Topiknyitó: user01 2021. 08. 24. 16:56

NAP Nyrt.  

Új cég jön a tőzsdére:
https://bet.hu/newkibdata/128599130/NAP_InfoDok_jovahagyas.pdf
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
oldrider kedd, 21:35
Előzmény: #7112  user01
#7114
Akinek 1 db részvénye van, annak ugyanannyi joga van résztvenni a közgyűlésen, mint a legnagyobb tulajdonosnak. Természetesen tulaji igazolás birtokában, amit a számlavezető szolgáltat. A konkrét ügyben viszont szó nincsen olyan információ kéréséről amelynek megválaszolása előnyt jelentett volna az információ kérőjének a többi részvényessel szemben. Majd az MNB eldönti, hogy szegett-e a cég szabályt, sértett-e törvényt azzal, hogy a közgyűlés felhatalmazása ellenére sem fordulónapot nem tűzött ki, sem tulaji megfeltetést nem végzett és osztalékot sem fizetett a tavalyi évre vonatkozóan. Mindezekről semmiféle kibocsájtói tájékoztatást nem adott, közben eltelt az az év amikor véleményem szerint ezeket meg kellett volna tennie. Ha pedig törvényesen jártak el, akkor nincsen mit rugózni, majd megdícséri őket az MNB.
fci. kedd, 21:01
Előzmény: #7112  user01
#7113
Értem. Kérhettem volna igazolást a bróker cégemtől x ezer forintért. Semmit nem változtatott volna azon, hogy szarba se néztek. Tájékoztatást kértem a befektetői kapcsolattartótól. Nem válaszoltak 2 hétig. Miután megírtam, hogy bejelentést tettem az MNB felé két nap múlva jött a válasz. Kizárólag azért válaszoltak, hogy az MNB ellenőrzés alkalmával igazolni tudják annak megtörténtét. 
Megtettem amit kellett. Innentől majd az kommunikálhatnak az MNB-vel.
user01
user01 kedd, 20:48
Előzmény: #7105  fci.
#7112
Erre való a tulajdonosi igazolás. Ha olyan helyzet áll elő, hogy Te tulajdonosként akarsz eljárni (pl. közgyűlésre napirendi pontot felvetetni, határozati javaslattal előállni, kérdést intézni az igazgatósághoz, stb.), akkor neked kell bizonyítani azt, hogy erre jogosult vagy (részvényes vagy, elegendő részvényed van hozzá). De arra számíts, hogy pl. egy kérdésre csak olyan választ (tájékoztatást) fogsz kapni, ami semmi olyan adatot nem fog tartalmazni, ami előnyt jelentene neked a többi részvényessel szemben. Pl. az osztalék kifizetése: tájékoztatnak arról, hogy volt ilyen határozat, és az ide vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően fognak eljárni, kövesd a közleményeket. De nem fognak dátumot mondani. Hacsak nem teszik egyben közzé azt mindenkinek.
oldrider kedd, 18:58
Előzmény: #7104  user01
#7110
Nem igényli senki, hogy 50x elmondjanak bármit is! 1x mondták volna el, hogy mi a helyzet a megszavazott osztalékkal!
Vicus2000 kedd, 18:51
Előzmény: #7108  oldrider
#7109
A részvény könyv miatt.
oldrider kedd, 18:47
Előzmény: #7103  Vicus2000
#7108
Miért, ott mondták vagy leírták tavaly, hogy nem fizetik ki a 30 Ft osztalékot?
oldrider kedd, 18:43
Előzmény: #7105  fci.
#7107
Helyesen cselekedtél, hogy az MNB-hez fordultál. (Nem a fórumozóknak kell ezt elbírálni. Azért van a felügyeleti hatóág, hogy állástfoglaljon.)
oldrider kedd, 18:39
Előzmény: #7102  user01
#7106
Szerinted...! Szerintem meg a tavaly májusban megszavazott részvényenkénti 30 Ft osztalékot már rég ki kellett volna fizetniük! De mivel ezt nem tették meg, ezért ennek okáról a részvényeseket tájékoztatniuk kellett volna!
fci. kedd, 18:36
Előzmény: #7102  user01
#7105
Értem, de ha nem naprakész a részvénykönyv akkor ne feltételezze azt, hogy nem vagyok részvényes. 
user01
user01 kedd, 18:22
Előzmény: #7101  eszpe2
#7104
Részvénykönyvbe bárki betekinthet. De sok olyan dolog van, amit csak részvényes kezdeményezhet. És ilyenkor a részvényesi mivoltot igazolni kell, ezt a célt szolgálja a brókercégtől kikérhető tulajdonosi igazolás. 
Nem tudhatod, hogy milyen tájékoztatást kapott az utcáról beeső "bárki". Pl. arról tájékoztatták, hogy a kérdéseihez csatolja a tulajdonosi igazolást. 
Semmi olyan tájékoztatást nem fog még egy igazolt tulajdonos se kapni, amit amúgy közzé kellene tenni. Csak olyat, ami egy panelbeszélgetésen is elhangozhat. Azaz nem fogod megtudni, hogy a NAP Nyrt legkötelebb melyik cégeket fogja felvásárolni, de azt megtudhatod, hogy terveznek még iylet, mert szerintük megéri. Azaz elmondják még egyszer, amit már 50x elmondtak korábban. 
Vicus2000 kedd, 18:22
Előzmény: #7102  user01
#7103
Ezért is éri meg elmenni a közgyűlésre.
user01
user01 kedd, 18:16
Előzmény: #7096  fci.
#7102
Ez nem így működik.
A részvénykönyvet nem naprakészen tartja a forgalmazó. A kibocsájtók bizonyos eseményekhez kapcsolódóan szoktak tulajdonsi megfeleltetést csinálni, ilyenkor a KELER bekéri a brókercégektől az adott értékpapírra voantkozó tulajdonosi adatokat, ebből lehet egy adott fordulónapra részvénykönyvet csinálni. Ez a NAP Nyrt esetében 2024.10.04. nappal volt legutóbb. A Richter meg 2024.06.06-tal csináltatott ilyet utoljára. Stb.
Nem kell semmit se pótolniuk.
eszpe2 kedd, 15:18
Előzmény: #7095  Foldvarig
#7101
Szerintem van, ugye azzal tisztában vannak Önök, hogy tőzsdei cégként transzparens és egyenlő módon kell kommunikálni minden féllel, akár részvényes valaki, akár csak egy potenciális részvényes vagy egy érdeklődő, elemző, gazdasági újságíró stb? Pl. ahhoz sem kell részvényesnek lenni és ezt igazolni, hogy valaki belenézhessen a részvénykönyvbe, és láthassa, hogy kinek és hány darab részvénye van. Bárki belenézhet.
Ha "csak úgy" érdeklődik valaki, tájékoztatást kér egy nyilvános működést vállaló tőzsdei cégtől, az miért más? Nem ugyanazt a információt, tájékoztatást adják neki, mint annak, aki részvényes? (nyilván be kell tartani a szabályokat, nem bennfentes információra gondolok, mert azt publikusan közzé kell tenni). Vagy nem x napon belül válaszolnak neki, hanem mondjuk csak 2 hét alatt, mert nem részvényes?
.
Úgy tudom, szokott tartani az MNB és a tőzsde is oktatásokat, investor relations tanfolyamokat, jó szívvel javasolnék egyet.
oldrider kedd, 15:16
Előzmény: #7095  Foldvarig
#7100
Igazság csak egy van. Akár részvényes valaki, akár nem. 
pundit kedd, 14:58
Előzmény: #7098  eszpe2
#7099
lehet de ilyet se láttam még :-)
eszpe2 kedd, 14:40
Előzmény: #7097  pundit
#7098
Arra tippelek, hogy a 2023. év után járó, 2024-ben megszavazott osztalékot egy 2025-ös fordulónappal 2025-ben fizetik majd ki. Talán még az idei közgyűlés előtt...  Visszamenőleg nem lehet fordulónap.
pundit kedd, 14:13
Előzmény: #7094  Foldvarig
#7097
bocsásson meg de 2024 re visszamenőleg hogy lehet fordulónapot meghatározni? vagy akkor 24 re már nem lesz osztalék? 
fci. kedd, 13:18
Előzmény: #7089  Foldvarig
#7096
Szuper! Ezek szerint 2024.12.09.-től nincs frissítve a részvényesi könyv. Kérem Földvári úrtól, hogy ezt is pótolják......
Foldvarig kedd, 13:15
Előzmény: #7092  oldrider
#7095
Nincs itt baj ha mint reszvenyes kerdezel akkor igazolod a reszvenyesi allapotod ha neg csak ugy erdeklodsz az is mas
Foldvarig kedd, 13:13
Előzmény: #7090  pundit
#7094
Ha megvan a fordulonap adunk ki tajekoztatast
Foldvarig kedd, 13:12
Előzmény: #7091  pundit
#7093
Nyugodtan
oldrider kedd, 11:24
#7092
Húha!
Itt bajok vannak! Aki éppen nem részvényes, annak nincsen joga tudni, hogyan mennek a dolgok egy tőzsdei xtend cégben?
pundit kedd, 11:15
Előzmény: #7090  pundit
#7091
vagy én is hívjam fel Önt meg vagy ezer részvényes? :-)
pundit kedd, 11:14
Előzmény: #7089  Foldvarig
#7090
ez mindenkit érintő kérdés, legyen szíves tájékoztatást kiadni a béten!
Foldvarig kedd, 10:55
Előzmény: #7088  fci.
#7089
Bocs ha kerdezel jo lenne ha igazolnad a reszvenyesi jog állásod . Ettol fuggetlenul valaszoltunk de ha megtenned hogy felhivsz 06209537078 egyszerubb lenne
fci. csütörtök, 19:27
Előzmény: #7086  brainfuu
#7088
A BÉT-en lévő kibocsátók felügyeleti szerve az MNB. 
Bejelentés tehető velük kapcsolatban az info@mnb.hu címen.
Szerintem erre nincs űrlap. Egy levélben megfogalmaztam a NAP Nyrt.-vel kapcsolatos problémáimat.
Ők majd kivizsgálják törvényes-e , hogy 7 hónapja nem adta ki a NAP a közleményt az osztalék kifizetéséről.
brainfuu csütörtök, 17:46
Előzmény: #7085  eszpe2
#7087
köszi a választ. ja hát végülis a közgyűlés csak felhatalmazta az igazgatóságot, hogy az osztalékfizetési fordulónapot meghatározza, valóban nem vállalt erre vonatkozóan határidőt, de előbb utóbb csak jön az a közlemény...
brainfuu csütörtök, 17:42
Előzmény: #7084  fci.
#7086
Hol lehet bejelentést tenni? Van rá valami űrlap vagy email? Már én is kerestem, gondoltam hogy van rá valamilyen lehetőség
eszpe2 csütörtök, 17:20
Előzmény: #7080  brainfuu
#7085
Szerintem a GSParknál volt már hasonló, hogy csak okt-nov. körül fizették ki az osztalékot, de előtte nyáron volt egy fordulónap, és azt előre lehetett már tudni. Meg talán a MOLnál, amikor bevárták ezzel az “alapítványi törvényt”, és amiatt csak augusztus környékén fizettek…
Az igazgatóságnak kell erről gondoskodnia (végrehajtani a közgyűlési döntést…), a részvényesek felhatalmazták őket, hogy az Ig. határozza meg a fordulónapot és tegye közzé… És gondoskodnia kell a kifizetésről. Úgy tudom, hogy sajnos nincs erre törvényi határidő, hogy “x időn belül ki kell fizetni”, és az alapszabályukban sem láttam ilyet (általában másoknál szerintem 1-2 hét szokott lenni.)
MNB mellett talán a BÉT felé is meg lehetne piszkálni a sztorit, de valószínűleg azt mondják majd, hogy ez céges dolog, nincs erre konkrét és kötelező szabályuk, a részvényesek bombázzák az igazgatóságot a kérdéssel. 
Ha Ig.  nem reagál, akkor végső esetben szerintem lehet küldeni egy e-mailt akár a portfolio/economix/vg-nek is, hogy nem reagál a cég és még nem tudni semmit az osztalékfizetésről. Talán az újságírói kérdés miatt reagálnak-lépnek valamit közleményben, ha nem akarnak cikkeket. :)
fci. csütörtök, 16:38
Előzmény: #7083  brainfuu
#7084
Választ nem kaptam. Az MNB felé a bejelentést a mai napon megtettem.
brainfuu 2024. 12. 19. 23:03
Előzmény: #7082  fci.
#7083
kaptál értelmes választ? vagy csak ment a szócséplés
fci. 2024. 12. 17. 16:19
Előzmény: #7081  fci.
#7082
Hoppá! Ez üresen ment el. Csak annyit akartam írni, hogy az osztalékkal kacsolatban tájékoztatást kértem a kapcsolattartótol.
fci. 2024. 12. 17. 15:47
Előzmény: #7080  brainfuu
#7081

Topik gazda

user01
user01
2 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek