Frissítette az AutoWallis Nyrt. részvényeire vonatkozó elemzését a Concorde Értékpapír Zrt. Az elemzőház 230 forintos célárfolyam (12 hónap) mellett továbbra is vételre ajánlja az AutoWallis részvényeit.
Magán újautó vásárlások hatalmas megugrásában én nem annyira hiszek. Viszont a flották lecserélődése EV-re egy nagy lehetőség lehetne. Várom azt a napot, amikor például a rendőrség nem benzines Opel Astrákat rendel majd be százával, hanem BYD villanyautókat. De nem érzem úgy, hogy ez a nap hamar el fog jönni.
Köszönöm, én is a legjobbakat kívánom neked. Szerintem sem jó ez a jelentés. Én egyszerűen csak úgy gondolom, hogy most volt egy bérkiáramlás, amit az árak le fognak követni, mert másképp nem is lehet, az autóeladások pedig ebben a régióban egy felfutás előtt állnak a magas béremelések és a csökkenő kamatkörnyezet miatt. De simán tévedhetek, még én is. :)
Magam részéről a témát lezártnak tekintem .AZ a szép a világban,hogy különböző nézetek vannak. Van aki elfogad dolgokat,más pedig nem. Igaz ez a közgazdaságtanra,a piac gazdaságra, a vallásra és minden másra. Sok sikert és minél nagyobb nyereséget kívánok neked a Wallissal
Azt miből lehet tudni az első félév után, hogy az egész év egy nagy nulla? Időutazásból? Nem kötekszem, tényleg érdekel. Az elektromos autók erőltetésében egyetértünk, csak eddig nem erről beszéltünk. A védővámmal kapcsolatban viszont teljes mértékben nem. Az, hogy Kína támogatja az autógyárait, az nem csupán az ő dolga, és például ha nem így tenne, akkor neked sem kellene 20-30% védővámot fizetned a kínai autóért. Ami kb. a reális ára lenne állami támogatás nélkül. Ezért akkor is kiadnád ezt a pénzt, csak vételár, nem pedig védővám formájában. Európában, Amerikában, és bárhol, ahol kapitalista piacgazdaság működik, NEM tehetnék meg azt, hogy az állam támogasson egy autógyárat. Egy magánvállalkozást. Közgazdaságtan, első félév. Megint csak, nem kötekszem, de ez alap. És neked nem az az érdeked, hogy sorra bezárjanak az európai autógyárak, nőjön a munkanélküliség, csökkenjen a befolyó SZJA és ÁFA, nőjenek a munkanélkülieknek járó kiadások. Amit írsz, az egy teljesen rövidtávú szemlélet, fogyasztóként ez racionális, a hatóságok pedig azért vannak, hogy más szempontokat is érvényesítsenek. Ettől még látják az európai autógyárak, hogy mi a helyzet, és igyekeznek összekapni magukat. Ezért vannak az egyesülések. A beszállítók is látják. Ezért szántotta be például a BorgWarner a németországi gyártását már évekkel ezelőtt, ezért épít le a Bosch, a Continental és mások Nyugat-Európában. Aki Németországban, német munkabérek mellett gyártat, az nem normális. Kapcsolhattak volna hamarabb is. Amit a végén írsz, igen, ez az infláció. Beszéljük meg azt is, hogy mért jó egy kis mértékű (2-3% körüli) infláció?
T "palotai4"!Azt hiszem ,amit írtam világos! Az idei év már nulla. Legkorábban jövő nyárra várható egy tisztességes emelkedés,de csak akkor,ha nagyon jól sikerül az első fél év!!! Erre látok némi esélyt,mert az idei fél év egy nagy nulla.Nincs nyereség,ráadásul a 23-as Q4 veszteséges volt. Ilyen 1-2%-os nyereséggel nincs jövő 6ft, tavaly ilyenkor 16 ft volt. Azóta a nyereség csak vissza felé megy. Nem jók a legutóbbi akvik sem,kivétel a cseh projekt.A "vigo" lehetetlen küldetés,a kinai projektek a jelen helyzetben nem sok hasznot hoznak.Az álltalam marhaságnak titulált dologról nem akarok túl sokat beszélni. Én a vevő,a fogyasztó szemszögéből nézem a dolgot. Miért jó nekem,hogy ki akarják iktatni a benzines járműveket? Meddig tart egy elektromos jármű feltöltése,mennyi töltő állomás van az országban? Aki lakótelepen lakik hogy tölti fel otthon a kocsit,majd hosszabbítók tucatjai lógnak ki az ablakokon? Büntető vám:Csak növeli az inflációt és miért jó nekem,hogy 20-30%-al drágábban veszem az autót? Nekem az az érdekem,hogy jó minőséget kapjak minél olcsóbban! Az ,hogy Kína támogatja a gyártóit? Az ő dolga! Európában is megtehetnék,de nem cél,mert akkor kevesebb az állam bevétele. Vagyis az államnak nem célja,hogy az állampolgára jól járjon.A büntető vámmal csak azt érik el,hogy a gyártók továbbra is magas költséggel működnek! Piac gazdaság?Folyamatos infláció,a mértéke változó. Emelik a béreket szépen emelkednek hozzá az árak is és a folyamat ismétlődik folyamatosan!!
AutoWallis Nyrt+topic