"Erdogan megzsarolta az Európai Uniót
BRÜSSZEL, 12:18
Kiszivárgott, hivatalos dokumentumok alapján tisztán kivehető, hogy a török államfő nyíltan megzsarolta az uniót azzal, hogy migránsokkal tömött buszokat küld majd Európa felé.
A görög média birtokába jutott brüsszeli dokumentumok alapján kiderült, Erdogan komoly zsarolási hadjáratot indított Európa ellen. Az unió három milliárd euróról egyezett meg Törökországgal arról, hogy cserébe megfelelően kezelni fogja az országban kialakult menekültügyi helyzetet.
Azonban a levelezések alapján a török államfő kevésnek találta a juttatás összegét, így első ízben még hat milliárd eurót kért, majd az évenkénti három milliárdos összeget javasolta. Teljesen érthető módon Erdogan az uniót egy aranybányaként látja, hiszen komoly fegyver van a kezébe: a migránsok.
Ráadásul még csak jogtalannak sem tűnnek az államfő igényei, hiszen Görögország négyszáz milliárdos gazdasági segélycsomagot kapott Brüsszeltől, így érthető, hogy Erdogan sem szeretne kimaradni a pénzosztásból.
Azonban az Európai Uniónak sürgősen el kellene gondolkodnia azon, hogy egy ilyen kulturális különbséggel és öncélú gondolkodással megáldott országra valóban szükség van-e annak ellenére, hogy a török gazdaság valóban kedvezően hatna az uniós piacokra."

MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.