kettős mérce.....
"Csúnyán nekiment a német kancellárnak az Európai Unió külpolitikáját gyakran bíráló olasz miniszterelnök a hét végi brüsszeli EU-csúcson a Gazprom orosz és nyugat-európai energetikai cégek által tervezett Északi Áramlat 2 nevű gázvezeték miatt – írja a Politico című uniós hírportál.
Matteo Renzi egyenesen ostorozta Angela Merkelt, illetve Németországot, azzal vádolva őket, hogy kettős mércét alkalmaznak a Balti-tenger alatt húzódó újabb gázvezeték építésének támogatásával. Miközben ugyanis tavaly megakadályozták a Déli Áramlat építését az Oroszország elleni szankciókra hivatkozva, továbbra is kiállnak az Északi Áramlat 2 mellett, amelyről idén júliusban született megállapodás Moszkva és Berlin között.
A pohár akkor telt be az olasz kormányfőnél, miután Merkel nyomására kihagyták a csúcstalálkozó zárónyilatkozatából azt a kitételt, amelyben az unió keleti és déli tagállamai az európai energiapolitika céljaival összeegyeztethetetlennek minősítették volna az Északi Áramlat 2 projektet. Éles kritikát fogalmazott meg a gázvezetékkel kapcsolatban Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke is a csúcstalálkozót követően, mondván, hogy a projekt nem éppen az energiaellátás diverzifikálását szolgálja. A Merkel, illetve a projekt elleni bírálatnak két fő alapja van. Egyrészt a második vezetékrendszer a már meglévő Északi Áramlat mellett tovább növeli a függést az orosz szállításoktól, valamint megkerüli a tranzitországokat, jelesül Ukrajnát, Lengyelországot és Szlovákiát, így elsősorban Németország húz hasznot az Északi Áramlat 2-ből. Másodszor, tavaly a Déli Áramlat építését brüsszeli nyomásra, az Oroszország elleni szankciókra hivatkozva fúrták meg, a vezetékből többek között Olaszország és Magyarország profitált volna – innen Renzi felzúdulása. Berlint egyébként hét közép- és kelet-európai állam támadja a terv miatt: Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia és Románia.
Merkel szerint a projekt gazdasági jellegű. Számos bíráló viszont már júliusban tiszta politikumot látott benne, s rámutattak, az Északi Áramlat kapacitása sincs teljes mértékben kihasználva."

MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.