Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Úgy érzem, te lebecsülöd a nép butaságának mértékét. Simán el lehet adni, hogy nem volt más út, minthogy kilépjünk, mert nettó befizetőkké váltunk volna (volt is már ilyen jellegű kijelentése a vezérnek). A magyar népet "a balsors mindig tépi", ezért elfogadja, hogy neki soha nem lehet tartósan jó.
a 360-380 proféta indikátor újfent működött. hiába minden swap meg anyám kínja. vkit nem érdekel a swap, csak h meneküljön ebből a fosból. elég lesz neki vmi biztonságosabb ország jegybankjának kamata is
"Amennyiben pedig az európai állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács év végéig nem hagyja jóvá az uniós Helyreállítási Alapból Magyarországnak járó források elköltésére benyújtott magyar tervet, akkor Magyarország elveszíti ezeknek a forrásoknak a 70 százalékát. A potenciális veszteség 4,1 milliárd euró."
Nem baj, ha feltételezzük, hogy sikerülne kilépni, akkor olyan gazdasági visszaesés lenne, ami a rezsim nemcsak bukását, de likvidálását is hozhatná. Ezt tudják, ezért nem is lesz.
Pár ünapja írtam erről ,hogy anno Erdogan is hitegette a piacokat az IMF-vel való megegyezésről. Kb olyan másfél-két évig. Aztán nem lett semmi. Orbán tényleg akar olyan kontroltt a nyakába,ami a rendszerét veszélyezteti? Sztem nem. Jó lesz az a kínai,orosz,akármilyen kotrollálhatatlan hitel,amit majd mi visszafizetünk,meg a gyerekeink,ők meg elköltik,merthogy aki azt hiszi,hogy na majd most lesz ez normálisan felhasználva,mikor 10 év ingyen eu pénz sem lett,az nagyon vakon van.
Csak idézném a kormányhakni egyik beszámolóját: "amikor megjelent Soros és fia képe az egyik dián, a közönség felhördült." Szóval, ez a brüsszeli szankciók elleni haknitúra egyik vidéki állomásán volt.
Semmit se kell senkinek eladni, megszavazzak es kilep az orszag az EU-bol. Majd a propaganda beleveri a 80% egyugyu balfasz buta buflak fejebe, hogy ez nekik jo, az ertelmesebb 20% pedig koltozik a mocskosunijoooba
EUR/HUF
Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Real:313 (ma volt 314,7 is)