is mond, benne vagyok rendesen, legutóbb 25$-on bővitettem belőle, így jelenleg 29$ a teljes beker áram. Én mint cégben továbbra is bízok, így legközelebb 20$-on fogok belőle bőviteni, és a chartot inkább meg se nézem. :D
Pedig most már még MNB tanulmány is jött ki arról, miért nem jó a gyenge fosrint :) persze azért kíváncsi vagyok én is, hogy ez a szájkarate eltolcsytól pontosan mi is akar megint lenni. Ha nagyon a forintot akarják erősíteni, a magyar kisvállalkozások nagyon megihatják a levét, persze ezeket leginkább pont az nem érdekli.
What are the costs and fees associated with the TBSZ account?A minimum activity fee is imposed on the TBSZ account, which amounts to 2,000 HUF per month.This fee applies collectively to all TBSZ accounts, regardless of their number. So, whether you have 1, 3, or 5 TBSZ accounts, the fee remains 2,000 HUF.The minimum activity fee is reduced based on the total commission generated from trading on the TBSZ accounts in each month. For example, if you have four TBSZ accounts, and each generates commission equivalent to 300 HUF, the payable minimum activity fee would be 800 HUF (2,000 – 4 * 300 = 800).https://ibkr.info/node/4888?fbclid=IwAR1gy3TF_pkgZ640nnEp7uok0LaGyfqBjZQ2OiKmHsESprLcI_zl6SAjGwI
370-ről 376-ra gyengült az eurhuf. Szerintem a kamatcsökkentés elkezdésével + az állampapírba való újabb betereléssel innen még sokat és sokáig gyengülni fog. Ez csak egy szimpla várakozás, semmi több, részemről. A költségvetési kiigazítás viszont jó lehet a forintnak.
Én WBA-t bővitettem legutóbb, és ha tovább esik Pfizer, akkor lehet abból is veszek még egy csomagot. Teva is nagyon csábító a mostani áron, csak ahhoz tudjam bőviteni, ahhoz valamit el kell adnom. :)
Nézem az ASML-t. Az investing azt mondja, hogy az elmúlt évek során csökkent a total equity. Az nem zavaró? Meg a quick és current ratioja (0,79 ill 1,28)?
24.74-28.38 két héten belül. Mindig minden részvény esetében ráadok ilyen gyors emelkedésre az elmúlt időszakban már. Ráadásul múlt hét közepén mikor eldöntöttem a portfólió csökkentést (85% rv kitettség volt a cél a húsvéti hosszú hétvége előtt), sem a MOL osztalék sem pedig a Richter 40 mrd srv nem volt még publikus.
Én most kicsit örülök, ugyanis a MOL közzétette az osztalékjavaslatát, 150 Ft normál és 200 Ft extra osztalékot fognak várhatóan fizetni, ha a Kgy jóváhagyja. Ez igen szép hozam. :)
88% éppen nálam. Allianz, AXA, Pepsi már nincs meg. Nyomda a múltkori felrántáskor csökkentve. Matáv 401-en csökkentve múlt héten. Ha csoda történne és innen 5-7% százalékot menne a Richter/Mol páros, akkor akár 80% köré is lemegyek. Ma néztem a három EU kiszemeltet, Vonovia és ÖMV elugrott előlem, DTel meg csúcson... Valami EU-s osztalékkirály ötleted jelen árfolyamokon van? Az se baj, ha nyúl, csak röfögjön!
Én múlt héten kidobtam éppen 100$ fölött AliBabát arra a hírre, hogy várhatóan fel fogják darabolni, nem igazán esett jól a tartása és végre alkalam adódott hogy minimális pluszban el tudjam adni. Egyébként túl nagy az örömködés most a tengeren túlon, jobban örülnék ha kicsit szomorkásabb lenne a hangulat, az mindig jobb vételi lehetőség. :)
A nemrég vett Rafi-SocGen-CreditAgricole hármast hosszabb távra tervezem ... oszt majd kiderül, persze. Van még pl Intel meg Verizon hosszabb ideje. Meg PAAS és Kinross. Csupa jó vásár :-)
Philipset nem követem. A múltkor olvastam, hogy elbocsátanak a szórakoztató elektronikai részről párezer embert és az eü. részre koncentrálnak inkább. Most ránéztem az elemzői várakozásokra, ha azok az adatok (forgalom profit stb.) nagyjából bejönnek, akkor jó lehet, csak ott van az a "HA". Lehet, hogy furcsa lesz a value investing fórumon, de hosszabb távra most nem venném, mert közel van az EMA200-hoz, megvárnám amíg távolabb kerül tőle lefelé.
DB-n én is gondolkodtam, de aztán Vonovia lett belőle. A DB a megérzésem szerint lejön 7.5 körülre dupla alját csinálni. Egyébként ha value Investing, akkor érdemes egy pillantást vetni a Stellantisra. Semmi adósság, ÉV/EBITDA 1 alatt, P/E 3, profit marzs 11% körül, kínai kitettség minimális, profi CEO (Tavares).
Már több, mint egy hónapja csak eurozónás részvényeim vannak. Így nem kell az adóegyezmény kérdésével foglalkoznom, az adminisztrációt és az adókat a minimum szinten tartom.
A Vonovia jól áll ezen a téren. A lakásállományának, ha jól emlékszem 1.6%~a H energiahatékonyságú 3.4%~a G energiahatékonyságú, míg a német lakásállomány 7%~a H és 9%~a G.Egyszóval jóval a német lakásállomány felett van az energiahatékonyságuk
A német ingatlanos cégeknél nézzétek meg, hogy mennyire modern lakásállománnyal rendelkeznek. A hamarosan induló zöldítésben (energiahatékony ingatlanok) egy közepesen öreg állomány is jelentős költségeket okozhat már. Én nem ezekbe az ingatlanos cégekbe fektetek, hanem azokba, amelyek az energiahatékonyság növelésén fognak majd keresni. Csak egy tipp ;)
Szia Tibi, csak most jartam itt ujra :) szoval eloszor is a kerdesedre a felhasznalonevvel kapcsolatban. En csak ezzel az egy nevvel vagyok itt a kezdetektol es nem is valtoztatok ezen a szokasomon :) Nem akarok semmilyen trollkodasra alkalmazando usert csinalni, en ha irok, akkor csak ezzel az egy nevvel teszem. A masik kerdesedre a valasz, osszesen cca. a toke 8%-a lehet most bankokban, ami eleg magas, foleg a mostani "krizist" tekintve, de ugy gondolom, hogy annyira nem rossz bankokat vettem :) Sajnos a CS-el befürödtem, az egy regi mellenyulas volt, amit tartottam, hogy majd egyszer biztos fordul, mert hat megiscsak svajci bank... de nem adtam el most sem, megvarom, mig UBS papir lesz belole es azt is tartani fogom most mar amig elek :o)) De komolyra forditva, a CS-be fektetett toke cca. 85%-a elegett, a maradek 15% meg igazabol tenyleg jelentektelen osszeg, szoval egyszeruen megtartom majd a UBS papirokat, aztan majd megy valamerre, meg a hosszuuuuu varakozas kozben meg némi osztit is kapok. Igy lett a CS-böl egy hosszutavu, soha meg nem terülö betetkönyv :D Remelem, hogy a többi bankpapir majd annyit legalabb fog hozni, hogy a CS bukot kidolgozza.
A Vonovia hitel kamata az elkövetkező 7 évre 1.5% -ön fixált. Ezt a bérleti díj emelésekből és emelés nélkül is ki tudja fizetni. Berlinben az új városvezetés az elkövetkező 3 évre évi 5-5% bérleti díj emelést engedélyez. A Vonovia mellett szól még a vezetőség, akik elég jól végzik a dolgukat.
Én az első csomagomat 30 környékén vettem. Alapvetően hasonlóan látom a dolgokat mint todi, de azért a cég hitelei miatt nem vagyok teljesen nyugodt. Ha már ingatlan, akkor lehet, hogy jobban jársz az IPRP-vel. Ennek is van egy 10%-os Vonovia kitettsége és szerintem 5 éves távon szép profitot lehet majd elérni vele. Most minden ingatlanos céget ész nélkül adnak.
Nekem van Vonovia. A jelenlegi áron egyértelmű vétel. Mehet ugyan még lejjebb, mivel jelenleg shortolják, hogy olcsón megszerezzék a nagyok. De! Nem egy REIT cég. 500000 lakása van frekventált értékes helyeken, a kihasználtság 99% körül van. A lakások könyv szerinti értéke 2500 euro felett van négyzetméterenként, amit jelenleg a könyv szerinti érték fele alatt vehetsz meg. No lakossága nő a bevándorlás miatt, új lakást alig tudják megvenni, így marad a bérlés. A bérleti díjak ( Mietspiegel) jelentős emelkedése várható. Én 48 euróra várom 2-3 éven belül. Addig is fizet évi 4-5% osztalékot.
Én messzire kerülöm.Amilyen jogi hàttér van No.ban valszeg kerülni fogom a jövőben is az ingatlanhasznosító cégeket.Ezt mondtam 55 eurónàl s ezt mondom most is.
Van itt valaki, akinek van Vonovia vagy tervez esetleg venni belőle? 1 év alatt majdnem 60%-ot esett az árfolyama, és érdekelne a véleményetek róla, hogy ki hogy látja most, én felvettem figyelő listára.
Nekem volt egy elég jó köröm a Rafi + SocGen párossal tavaly tavasztól, szerencsés (hangsúlyozom: nem okos/ügyes) be- és kiszállókkal. Hátha most is ...
Nekem sem teljesítenek fényesen a bankjaim, de nincs különösebb jelentősége, mert egyrészt diverzifikálok, msárészt pedig hosszútávon igen valószínű, hogy jóval magasabban lesznek. Addig is lehet vásárolgatni, ha van erre fordítható tőke. :)
Lejöttek értem :-) Csak nehogy :-( legyen a vége! Societe Generale-t vettem (vissza), Raiffesent (vissza) és Credit Agricolet. Tibinek: kicsit fejnehéz lett, de majd a veszteségek csökkentik a súlyt :-)
Sziasztok, régen jártam erre :) én vettem bankokat, ING és schwab, credit agrim meg már volt korábban. A két európait árfolyam és oszti potenciál miatt, schwab inkább csak árfolyam miatt. Vettem amúgy BNP-t is még a múlt héten, de aztán a nagy csapkodásban nullában dobtam, mert hirtelen túl nagyra nőtt a bankos kitettségem. Sajnos CS-ben is benne voltam már egy ideje, szóval amit a többi bank majd - remélhetőleg - hoz, azt valószínűleg a bukó el is viszi, szóval összességében a banki befektetés jó esetben nullás lesz...
Ma feltankoltam pár pénzügyi intézményből. A reggeli pánikban vettem Axa-t, Societe Generale-t és OTP-t is. BNP Paribast és Allianzot nem kaptam, lemaradtam róluk, de nem zárom ki, hogy lesznek még csapkodások, és jöhetnek még árfolyamzuhanások. Más is vett ma bank részvényt?
Autóipari cégekkel nem igazán foglalkozom, túl nagy tőkeigénnyel, és viszonylag alacsony megtérüléssel rendelkeznek. Ettől még lehetnek jók, de engem más típusú cégek érdekelnek.
Autóipari cégekkel nem igazán foglalkozom, túl nagy tőkeigénnyel, és viszonylag alacsony megtérüléssel rendelkeznek. Ettől még lehetnek jók, de engem más típusú cégek érdekelnek.
Lehet. Én áttértem már az eurozóna tőzsdéire és cégeire. Ha az USA-ban ismét lesz olyan kedvező helyzet, mint ami ami most megszűnik, akkor részben visszatérek majd. :)
Így van. https://nav.gov.hu/ado/szja/az-amerikai-egyesult-allamok-es-magyarorszag-kozotti-kettos-adoztatas-elkeruleserol-szolo-egyezmeny-alkalmazhatosaga USA az egyezmény hiányában 30%-ot von le osztalékból, kamatból. Magyarország további 5%-ot, ez megspórolható TBSz számlával. Árfolyamnyereség esetében Magyarországon történik az adózás (15%). Itt jön szóba az ellenőrzött tőkepiaci ügyletek adózása. Amennyiben bármely EGT-államban működő brókercégen keresztül történik a vásárlás, az ügylet ilyennek minősül, így a nyereség-veszteség összevonható, és ez esetben TBSz számlán is tarthatóak az USA részvények. USA brókercégen keresztül történő vásárlás esetében a fentiek nem érvényesek.
Value Investing