Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2018. 11. 03. 00:40
#1139
Maci, ne lazsálj. Írták ma hogy nagyon meleg idő van, melegebb, mint 1926-ban vagy mikor. Ilyenkor ide kell jönni és linkelni. Ha ez így folytatódik, 2104-ben is megdőlhet a melegrekord. Hacsak addigra nem visszahűlési ciklus jön máris.
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2018. 10. 25. 22:52
Előzmény: #1135  _Macika_
#1138
ahhoz képest mondjuk benézték
_Macika_
_Macika_ 2018. 10. 16. 08:46
#1135
Figyelmeztet az OMSZ: kritikus helyzet alakult ki ..
2018. október 16. 08:24      
.
 Egyre kritikusabb a csapadékhiány Magyarországon, és a következő 8-10 nap során sincs kilátásban komolyabb csapadék, tovább folytatódik az aszályos idő. A talaj az ország nagy részén száraz vagy egyenesen csontszáraz, ami egyre nagyobb gondot jelent a mezőgazdaságnak, a repce és az őszi kalászosok is sokfelé sínylődnek - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). 
https://www.portfolio.hu/vallalatok/figyelmeztet-az-omsz-kritikus-helyzet-alakult-ki.301396.html
euler 2018. 10. 15. 09:30
Előzmény: #1132  Törölt felhasználó
#1134

Ajánlom nézz utána a széndioxid hatásának, pl. a Vénusz bolygó esetében.
Törölt felhasználó 2018. 10. 11. 15:00
#1132

Az a nevetséges, ahogy küzdünk a CO2 kibocsájtás ellen. Ahol megújuló energiaforrásokat használnak, ott legtöbbször csak játék a betűkkel ez a mutatvány. Pl. Silókukoricát használnak biogázüzemekben. Állítólag a növény annyi CO2-t hazsnál fel élete során, amennyit visszaad a lebomlásakor. Tehát ott vagyunk a 0-nál. Csakhogy a kukoricát megtermelni nem kis energia ráfordításával lehet, hektáronként kb 100 liter gázolaj fogy el, nem beszélve a többi imput anyag gyártásakor keletkezett energiaszükségletre.
Ha valaki csinálna egy kalkulációt, szerintem meg lennék lepődve, milyen környezetkárosító dolog.
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2018. 10. 05. 11:30
Előzmény: #1129  _Macika_
#1130
az jó is lesz már végre, mert tegnap eléggé fáztam hosszúujjú pólóban amikor árnyékos helyre léptem a napról
_Macika_
_Macika_ 2018. 10. 05. 11:20
#1129
 A légkörben megnövekedett magasabb széndioxid-szintre meglepő módon reagálnak a növények: vastagabb leveleket növesztenek. Ezzel az ember által okozott károkat tovább súlyosbítják, hiszen a változás miatt csökken a növények hatékonysága, és rosszabbul tudják megkötni a szén-dioxidot. Ezt pedig a most használt klímaváltozási modellek, amelyek alapján az előrejelzések készülnek, még nem veszik számításba.A Washingtoni Egyetem munkatársainak tanulmánya szerint, amit a Global Biogeochemical Cycles című tudományos lapban publikáltak, kizárólag a levelek vastagodása miatt plusz 6,39 milliárd tonnányi szén-dioxid maradhat a légkörben.Ez majdnem akkora mennyiség, mint amennyi szén-dioxidot az ember előállít a fosszilis üzemanyagok elégetésével - ez körülbelül 8,8 milliárd tonnát nyom.
.
.
EZ A KORÁBBI BECSLÉSEKHEZ KÉPEST A GLOBÁLIS ÁTLAGHŐMÉRSÉKLET PLUSZ 0,3-1,4 CELSIUS-FOKOS NÖVEKEDÉSÉT OKOZHATJA.„
.
.
A növények rugalmasak, és reagálnak a különböző környezeti feltételekre. De mostanáig senki sem próbálta mennyiségileg meghatározni, hogyan változtatja meg az ilyen fajta reakció a növények hatását a bolygóra” - mondta Abigail Swann, a Washingtoni Egyetem légkörkutatója és biológusa.A tudósok nem tudják, miért vastagszik meg a növények levele a szén-dioxidszint légköri emelkedésével, de a reakciót számtalan különböző fajnál dokumentálták - fáknál és fűterményeknél, például a búzánál, a rizsnél és a burgonyánál.Akár a harmadával is megnőhet a levél vastagsága, ami megváltoztatja a levél felszínének és tömegének arányát, és kihat a növény aktivitására - a fotoszintézisre, a gázcserére, a párologtató hűtésre és a cukorraktározásra. Ez pedig áttételesen az időjárásra is kihat, hiszen a párologtatás és a felhőképződés is összefügg.(Science Daily, MTI)
Törölt felhasználó 2018. 08. 29. 11:03
#1128
  • 11:00 | Több milliárddal csökkent az USA partvidéki lakásainak az értéke a tengerszint emelkedése miatt
  • .
    A kutatás eredményei alapján a tengerszint megemelkedése és az áradások valóságos és egyre növekvő kockázata miatt beindult az ingatlanpiaci korrekció és az érintett ingatlanok árai csökkenést mutattak. A befektetők, vagy akik már a sokadik ingatlanjukat vásárolnának ezeken a területeken, illetve a lakhatási célú lakásvásárlók is felfigyeltek erre az értékcsökkenésre. A kutatók attól tartanak, hogy fokozott pénzügyi kockázatnak lesznek kitéve főleg a lakhatási céllal vásárló tulajdonosok, amint az árvíz teljes hatása eléri ezeket a parti házakat.
Törölt felhasználó 2018. 08. 10. 11:12
#1127
Elveszítette gleccserei felét Peru az elmúlt 40 évben az agresszív klímaváltozás miatt – közölte egy perui klímaszakértő.
.
A globális felmelegedés erőteljesen pusztítja a dél-amerikai Andok hegyvonulat gleccsereit – figyelmeztetett a veszélyre Erick Soriano, a gleccserek és hegyvonulatok ökoszisztémáit kutató perui nemzeti intézet (Inaigem) különbizottságának elnöke, aki szerint a gleccsertömegek eltűnése felgyorsult.
.
A gleccserek kulcsfontosságú vízforrást jelentenek, ezért az elfolyó víz felfogására nagy víztározók építését, a több esővíz érdekében pedig újraerdősítést javasolt Soriano, aki egy Limában kezdődött kétnapos regionális konferencián beszélt a jelenségről. A tanácskozáson argentin, bolíviai, chilei, kolumbiai és ecuadori szakértők vesznek részt – írja az MTI.
.
Egy nagyon agresszív klímaváltozási periódust tapasztalunk most és nagyon közeli annak a veszélye, hogy tovább folytatódik a gleccserek tömeges eltűnése. A víz nélkülözhetetlen elem az ország fejlődése szempontjából, meg kell tanulnunk, hogyan óvjuk, kezeljük és hogyan használjuk racionálisan
– mondta Soriano.
.
A perui gleccserek különösen érzékenyek a hőmérséklet emelkedésére, mivel a perui Andok a trópusokhoz közel terül el. Peru déli része már három közepes méretű gleccserét elveszítette, ami a környező közösségeknél vízhiányhoz és a városba vándorlás folyamatának erősödéséhez vezetett.
mereszZenesz 2018. 08. 09. 15:12
Előzmény: #1125  Törölt felhasználó
#1126
Sok hűhó semmiért
Törölt felhasználó 2018. 08. 09. 14:38
#1125
48 fokos eső esett Kaliforniában 
.
Brutális hőhullám tombol hetek óta Dél-Kaliforniában, a hírhedt Halál-völgy, a Föld legforróbb pontja például épp pár napja döntött rekordot azzal, hogy egész júliusban 42 fok felett volt a napi átlaghőmérséklet. Most innen nem messze, a mexikói határ közelében fekvő Imperial városában dőlt újabb melegrekord, ezúttal a legmelegebb eső kategóriájában.
.
Imperial a Colorado-sivatagban fekszik, ennek megfelelő a klímája is: egész nyáron 39-42 fok között mozog a napi csúcshőmérséklet, a csapadék sokéves átlaga pedig áprilistól júliusig, négy hónap alatt összesen 7 milliméter. (Csak hogy tudjuk hová tenni ezt az adatot: magyar viszonyok között 10 milliméter felett definiálják a meteorológusok a "kiadós eső" fogalmát.)
.
Imperialban július 24-én délután 4 körül egyszer csak eleredt az eső, a legbrutálisabb kánikula kellős közepén: a hőmérséklet, és maga az esővíz hőmérséklete 48,3 Celsius-fok volt. Megint csak összehasonlításképpen: a 40 fokos vizet a termálfürdőkben már a legforróbb kategóriába sorolják, és 10 percnél több fürdőzést nem ajánlanak benne. Az esőből elég kevés érte el a talajt, a nagyja már a levegőben elpárolgott az extrém száraz, 10-15%-os páratartalmú hőségben.
.
.
A forró eső fél fokkal döntötte meg az eddig dokumentált legmagasabb hőmérsékletű csapadék rekordját, amit szintén Kaliforniában mértek, 2012-ben. 40 fokos hőség felett az eső nagyon ritka; az ilyen meleg általában olyan légköri viszonyokkal jár, amik nem kedveznek a felhőképződésnek.
Törölt felhasználó 2018. 08. 07. 12:59
#1124
Fennáll a kockázata annak, hogy a Föld tartósan és visszafordíthatatlanul üvegházzá válik, még akkor is, ha a szén-dioxid-kibocsátást sikerül a párizsi klímaegyezmény céljaihoz igazítani (1,5-2 Celsius-fokos felmelegedés az iparosodás előtti szinthez képest) – figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent új tanulmányban.
https://index.hu/techtud/2018/08/07/a_fold_visszafordithatatlanul_veszelyes_uveghazza_valhat/
Törölt felhasználó 2018. 08. 06. 11:13
#1123
Éjszakai szolgálatra vezényelték át a páncélos egységeket a svájci hadseregben, mert a harckocsik sok utat tönkre tennének a megolvadt aszfalt miatt - tudatta hétfőn a svájci haderő egyik szóvivője.
Daniel Reist az sda svájci hírügynökségnek elmondta: egyes utak megolvadt felülete nem bírná elviselni az 57 tonnás harci járműveket, lánctalpaik felszakíthatják az út borítását.
Emellett a katonák számára fizikailag megterhelő tevékenységeket is a reggeli és az esti órákra ütemezték át, és a tiszteknek utasításba adták, hogy biztosítsanak minden katonának pihenőidőt és gondoskodjanak beosztottjaik folyadékbeviteléről.
Vasárnap mérték idén a legmagasabb hőmérsékletet Svájcban; a ország délnyugati részén 36,2 Celsius-fok volt, és a héten várhatóan ez a rekord is megdől.
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2018. 08. 04. 18:53
Előzmény: #1121  Törölt felhasználó
#1122
"A Kalifornia délkeleti részén fekvő sivatagban mérték 1913. július 10-én a Föld eddigi legmagasabb hőmérsékletét, 56,67 Celsius-fokot." Emberek, a helyzet sokkal rosszabb mint gondoltuk, mindenki meneküljön! A globálmeleg már legalább 105 éve tart! 
 
https://youtu.be/2GSQDMYpUio
Törölt felhasználó 2018. 08. 04. 18:22
#1121
A Lisszabonhoz közel fekvő Setubalban 46 Celsius fokot jeleznek előr szombatra, Évorában 48 fokot várnak, vagyis olyan hőmérséklettel számolnak, mint amit  a kaliforniai Haláll-völgyben várnak ezen a napon. A tisztán látás kedvéért: a Halál-völgy az egyik legforróbb hely a Földön.Portugália központi, déli és keleti felében nyolc helyen is megdőlt a melegrekord pénteken, köszönhetően az Afrika felől érkező hőhullámnak, amely végigsöpört az Ibériai-félszigeten.A hatóságok a fővárosban játszótereket zártak be, és felszólították az embereket, hogy szombaton hanyagolják a szabadtéri tevékenységeket.Portugália 50 tartományából 41-re vörös riasztást adtak ki a hatóságok, tekintettel arra, hogy a hőmérséklet eléri a 44 Celsius-fokot is. Készültségbe helyezték szombatra a mentőszolgálatokat és tűzoltókat is.A Halál-völgyben egyébként megdőlt a legforróbb hónap világrekordja: júliusban 42,28 Celsius-fokos napi átlaghőmérsékletet mértek. A Kalifornia délkeleti részén fekvő sivatagban mérték 1913. július 10-én a Föld eddigi legmagasabb hőmérsékletét, 56,67 Celsius-fokot.A térségben nyaranta olyan nagy a hőség, hogy a turistáknak legalább napi négy liter víz fogyasztását javasolják és azt, hogy figyeljék egymáson a hőgutára utaló jeleket és 10-15 percnyi szabadban tartózkodás után lehűlés céljából üljenek be légkondicionált autójukba.

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek