Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
apocca
apocca 2019. 10. 29. 15:27
Előzmény: #1339  _Macika_
#1340
Nem is rossz Zsidaytól (mint, aki a témáról "hallott" már mondom):)
_Macika_
_Macika_ 2019. 10. 29. 12:09
#1339
MINDEN, AMIT ROSSZUL TUDTÁL A HAZAI KLÍMAVÁLTOZÁSRÓL2019. OKTÓBER 29. KEDD | 09:25 | ZSIDAY VIKTOR (CITADELLA)
.
Mindenki tudja, hogy mi történt Magyarország időjárásával az elmúlt 30-40 évben: a klíma egyre kiszámíthatatlanabb, egyre nagyobbak a kilengések, egy hónapon belül hol tél van, hol nyár, egyre kevesebb az eső, ami ráadásul egyre kevesebb napon esik, télen extrém hidegek, nyáron extrém melegek vannak, soha nem látott későtavaszi fagyok zavarják a mezőgazdaságot, stb. Ezt mindenki tudja, és nagyrészt mindenki rosszul tudja.Számos ismerőssel, baráttal beszélgetve azt látom, hogy tévnézeteik vannak azzal kapcsolatban, hogy miként változott meg az elmúlt évtizedekben hazánk időjárása. 
.
Ez azért is releváns, mert ha még a múltat sem ismerjük, akkor, hogy fogunk felkészülni arra a jövőre, amikor várhatóan a klímaváltozásnak már valóban komoly társadalmi-gazdasági hatásai lesznek?A jövőt illetően nem is szeretnék találgatásokba bocsátkozni, mert nem vagyok a téma szakértője, de az elmúlt évek 
.
TÉNYadatait mindenképpen szükségesnek látom bemutatni, mert nagyon sok a téves vélemény ezekkel kapcsolatban mindenhol, a hétköznapi beszélgetésektől kezdve a médián át, pedig mind gazdaságilag, mind társadalmilag nagyon releváns a kérdés. Sok grafikon, és kevés szöveg jön. Az adatok elérhetősége miatt leginkább az OMSZ 1900-tól rendelkezésre álló budapesti méréseit mutatom be, illetve néhány esetben – ha van és releváns – a KSH országos adatait.
.
https://alapblog.hu/minden-amit-rosszul-tudtal-a-hazai-klimavaltozasrol/
_Macika_
_Macika_ 2019. 10. 22. 09:39
#1338
António Guterres ENSZ-főtitkár szerint a klímakatasztrófa miatt felvonuló fiataloknak igazuk van, a klímaváltozás tudományos tényei cáfolhatatlanok, a szeptemberi klímacsúcs után a tagadók és a legnagyobb szennyezők többé már nem tudnak elrejtőzni. Az ENSZ-főtitkár írása az Indexen.
.
https://index.hu/velemeny/2019/10/22/klimavaltozas_klimakatasztrofa_antonio_guterres_ensz_fotitkar/
Törölt felhasználó 2019. 10. 17. 15:01
Előzmény: #1336  Törölt felhasználó
#1337
Törölt felhasználó 2019. 10. 17. 15:01
#1336
Klímaszélhámosság és a NASA reális zöld szemmelhttps://www.youtube.com/watch?v=esHFXpInBhg
_Macika_
_Macika_ 2019. 10. 17. 12:21
#1335
_Macika_
_Macika_ 2019. 10. 07. 11:56
#1333
Most már Putyin és az olajvállalatok vezetői is az éghajlatváltozásról beszélnek,
.
Még mindig megosztó kérdés a világban a klímaváltozás, több ország és nagyvállalat vezetője képvisel szkeptikus vagy legalábbis közömbös álláspontot. Az utóbbi hetekben azonban több, az üvegházhatású gázkibocsátás szempontjából mérvadó szereplő ismerte el, hogy az éghajlat átalakulása valós veszélyt jelent a jövőre nézve.Vlagyimir Putyin például hosszú halogatás után végül is elfogadta a párizsi klímaegyezményt. Bár az orosz elnök nem tartozott a globális felmelegedés tagadói közé, igazán komolyan se vette a változó éghajlat okozta veszélyeket. A kétezres évek elején még azzal viccelődött a Bloomberg cikkében olvasható visszaemlékezés szerint, hogyha kicsit melegszik az időjárás, a lakosságnak kevesebbet kell majd szőrmekabátra költeniük, és a szántóföldek terméshozama is kedvezőbb lesz.A virágzó szibériai mezőgazdaság helyett azonban inkább a pusztító tűzvészekről lehetett hallani, ami egyáltalán nem meglepő: a területet különösen súlyosan érinti a klímaváltozás, a Föld legnagyobb országának éghajlata ugyanis másfélszer gyorsabban melegszik a globális átlaghoz képest.
.
https://g7.hu/vilag/20191006/most-mar-putyin-es-az-olajvallalatok-vezetoi-is-az-eghajlatvaltozasrol-beszelnek/
_Macika_
_Macika_ 2019. 09. 30. 08:37
#1332
Hóviharok dúlnak az Egyesült Államok nyugati tagállamaiban, Montanában a kormányzó szükségállapotot hirdetett vasárnap este.Az erős széllökésekkel kísért sűrű hóesés nyomán helyenként méteres hó és köd borítja Washington államot, Oregont, Idahót, Montanát, Kalifornia egy részét, Nevadát és Utah-t is. A heves szél sok helyen fákat döntött ki és villamosvezetékeket szakított le. Több települést elzárt a hó, az utak járhatatlanok, az áramszolgáltatás megszűnt.Példa nélküli ez a téli vihar szeptemberben- fogalmazott Steve Bullock, Montana kormányzója. Washingtonban, Oregonban, Idahóban és Montana egy részén hétfőn zárva tartanak az iskolák. A meteorológusok előrejelzései szerint a korai tél a hét közepéig még kitart, sőt hétfőn várhatóan még hevesebb havazásra kell számítaniuk az ott élőknek.
_
https://www.portfolio.hu/short/20190930/szeptemberi-hovihar-dul-az-egyesult-allamokban-402333
Peterbond 2019. 09. 27. 15:25
Előzmény: #1327  novotrade
#1330
Pl az egyszerhasznalatos muanyag betiltasa mar EU szinten megtortent. Nem csak a muanyag szatyrok de szivoszalak muanyag talak evoeszkozok es tobb mas.
.
De tenni amugy az embereknek kell es tudatosabban vasarolni.
.
Az olyan agyremeket meg hagyjuk hogy minden szallitast tiltsunk be meg mennyunk vissza a kozepkorba. Vannak lehetosegek mindenben a racionalizalasra. Mellesleg a CO2 kibocsatas talan 10% aert se felel a teljes nemzetkozi szallitas. Ellenben az eromevek futes es ipar annal tobbet. A zoldenergia hasznalatanak novelesevel tobbet lehet kivaltani mint a teljes nemzetkozi szallitmanyozas. Persze ott is javitani kell kulonosen a nagyon hatekonytalan hajokon.
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2019. 09. 27. 07:52
Előzmény: #1328  _Macika_
#1329
és még ha finomabb lenne a műanyag filteres vagy bármilyen filteres tea, de nem, hanem ráadásul a szálas tea ezerszer élvezetesebb főzetet ad. mert hogy autóval járunk nem szekérrel, az kényelmi, logisztikai stb. megfontolásból sokféleképp indokolható, na de amikor ugyanazzal az energiabefektetéssel jó helyett szart fogyasztunk az egyfajta elhülyülésre utal.
_Macika_
_Macika_ 2019. 09. 27. 07:46
#1328
Mikroműanyagok milliárdjai szabadulnak ki a műanyag teafilterekből
https://index.hu/techtud/2019/09/26/teafilter-mikromuanyag-tea-kutatas/
Agyrém
novotrade 2019. 09. 27. 07:40
Előzmény: #1321  DAXHU
#1327
Olvastál te arról, hogy tervezik a visszaváltható és újratölthető palackok bevezetést?
Így a PET probléma egyből megszűnne.
Ahogyan olvastál arról, hogy mindennemű műanyag zacskó és szatyor  gyártást betiltanák?
Volt vásárlás a műanyag előtt is.
Olvastál arról, hogy az alapvető élelmiszerek kivételével minden más élelmiszer repülőn való szállítást betiltanák?
stb...
.
 Ha tényleg akarnak tenni valamit van , van lehetőség!
_Macika_
_Macika_ 2019. 09. 26. 15:07
#1324
na megjöttek  luzerek
DAXHU 2019. 09. 26. 15:04
Előzmény: #1322  Extrahozam
#1323
Kicsi Grétának a nagy USÁ-ba történő hajókázás helyett, otthon a kanapéról,  videóüzenetben kellett volna kiosztani a politikusokat.
Extrahozam 2019. 09. 26. 14:55
Előzmény: #1321  DAXHU
#1322
DAXHU 2019. 09. 25. 16:44
Előzmény: #1317  _Macika_
#1321

Vicces, hogy azok tüntetnek, akik a klímaváltozást okozzák:D Nem kell azt a sok felesleges dolgot megvenni, nem kellene annyit röpködni, hanem a saját hazát kellene először megismerni. Ja és hatalmas méretű ide-oda fuvarozgatásnak, azaz a banán, narancs, pisztácia evésnek is van ám ára. Miért nem elég a helyi lakosságnak az, amit az adott területen meg tud termelni??
Először ezeket kellene mérlegelni és nem fröcsögni, hőbörögni és nagy pofával tüntetni.

Topik gazda

aktív fórumozók