A valami nagyon nincs itt rendben az helytálló! Bizalom nincs. Mégpedig azért, mert indultunk egy konzum-opus párossal amiben az első évben egymás között cserélgették a cégeket profiltisztítás néven. Pl. opus szállót adott el konzumnak, konzum eladta kpria magyarország kft. opusnak stb. Aztán egy év elteltével kitalálták, hogy legyen fúzió. Mi pénzt dobhattak (vagy lophattak?) ki a cégekből a szétválasztás ürügyén, ami után a két céget fuzionálták. Jött a médiaportfólió, amit mint hosszútávú befektetést mutattak be, azt egyik napról a másikra eladták, néztünk, mint hal a szatyorban. Aztán bedobták, hogy mekkora buli bevásárolni az appeninnbe, a 4ig-be és a cigbe. A cig marha nagy bukta lett, az app eladva, 4ig átjátszva a kopasznak. Jött a fúzióval mindenki jól fog járni duma és ameddig le nem zárul nem lépnek új dolgot. Hát meg lett a fúzió és az egy részvényre jutó saját tőke azóta folyamatosan esik. No erre varrjunk gombot. Aztán megleptek minket egy écs-csel, -jó nagy pofon volt- az építő cégekkel kapcsolatban. Örültünk a Mátrainak, mert előadták mekkora buli lesz ráadásul rengetegszer hangoztatták, hogy hosszútávra terveznek vele, azt 1 év azt el is adták. Fogalmad nem lehet arról, mi történik jövő héten a cégnél, mit adnak el hirtelen, melyik általuk beígért jövőbeni üzlet, hogyan teljesül, nem lehetséges-e, hogy a majd bejövő titász pl. az opusz alatt rögtön veszteséges lesz. Lehetne sorolni ezt, nincs még egy cég amiben annyi változás volt, mint itt 2 éven belül. Magyarán vettünk egy lovat, aztán kiderül, hogy jé van szarva, de tőgye is és még mekeg is az istenadta.
A felfelé tartó ámokfutást igen. Ezt a rombolást nem. Szerintem az opi hosszú távon pozitív story, de ami most megy, és ami ment 2018 januártól, arra nehéz szavakat találni. Nyilván a legjobbat kell kihozni a stoyból, nekem ez a higítás, de most az is nagy kérdőjel. Az a baj, hogy újra és újra elhúzzák a mézest, és újra meg újra elhisszük, hogy most a helyére megy, mert fundásan sehol nincs az áfolyam. Elhisszük, két- három napig, aztán úgy pofán törölnek, hogy kitisztul a csakránk. Újra meg újra. Nekem 7-8 olyan vételem volt (még 600-on is 400-on, 320-on, 250-en, 170-en) hogy gyorsan mert lemaradok, most indul. Valami nagyon nincs rendben itt.
A nagy nyerő és a nagy buko, sőt önmagában a tőzsde stressz. Én bírom, de nem esik jól látni. Nem adok de most nem is veszek. Azért írtam csak, mert én vagyok itt mostanában az “optimista bolond” de nekem sem tetszik amit látok.
"Hiszen hogy egyszer a helyére kerül a papír de az elmúlt években okozott stressz és pszichés őrületet nem fizeti ki soha. " Azt írjatok mindig, hogy aki nem birja az ne sírjon, adja el. Te nem sirsz, de elismered, hogy sok stresszt okozott a papír. A sirokbak is, csak ok igy vezetik le.
Ez az ismételt lenyomás számomra is kiábrándító, felháborító és lélekölő. Nekem is a k*va sok melóval összerakott és eddig összekereskedett zseton jelentős része ég itt nap mint nap. Amiből vihettem volna a gyerekeket nyaralni amíg lehetett, vagy vehettem volna m5-ös bmw-t. De azt gondolom fundásan alàtámasztható a befektetésem. Csak valaki, valakik szemét csipi ez a papír, kihasználva a helyzetet nyomják le a pincébe. Optimista vagyok, de reggel undorral nézek rá a chartokra. Hiszen hogy egyszer a helyére kerül a papír de az elmúlt években okozott stressz és pszichés őrületet nem fizeti ki soha. Valmiért hinni akarok benne, ami a legrosszabb dolog. Hajrá opi! Csak hogy lássátok optimizmusom 😂😂
NEW OPUS GLOBAL