Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A lepusztult varosresz ocska kocsmak koszos utcak hazak Phiadelphiaban csak muveszi beallitas. A korabeli box meccsek lepusztul boxterem. Nem hiszem el.
Az egesz abbol indult ki hogy Tihamer ecsetelte hogy a kommunista ideologia mindenhol kizarolag pusztulast hozott letre. De arrol megfeledkezett hogy Egyiptomtol mind a mai napig a kizsakmanyolo vallasi alapu es kapitalista ideologiak pusztitasahoz kepest ossze sem merheto.
Mi oka lett volna a Rocky film keszitoinek hogy elterjenek a valosag abrazolasatol ha meg kulon ki is irtak azt amikor jatszodik a film. 1975 amerikai varos. Nalunk se volt rosszabb a helyzet ha lementel Tatabanyara.
Kíváncsi leszek a jövő év kapcsán még egy dologra, ami jó indikátora lehet az újlakás-piacnak. Az 5 vs 27%-os ÁFA kapcsán hajlamosak vagyunk elsiklani azon tény felett, hogy azoknál a projekteknél, amelyek jogerős építési engedéllyel rendelkezett már 2018.11.01-gyel, arra még 2024.01.01-ig az 5%-os ÁFÁ-t lehet érvényesíteni. 2016 és 2018 között kiadtak cca. 37.000 lakásépítési engedélyt, láttuk, hogy 20-30%-kal kevesebb épül meg a historikus adatokból, tehát még így is várhatunk alsó hangon 26.000 lakást, amelyeknek a piacra kerülési ideje 3-4 év. Én egyelőre még úgy látom, hogy 2022-ig bőven az 5%-os lakásáfás lakások kerülnek értékesítésre. Ha a mostani év végi akciók esetleg év közben is felbukkannak, a vásárlók és az eladók egyaránt köztudatban tartják az 5%-os ÁFÁ-t - akkor gyanúm az kiváló indikátora lesz a piaci aktivitásnak.
Ugyan, bármikor megmagyarázzák maguknak, hogy ők mennyire jól jártak így is, és micsoda értéket birtokolnak, ráadásul mindig jön nekik az a hatalmas nettó 100-as hozam...
Senki nem sir vissza semmit foleg nem En mert nem is eltem akkor. De tajekozott vagyok . Megneztem a 60 ban keszult Esos Vasarnapot lathato hogy eltek a varosi emberek. Tenyleg piszok nagy elnyomas volt. Jo lenne ha a fenek elfogultsag mentesek lennenek a korok megitelesekor.
azért kíváncsi leszek erre a nagy arcra, ha tényleg megépül a diákváros 8-12e férőhely, esetleg még rátesznek önkormányzati bérlakásprogrammal.akkor a sok panelbáró vajon ilyen higgadtan, cinikusan fog reagálni?
Teljesen egyetértek veled, a mai kor lenyomata pedig a fűrész 1-2-3-x film. Az sem véletlen, hogy Hannibal Lecter pszichiáter volt és lakáskiadó lakásbáró. Apja még litván báró, ö maga pedig kannibál panelbáró. Ezek mennek mostanában! Kannibáloknak áll a világ, bezzeg régen amikor egy disznóért leszázalékoltak, régi szép idők.
Miert disszidalt a bratyo ha tudta hogy lesznek retorziok. Itthagyja az elheto hazajat kalandvagybol es a csaladtagjait bajba sodorja. De szerintem a 70 es 80 as evekben mar nem voltak retorziok mert a bratyo meglepett.
Mar mondtam mit kell megnezni ami lenyomata a hetkoznapi szocializmust. A figurakat az embereket az attitudot figyeljetek es tokeletes korlenyomatot kaptok. Hattyudal.mici neni ket elete.oldas es kotes Alfa romeo es julia.buek. Egyszeru filmek de eletszaguak. De megnezheti Berlini a Varazslo cimu gyermek filmet ami szinten egy lenyomat a 68 bol lakotelepi elet iskola szulom stb. A Tanu egy elfogult baromsag. Egyebkent se a 60 as 70 es 80 as evekrol szol hanem a 50 es evekrol.
Ez se igaz. A mernok magasabb bersavban volt. Nem beszelve a premizalasrol meg a kulon feladatokkal keresheto osszegekrol. Volt mar Vgmk. En kiengedtem volna az ilyeneket mint Te nem 3 evente hanem ahova akar. Fejleszto mernok voltal ma meg lakaskiado kiszolgaltatottaknak.Szep karrier. A Tanu cimu film egy baromsag volt. A valosagot eltorzitotta es mindenkit hulyenek allitott be.
Tehat NULLA ervet hoztal fel a cocialista vilag vs nyugat tekinteteben a voros oldalra:) koszi. Innentol en befejeztem mert nem egy konyvtarban vagyunk:) koltozz oroszokhoz ha annyira bejon elvtars:)
Ne essél tévedésbe, csak te sirod vissza! Normális ember, aki azt megélte az tökrészegen sem! Fejlesztő mérnökként nem kerestem többet mint az osztályon dolgozó műszerés végzettségű, egész nap a körmét ápoló hölgy. (Ha nincs egy rendes főnököm, aki megkérdezte, hogy mitszólné hozzá, ha hivatalosan műszerés beosztásba helyeznének, akkor igent mondtam, mert igy kaptam fizetésemelést és vállalati kölcsönt lakásvételhez. A szabad véleménynyilvánitásnak még a ma sokat (és jogosan ) szidott fidesztúlsúlyos média világában is több esélye van (kivéve, ha nem állami alkalmazásban vagy vagy nem függsz állami megrendelésektől. 3 évente lehetett nyugatra utazni, de pénzt nem lehetett hozzá, abból a (hivatalos árfolyam szerint) csodálatos értékű fornzból. Március 14.-én begyüjtötték azokat (a többségében foglalkozásuktól eltiltott) értelmiségi fiatalokat, hogy ne szervezhessenek (na nem tüntetést, csak) megemlékezést március 15-éről. (Az én földrajztanáromat emiatt elbocsájtották az középiskolából.) A szocializmus legvidámabb táborának nevezték Magyarországot, volt is egyfajta pluarista kulturális élet, de persze Acél György kulturális központibizottsági titkár szoros ellenőrzése mellett. (Az egyetemen résztvettem egy irodalmi szakkörben, Bulgakov egyik művét elemeztük egy irodalomtanárral, aki mint később kiderült el volt tiltva foglalkozásától és igy próbált ismerősök segitségével egy kis pénzt keresni. A szakkört betiltották, aki segitett neki azt kizárták a pártból, retorziók érték. Volt olyan barátom, aki anélkül, hogy pontosan tudta volna, de azért lett eltanácsolva egyetembe való jelentkezéstől, évtizedekig nem utazhatott (3 évente sem) külföldre és érték egyéb retorziók, mert bátyja diszidált és ez bekerült az aktájába. Nem szeretnék itt oldalakat mesélni arról, hogy az mennyire abnormális volt. Aki nem élte meg, az nagyon kérem informálódjon mielőtt olyan felháboritó hülyeségeket ir, hogy az milyen szép idő volt, merthogy egy filmből neki az jött le. (Mellesleg a kádári korszaknál még rosszabb rákosi rendszerről szatirikus-kritikusan megemlékező Tanu cimű filmet is jegelték vagy 5 évig mielőtt be merték mutatni, pedig az nem az nem az akkori rendszer kritikája volt.)
Ne is bird:) mert az kapta meg aki benne lakott 98ban szinte ingyen. Tehat az bizniszelgetett vele...:) furcsa mi? Ingyenebed amit mi fizetunk:) dejo is volt:)
Manapsag torvenyt hoznak arra hogy Hosszu Katinka meg a tobbi bemondja kinel edzett eloszor csecsemokent es annak a csaladtagnak kiutalnak havi milliokat kozpenzbol ha igaz a hir.
1972 ben volt es utana kutya nemfoglalkozott vele de rengeteg ilyen volt. Egy .mondhatni bekes barati vilag volt. Most meg a 60 eves rokkantakat is visszaminositik sokszor ok nelkul hogy sporoljanak rajta havi 10 ezer ft ot.
Koszonom. Tenyleg kiszurtad a legszarabb helyek egy reszet. De most mentem el a Meszaros utca egyik haza elott beneztem es majdnem elokadtam magam regi koszos berhaz. 0 ft ert se mennek be oda.
"Mindenkinek volt lakasa: qva nagy tevedes mert allami lyukak voltak berhazkent!" Na ezt már nem bírom szó nélkül hagyni! Pont ezeket az "állami lyukakat" árulják most csillagászati áron, vagy adják ki bérlőknek, vagyis pont ebből van a biznisz. Szegény impudent is hasonlókat skandál.
Van egy ötletem: akkor Te ne vegyél se panelt, se belső erzsébetvárosi körgangos(persze a kényes ízlésednek vélhetően erzsébetváros kb egyik utcája se felel meg) lakást, de a Bartók-tól is tartsd magad távol, illetve a rehab ferencvárostól. Esetleg lapozhatnánk?
Amiket leirtál valótlanság. 500 ezer nettot nem keresel bármivel de ennek mi koze az egészhez. Eltelt 30 év. Rengeteg lógó ember volt akkor is a kiskapukról nem beszélve meg a kisiparosokról. Muvész sportolo falallas stb. Egyebként mi a baj azzal hogy illene dolgozni. Nézz meg egy 60 ban keszult filmet vagy 70 ben ugyanabban laksz ma is de nem ingyen hanem 40 milcsiert hitelbol. Elettartamban kevesebb volt a kulonbseg vagy ugyanannyi mint most a nyugatho kepest. Hazugsag barki kiemelkedhett a paraszti sorbol. Az aruvalasztek valoban szukebb volt de a szolgaltatas szinte ingyen volt. Fodraaz egeszsegugy gyogyfurdo sport nyugaton a gatyad rament. Az meg hogy tulsokat pialsz meg cigizel mert olcso az hulyeseg kerdese
Ird mar le mi volt jo a cocializmusban tetelesen? En elore irok par cafolatot. Mindenkinek volt munkaja: azert mert btk szerint kmk volt tehat buntettek ha nem dolgozol. Most magyarorszagon az nem dolgozik aki lusta diszno plusz parszaz kilometerre barmivel megkeresed a havi 500nettot. Mindenkinek volt lakasa: qva nagy tevedes mert allami lyukak voltak berhazkent! 98ban lett magantulajdon. Ami teny h olcso volt a pia es a cigi: meg is latszik... eletszinvonalat mi sem tukrozi jobban mint a varhato elettartam. Vagy 15 ev kulonbseg volt a nyugathoz kepest. A hataron nem lephetel at mert siman lelottek:) Csak akkor lephettel ki a paraszti letbol ha parttag voltal. Most ha nem vagy teljesen hulye vagy lusta siman kitorhetsz. A termekek es szokgaltatasok kore mind mennyisegeben mind minosegeben toredeke volt a nyugatinak. Varom a taxative felsorolasodat amiben jobb volt:)
Viccesek ezek a mai árak. Hiaba rak be a paraszt egy jarólapot vagy csempét kadat En be nem tenném a lábam ezekbe a lépcsohazakba. Max. Ingyen lakasoknak jók. Pénz adni bun ezekert nemhogy 25 milcsit.
Tenyleg jo lenne tudni mi fajt a 60 as 70 es vagy akar 80 as evekben ezeknek az alakoknak. Nem tudtak tanulni dolgozni mint rengetegen. Vagy elvettek a nagyanyotol valamit ? De az se akkor volt hanem az allamositaskor. Tenyleg kivancsi vagyok mi turo faj ezeknek.
Pont ez az. Egy ertelmes ember barmilyen rendszerben ember nemcsak abban amiben haracsolni masok veret szivni lehet. Furcsa hogy fiatalon vacaknak erezted magad de amikor lakasokat adsz ki es nem kell dolgoznod az a jo rendszer itt hasznosnak sikeresnek erzed magad. Mi a francot csinaltal hogy ennyire rossz volt Neked a Kadar rendszerben amit ma is rengetegen sirnak vissza ?
...és ha nem lenne világos, hogy kire gondolok, akkor kiegészitem. Azokról beszélek, akik inteligenciája kimerül abban, hogy mindenkit leparasztoznak és nem törödnek azzal hogy mindenki hülyének nézi ezért. Vajon ki lehet ez a csodalény?
Nincs mindenki annyira eltévedve, mint impudent, csak máshogy, és nem képes belegondolni abba, hogy mit jelentenek a számok. :). A hirdetési átlagár például annyira lényegtelen, hogy el sem lehet mondani. A legdrágább hirdetési négyzetméterár a belinkelt keresésben 959259, és van belőle négy hirdetés:D. Álmodozni szabad. Gondolj egy számra, péládul 10, és figyeld a 10-ik legolcsóbb négyzetméterárat, az mond valamit. Ugyanitt paradicsom eladó kilója húszezer.
Nos veled ellentétben az én nagymamám már 27 éve halott. Igy nem tudom megkérdezni. De ebből lehet azt is sejteni, hogy azt a csodás korszakot veled ellentétben a saját bőrömön éreztem és nem kivánom vissza. Azt csak azok az idióták kivánják vissza, akik azt nem élték meg és az egyedüli információt a korszakról a már demenciában szenvedő még élő hozzátartozóktól szerzik be.
De el lehet menni a kapitalista orszagokba Mexico,Venezuela,Olasz deli resz,India,Fulop szigetek stb. Mit termelt ki ez a mufaj. De egy parizsi atlaglakos sem elt jobban a 60 vagy 70 es evekben. Ha valaki azt mondja igen meselje mar el Nekem.
De megnezhetsz 60 as 70 es evek beli filmeket is. Ajanlom a 63 ban keszult Hattyudalt vagy 67 es Alfa Romeo es Juliat stb. Fantasztikus nyugalom es az atlagnak kiszamithato kispolgari jolet. Ez volt a letezo szocializmus.
Nem, én épp kis lakást veszek Budapesten. Egy hetes a hirdetés öt ilyen felosztott helyiségből álló helyre, hármat már bérelnek, kinn van előtte a lábtörlő, kettőt tud hirtelen megmutatni a hirdető, abból az egyik nincs lekötve. Az elmúlt héten számtalan ilyet láttam.
Kulso keruletekben 500ft/nm aron boldogan odaadnak a nagyobb panel lakasokat,az a baj hogy a kutyanak sem kell. Minek? 30 millat kidobni egy dobozra,ami meg el sincs szigetelve a kornyezetetol,hitelre se jo ,3+gyerekkel tomegnyomor. A kis lakasok azert dragak mert ugy veli a sok hirdetgeto raharapnak a penztelenek...hat nem.
Valsag elott 10 milla alatt siman paptal olyan panelt amit most 30-t arulnak. A dollar duplazott,az eur csak 30%-t erosodott,tehat semmi nem indokolja a duplazason feluli ertekeket,az mar tiszta lufi. Ismet:20 misi a max panel fronron!
Én megértem, hogy egyre elkeseredtebb. Keresi azokat a szép nyugodt szinte autó és forgalom nélküli belvárosi lakásokat, amelyek utoljára a 20. század 20-as éveiben voltak megtalálhatók. És nem találja.
Elképesztő ez a tájékozatlanság. Ilyenkor jövök rá, hogy miért ismétlődnek meg ugyanazon borzalmas dolgok a világban. Mindent lehet szépre festeni. csak kellő idő, egy kis idiótizmus és tudatlanság kell csak hozzá.
Nebaszki hogy Budapesten van még fél millás négyzetméter ami nem szardarálós villany fűtésű pince osztatlan közös tulajdonban gipszkartonozva, hanem tényleges lakás rendes helyen? Nekem még ezek a számok is fantasztikus kedvezőek. Én kilenc kiló körüli dolgokat látok fos minőség mellett. A józsiatin valamiért nagyon kedvező az árfekvés, háromnegyed milla körüli felújításra szoruló négyzetméterek is előfordulnak.
Nemcsak a rendelet, hanem ez a jelenség is rombolja a kínálatot. Ebben a rendeletben benne van a jogállamiságunk erodálása is. Alkotmánybíróhoz sem tudsz már fordulni vele, pedig felvet néhány vizsgálandó kérdést:' 1) hogy van az hogy ugyanazért a szolgáltatásért jelentősen különbőző árat kell fizetni? 2) hogy van az hogy ugyanazért a szolgáltatásért többször is fizetni kell? (egyszer a lakás kiadó, egyszer a parklót igénybe vevő vendég) 3) hogy van az hogy olyan szolgáltatásért kell fizetni amit nem veszel igénybe? (tipikusan nem autóval érkeznek a belvárosban megszálló turisták) 4) csökkenti érdemben a túlzsúfoltságot, a "parkolási káoszt", zajt ha többet kell fizetni? 5) lesz több parkoló ebből a pénzből (vesznek ingatlanokat parkolónak, parkolóháznak) vagy csak egy hamis indok?
https://index.hu/gazdasag/2019/12/12/ujabb_pofon_a_terezvarosi_airbnb-seknek/ --- Ezt annak linkeltem, aki kínálatot vár a piacon. Mindez a 27 százalékra emelt áfával jó kis koktél, innentől a 6. kerület belső részein nem fog épülni új lakás, tetőtér beépítéseknek is reszeltek,
lakószobánként 3 millát kell letenni a használatbavételi engedélyhez, ha szálláshelyként akarja használni a tulaj akkor 6 milliót... A garázsárak is elszállnak még jobban. (A legnagyobb szívás annak akinek épül a lakása, nyilván nem kalkulált ezzel a vevő.)
A különbség oka hogy én a 0-39m2-es kategóriában nyomtam rá egy hirdetésre és ott ez a 761eFt (J.A.) ás 828eFt/m2 (IX ker) Nem néztem hogy ennyire szét kategorizálják. Én sem röhögnék rajta de ez van nem kevés hirdetésből összegezve..
Mindenesetre a 40-59m2-es kategóriára is az 556eFt/m2 (József.A ltp.) és 559eFt/m2 (IX. ker) messze van a 280-300-as értékelésedtől. Nem értem mire a fölényeskedésed amikor tiszta tényszerű adatokat kaptál? De persze továbbra is lehet hogy mindenki ennyire hülye, csak nem valószínű ;)
Persze mit csinal a paraszt ? Vesz egy ugy lakast hitelbol kozepso fradiban. Reggel lemegy lifttel a gyerkocokkel a melygarazsba elkocsikazik jo messzire majd este ugyanez csak forditva. Azt se tudja hol lakik. Hetvegen meg megy vissza latogatni kocsival videkre ahonnan jott. Az utcara ki se megy. Ennyi erovel lakhatna a ...
Soroksari brrrrr. Boraros. De a lonyai meg a tobbi se kutya Kinizsi. Raday setalo na az igen jobb innen menekulni. Vamhaz ter szar. Meg a galya utca kozepe elmegy. Meg azok a hév melletti soroksar uti luxus szarok.
En laktam a keruletben amikor meg jobb volt de elmenekultem. Par napja vegig mentem a Mesteren Ulloin Halleren mit mondjak tudoszanatoium undorito kornyezet rengeteg nyuzsgo paraszt auto.
Ne rohogtess IX ker ? 800 ezer. Max 350-400 Az ujak meg max 500 korul Te piszkosul el vagy tajolodva ami az ertekeket illeti. Rothad majd az egesz kerulet. Csak az olcso hitel teriti el az arakat.
Én ezt kapom, ha a linkelt találati listából választok egy panelt: Az átlagárat a 40-79 m2 közötti, felújított, jó állapotú, közepes állapotú, felújítandó, befejezetlen eladó panel lakások ára alapján számoltuk ki. A lakások m2 árába az alapterületen kívül az erkély 50%-át is beleszámítjuk. József Attila-lakótelep 556 000 Ft/nm2 IX. kerület - 559 000 Ft/nm2
"egy Jozsef A telepi atlagos 50 es most En 14-15 re becsulom az erteket" azaz Te 280-300eFt/m2-re becsülöd azt amit mások 3szor ennyire? József A lakótellep ingatlan.com hirdetési átlagáűr 761eFt/m2, IX. kerület hirdetési átlagár 828eFt/m2 https://ingatlan.com/jozsef-attila-lakotelep/elado+lakas
Lehet hogy mindenki el van tévedve, nade ennyire? :))
Nem olyan bonyolult ez, mutatok egy nagyon gyors számítási módszert. - - - - - - - - Végy egy olyan párt, ahol az összjövedelem 500k alatt van (ez azért fontos, mert ebben az esetben a JTM csak 50% lehet). Ebből meghatározhatod az összes maximálisan engedélyezett összes törlesztési kötelezettség (50% ugye) - 4%-os kamatú, 120 hónapos futamidejű lakáshitel esetén a havi törlesztőrészlet a felvett hitelösszeg 1%-a. (ellenőrizheted függvénnyel, 10M-nak 100k, 15M esetén 150k, stb). - Engedjük elmenni az 50%-ig a maximális lakáshitel törlesztőrészletet, azaz feltesszük, hogy jelenleg hitelmentesek, ebből elég könnyen meghatározhatjuk a lakáshitel maximális összegét. - Lakáshitelt a bank az értékbecslési érték 80%-áig engedi. Tegyük fel, hogy az értékbecslő a piacon érték alatt 20%-kal állapítja meg a forgalmi értéket. Így a tranzakció maximális ára meghatározható a lakáshitel maximális összege per 0,8 a négyzeten, azaz oszd el 0,64-gyel. Ebből simán kijönnek az önerőre vonatkozó követelmények is a párral szemben. - - - - - - - - - - És akkor innentől kezdve kell visszafelé számolni, pár példát bemutatok. ..... 1. példa: 10 milliós panelre a felvehető lakáshitel mértéke 6.4 millió , önerőnek szükségünk lesz 3.6 millióra. A lakáshitel törlesztője 64.000 forint. Rezsivel együtt számoljunk 100.000 forintot lakhatásra, legyen még 200.000 teljes élet (szerintem kevés), akkor összességében 300.000 HUF-os havi bevétellel kell rendelkezni és valahonnan 3.6 milliót is elő kell szedni. Jelenleg a garantált bérminimum nettó 130k, ennél fogva a havi 300k-s teljes költségvetést egy budapesti párnak összerakni nem egy akkora kihívás, legalábbis, amíg nem látjuk a medián bért, addig ennél pontosabbat nem tudunk mondani. A lényeg az, hogy nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ennyit azért össze lehet rakni, tehát a támaszt bőven nyomhatjuk feljebb. ...... 2. példa: 20 milliós panelre a felvehető lakáshitel mértéke 13 millió, ehhez már 7 millió forint önerőt kell betolni. Ilyenkor a törlesztőrészlet 130k, legyen rezsivel együtt 166k (hogy összehasonlítható legyen az előző példánkkal). Ehhez is rakjunk hozzá 200.000 teljes életet, így 366k-s havi bevétellel kell rendelkeznünk. A törlesztőrészlet már elég közel van a 180k-s elméleti maximumhoz. Ebbe egyébként még pont beleférhet egy babaváró, amivel a pár tudja biztosítani az önerőt (50k-s törlesztő ugye), továbbá 366k-s közös költségvetést azért össze lehet hozni, szóval a panel így megugorhatónak tűnik. Ennek következtében azt gondolom, hogy jelenleg itt van egy nagyon erős támasz a kisebb panelekre. Természetesen ez a költségvetés a babavárós gyerek érkezését követő egy-másfél éven belül beleáll a földbe - botorságnak vélem a fenti hipotetikus háztartást hitelezni, de ez már más kérdés... ..... A kérdés itt inkább az, mennyire tartjuk valószínűnek a fenti forgatókönyveket a panelek célközönségének életére. A legnagyobb megugrandó problémának az önerőt tartom, ha nem lehet majd babaváróhoz/szabfel kölcsönhöz jutni, nincs lakástakarék csak és kizárólag az összekuporgatott pénzre lehet támaszkodni - na akkor lesz 10M-ós panel is. Jelenlegi likviditás-bőségben ez nem reális, legalábbis a fenti forgatókönyveket nem tartom annyira földtől elrugaszkodott élet-példáknak.
Egyik rendszerben se jarhat mindenki egyforman jol. Ettol meg vmi tenyszeru adatra kivancsi volnek, hogy mi alapjan lehet majd es mikor ujra 10 milkaert panelt venni, merr majd veszek egyet en is.
A héten voltam bent az államkincstárban, papírt intézni. Kb 8 nyugdíjas várt a sorára. Ebből az egyik a mellettem lévő pénztárban annyit mondott. Egészítsük ki 8 millióra... Sok-sok nyugdíjasnak van szép összegben megtakarítása.
talán ő sem, de azért létezőnek tekinti az átlagot. Inkább ő fogja meg jól, mint te. Fasza kis világot rittyentettek pár év alatt ide kis hazánkba, mindenki tapos, karmol, proli harács folyik. Mindenesetre a sokak által istenített kapitalizmusnak is van sok előnye, pl: "Szegénynek és gazdagnak egyaránt jogában áll a híd alatt aludni."
miért most milyen megtakarítással rendelkezik a tömeg? semmivel. munkavállalói szegénység van, éhenhalás elhárításáért dolgoznak sokan. szép világ. De értem, hogy te nem ez a réteg vagy, csak attól még nem lesz több pénze az átlagnak ha nem veszel róluk tudomást.
A "paraszt" ehhez kepest valasztott a csekkjei kozul akkoriban ket veletlenszerut, amit befizetett, majd a kovetkezo honapban rotalt, nem hogy bankbetetje lett volna.
Meg amikor azt irom, meg irtad te is hogy a vegtorlesztokon kivul meg eleg sokak hitele terhelte tul a haztartasokat akkor az milyen piacot okoz? De a vegtorlesztok egy resze is olyan kenyszerelado volt, aki pl nyomott aron szabadult az ingatlanbol. Szoval nem tudom te mit csinaltal a 10-es evek elejen, tenyleg.
Egy masik amit az elozobe mar le akartam irni, hogy akkoriban kellett felfuttatni a kozmunka programot, mert meg nem divott a munkaerohiany. Te hibernaltad magad azokban az evekben?
Az semmi, hogy nincs mar tulkinalati piac, vagyis 15-18-ban biztos nem volt. Annak, hogy nem tulkinalati a piac nem az az oka, hogy alacsonyak a kamatok, es nem tudom milyen enyhitesre gondolsz, hitelfedezettsegben es JTMben is szigoritas volt. Kerdeztelek a JTM-rol, nem tudod mi az?
Nem az a bazis. 11 ert megkaphattad a kisse felujitandot ami 12-13 korul volt. Most 5 ev elteltevel 14-15 miert lenne ertekesebb. Mi valtozott ? Semmi. A hitelezes lett enyhebb.
Jo hat szerinted mar 2013-ban minden devizahiteles boldog volt, bar magad is leirtad, hogy nem. Innentol fogva hiaba kerdezem meg, miert egy tulkinalati piacot veszel bazisnak, mert szerinted nem volt az. A kulonbseg kettonk kozott hogy en igyekszem forrast is mellekelni, toled a magvas gondolatokon tul ilyet nemigen kapunk.
Nem sirok vissza semmit. 2013 ban 11 millio korul volt egy Jozsef A telepi atlagos 50 es most En 14-15 re becsulom az erteket ez also hangon 20-30% emelkedes. Egyszeruen tobbet nem er egy kiigazitando 2 millio min. Koltsegu 60 eves lakas. Mi ebben a kulonleges. Kozeptavon ugyis ez lesz. Kiegyenlitodnek az arak es realisak lesznek ismet. Ma van bennuk min.10 mill. Hitellufi.
Illetve irtam, h 2018-ra sikerult elerni, hogy a felvett atlagos hitelosszeg mar joval meghaladja a 2008-as atlagot, de meg mindig nincs 10M se, a 2008-as 6.7M atlag lett 2018-ra 7.9M kb 40% kal kisebb osszdarabszam mellett, tehat az osszes kihelyezett hitel erteke meg mindig kisebb mint 2008-ban.
Ezek a szamok es a ma hajnali tovabbi szamok azt mutatjak, hogy varhatod te a hitelek bedoleset, nem fognak. Akkor pedig megis mire alapozva sirod vissza a 2013-14-es arakat? Az a korrekcio ami mar latszik eleg arra, hogy mar egy atlagkeresetu bp-i par is hozzajuthasson egy ketszobas lakashoz belathato idotavon(futamidovel). Szerinted a mostani JTM szabalyozasnak akkor mi a nagy hibaja?
A nyogdijas farhatosoknak nyekk. De mar a jobb nyugdijasok penze is szepen elertektelenedett. Csaladvedelmi akcioterv. A plebs furdik a banki adossagban es lufin ul.
A kapitalzmus egyebkent Afrikaban es Delamerikaban is van. Romania jobb hely volt a 60 es 70 es evekben az is kesobb fajult el de az nyomokban se volt szocialista.
Ezek az adatok semmit nem mutatnak. Kialakult 10 evi kormanyzas gyumolcsekent egy nagyon jo modu es nagy szamu felso reteg. Alattuk szinte a plebs az atlag es a lemaradok. Hatalmas szakadekot hozott a csaladvedelmi akcioterv meg az adozas. Egyszeruen az atlag plebs hiteleire nincs fedezet. A lakasvasarlas meg olyan arakon megy hogy a bank bizositeka is lufiban van. 2 szeres 3 szoros arazasok a piacon.
filmelmény alapján? az biztos mindent visz. annyit tennék hozzá, ha te magyarországot hasonlítgatod, akkor a szu kirakatgazdaságát hasonlítod a nyugathoz. Szerintem próbáld inkább moldáviával, romániával, vagy ha mégsem, akkor ne a harlemhez nézd hanem a rodeo drive-hoz...
Akkora korrekcion nem lepodnek annyira meg, en erre a felet meg harmadat eri vonalra irtam, hogy nem realis. Vagyis az lehetne akar (de velemenyem szerint akkor is csak) bizonyos szegmensekben, amit itt a kollegak epp beszelgetnek, hogy ha lenne ertelmezheto versenykepes aru ujlakas piac. De arrol nem tudok.
Javítva az URL: https://www.ksh.hu/thm/2/indi2_7_5.html Ez egy nagyon jó adatforrás, kösi!. Én ezt látom 2003-tól érvényesülni: - A kiadott építési engedélyek és az új lakások száma nagyjából 3-4 éves eltolással követik egymást ( mármint a year-to-year változások iránya) - bár jobb lenne 2001-től látni, mert a vége felé, mintha már csak 3 év lenne az eltolás, 2008-2011 között pedig lezavartunk már csődöt. - a 20-30%-os eltérés látszik az eltolt adatokban - ha ezt a 20-30%-ot érvényesítem az én számaimban, akkor is várnék minimum 10-12.000 átadást Budapestre. A kapacitás-növekedést pedig az állami beruházások kifutásának-leállításának tudnám be: Puskás stadion, Millenáris Szélkapu, Liget leállítás, különböző atlétikai stadion-beruházások is most kapnak léket. Erre persze egyelőre még nincs konkrét mérőszámom, vagy bármilyen adatsorom - de megpróbálok keresni valamit.
https://www.ksh.hu/thm/2/indi2_7_5.htm érdemes ezt is megnézni. 2009et kivéve minden évben 20-30%al meghaladták az épitési engedélyek számai az épitkezéseket. Azért azt ne felejtsd el, hogy az alapján, amit mondasz, valami irtózatos lakásépitési boomnak kellenne beindulnia akövetkező két évben. 5-6szorosára kéne nőnie az épitett lakások számának. Mi az ami 19ben akadályozta az épitőipart és 20ban 21ben nem fogja?
Igen, KSH-s a forrás. Én így gondolkodtam: 2016, 2017-ben összesen kiadtak 25.000 engedélyt. 2017, 2018, 2019-ben átadnak összesen kb. 10.000 lakást. 2020-ra azért már csak várhatom, hogy a 2016-osokat átadják, onnan jön 6.000 - 6.500, 2017-esből is legalább 9000-et várnék, de inkább többet. Így jött ki a 15-17k-s sáv, mint 2020-ban átadandó. Nyilván, lesz olyan 2017-es, amit nem adnak át, de lesz olyan 2018-as, amelyet azért átadnak. Az biztos, hogy lesz eloszlás 2024-ig, de ha azt nézem, hogy 2016-tól kiadtak 47.000 építési engedélyt, és ebből csak 12.000-et adtak eddig át, akkor még mindig van 35.000 négy évre, plusz az újonnan bejelentettek. Ha csak egyenletes eloszlással számolok (ami nyilván nem jó, mert 2020-ban gyanítom kevesebb engedély lesz kiadva, mint a csúcson...), akkor is évi 8.500-as a ledolgozandó.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link