Még egyszer a kedvedért: nemcsak kétharmados győzelmet ért el Orbán, de az összes közvéleménykutatás őt hozta ki első helyre. Vajon miért jelezte az égvilágon minden, hogy a nép (=demosz) többsége mellette áll? És ezt vajon miért nem tartjátok tiszteletben, miért nem tudjátok elfogadni? Egyetlen racionális magyarázat van erre: mert demokrácia-ellenesek vagytok.
Az egyik helyen gyakorlatilag nincs ellenzék, emberek hullanak ki az emeletről, nincs szabad vélemény. A másik helyen elcsalják a választást, szintén nincs szabad véleménynyilvánítás, és Mo-n enyhébben még, de itt is elcsalják, neki ez a "demokrácia" megfelel. Számára ez egyenlő a demokráciával. Kategóriákat állít fel és azt hiszi ezek mindegyikébe belefér az igazság, amit az adott eszméről, ideológiáról gondol.
és egyébként mi van utána?semmi fentről irányitanak.ugyhogy kár bizakodni.az emberiség nem tud már változtatni.egy dolog csak jön a noé,de most már csak az maradhat aki ide valo a földre.jön az ezer év.de ott nem az emberiség akarata fog érvényesülni .ugyanis az mindig is megbukott
forradalom rendszerváltás-minden forradalmat-levertek.csak a gandiféle győzött a békés-csendes-itt egyet lehet tenni minden pénteken egymillio ember kimegy az utcára-munka után .minden héten addig mig el nem takarodnak -természetesen békésen.ez az egy lehetséges.
Azt írja, hogy Orbánt "megszavazta a nép" és ezt nem tudjuk elfogadni. Putyint is megszavazza, látszólag Lukasankát is a népe, tehát semmi baj velük. :)
Fogalmad sincs "demokráciáról", "liberalizmusról", "kereszténységről", nem érted a szavak jelentését. :D Magyarországon nincsenek szabad választások, a véleményed szerint, tehát Fehéroroszország és Oroszország is demokrácia. :D Nevetséges vagy.
"szabadság, egyenlőség, testvériség" - ezzel semmi gond nincs, mindenki elfogadja (amennyiben a szabadságot például a diktatúra ellentéteként értelmezünk, s nem valamiféle korlátok nélküli idióta szabadosságként, amennyiben az egyenlőség például a törvény előtti egyenlőséget jelenti, és a testvériség szintén nem szélsőséges, tiszteletben tartja például a magántulajdont, és a magántulajdonra vonatkozó különbségeket a társadalomban). A demokrácia és a liberalizmus két külön fogalom. A demokrácia (=nép uralma), éppen a (neo)liberálisok által van sárba taposva, nem hisznek benne, csak abban az esetben ha az őket igazolja. Egy példa erre: vegyük Orbánt. Elhiszem hogy sokan nem tudjátok elfogadni, azonban a nép mellett állt ki, nem is akármilyen mértékben. Az összes közvéleménykutatás magasan őt hozta ki első helyre Magyarországon. A liberálisok mégsem tartják tiszteletben ezt, nemcsak Magyarországon, de Nyugat-Európában sem. Ha tényleg hinnétek a demokráciában, akármilyen érzéssel is vagytok Orbán felé, megvédenétek pl. Guy Verhofstadt (maga is szélsőséges 'neo'liberális) kirohanásaival szemben, milyen jogon támad és aláz meg valakit, akit a magyar nép erős többsége megválasztott? A demokráciát valóban meg kell védeni, ám ebben épp korunk liberálisai buktak meg, ezért (is) mondtam, hogy minden jóérzésű ember otthagyta a liberális tábort. Ha tényleg hisztek a demokráciában, azt fel is mutatnátok. Ezek úgy érzem csak üres szavak nálad is, tettek nem követik. Papíron jól néz ki a liberálisoknál, amikor viszont a valósággal szembesülnek, akkor azonnal demokrácia-ellenesekké válnak.
hehe, lehet naiv vagyok, de a határozott fellépés esetében valószínübbnek látom a biroság elé állítás lehetőségét, és az elszámoltathatóságot, mint egy lightos válsztási fele-fele eredmény esetén. . már írtam régebben is, sztem csak forradalommal lehet visszaállítani a demokráciát, az a kérdés h ki megy ki az utcára, az jo kérdés , persze vlószínű h senki, mert mindenki jol el van a viktoriposványban vagy fél, vagy érdektelen!
mert mi a gond az liberalizmus alapgondolatával? "szabadság, egyenlőség, testvériség" . pont ezért illene különbséget tenni a hagyományos értékeken alapuló liberalizmuson és a "neoliberalizmuson" ! a neoliberalizmus elvetésével, "kidobásával" nem kellene a demokráciát is kidobni! a fürdővizzel a gyereket is kiöntik, nem vezet elöre! . a demokrácia olyan érték, amiért forradalmak és polgárháborúk küzdöttek, ezen értékeket, ha kell, ököllel is meg kell/kellene védeni!
Gondoljuk akkor végig. Hadházy az utcára hív? Nem. Azt mondja, hogy az embereknek ki kellene mennie az utcára. Ki az, aki az utcára hív? Ki az, akinek elhiszed, hogy egy csapásra eltünteti ebben a pillanatban a ner-t a kormányból, mindennek a vezetéséből, médiákból, egyetemi és alapítványokból, és egy csapásra megbízható és hiteles figurát tesz a helyébe? Vagy csak úgy általában széles tömegek spontán egymásra találnak? Vagy csak egy kis dühöngés, tombolás, feszültség-levezetés és jó sok káosz, hogy végképp elvegye mindenkinek bármiféle változástól a kedvét?
Mint sokan mások, rendszerváltáskor én is liberális voltam. Mert akkor még tiszta volt, tényleg a szabadságvágy megtestesítője volt (a diktatúra után). Azóta viszont olyan posvánnyá változott, hogy minden jóérzésű ember otthagyta. A liberális Economist is szóvátette, hogy napjaink ('progresszív', másszóval idióta, önpuszító 🙂) liberalizmusával már ő se tud egyetérteni, s megrökönyödve látják ők is, a magazinnál, szeretett eszméjük mivé süllyedt, ettől már ők is elhatárolódtak.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!