Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Jó is, hogy nem kenyeret akarsz belőle venni, mert olyan áron amit majd megálmodsz magadnak csak képzeletbeli vevő fogja megvenni. Mennyi haszna lenne a befektetőnek a kéglin, miután súlyos milliókért még át is alakítja? 2%? talán 3 is ha ügyes. Na igen, a hülyének is megéri, pontosabban csak annak. Jó vadászatot a palimadárra.
Tibor! Olvass néha ne csak irj. Hol irtam hogy eladom? Feltettem egy kérdést, (nem neked) és csak annak a válaszárs vagyok kiváncsi aki ezt személyeskedés nélkül meg tudja tenni. Az átalakitás 3 appartmanná nem csak rövidtávú kiadásnál meggondolandó. 3 diák részére hosszútávon is jó megoldásnak tűnik. Ugyanis a lakás nagy, de sem állapota, sem fekvése nem teszi rentábilissá egy családnak kiadva. De már 4 éve gondolkodom az esetleges átalakitáson és eddig nem tettem meg. (Leirtam hogy miért.)
Hagyjal mar ezzel a hulyeseggel. Lesz@rom miert tiltottak ki. Azt is, ha jelentette valaki. De nem vagyok benne biztos, hogy egyaltalan jelenteni kell. Mint mondtam ne izgulj, hamarosan visszater.
Remek időzítés most egy ilyen nagy belvárosi hodályt befektetési célra árulni és a rövidtávú piacot megcélozni, amikor éppen kinyírják a rövidítávút. Először a víruspara miatt nincs turista, aztán meg a zönkormányzat fogja bekorlátozni. Tudom, természetesen, 2 hét alatt fogod eladni, minimális vagy semmi alkuval. Ezt már ismerjük sokan szerintem, hogy a mese vége mindig ez. Öröm van és bódogság, a vevők tolonganak, azonnal ajánlatot tesznek és keveset alkudnak.
Mert a klon megjelelölés csak akkor jelenik meg ha valaki ezért feljelentette. Szerinted, ha ezért jelentette fel valaki, akkor azt miért tette? Mert ha nem azért mert megunta a vitát vele, akkor ez egy szemét húzás volt, nemde? Ha viszont azért jelentette fel valaki, mert úgy vélte, hogy egyes beirásainál túllépett bizonyos magatartási szabályokat, akkor miért nem azért jelentette fel? Tényleg érdekel a véleményed.
"Amiket most kinéztem, azokon is meglesz jövőre a 10-15%, akár több is." Így mindjárt jobban érthető a motivációd, hogy miért fontos neked az, hogy minél több balek vegyen most és támassza a piacot neked. Valószínűleg pofára esel ezzel a projekttel és megtanulsz egy fontos leckét, rakétázó ingatlanpiacon mindenki okos és bölcs, aki bármit is vesz. Stagnáló és korrekcióban levő piacon meg maga a piac az okos és pofára esnek az okoskodni próbálók, akik nem követik le a trendet. Nem ezt kívánom neked, mert nem érdekel, hogy nyersz vagy vesztesz, csak én most így azt mondanám neked, hogy ha te lakásár emelkedésre játszol, akkor ebben az időszakban pofára fox esni :) Ezt gondolom.
II.emelet. A ház elég szakadt, de nem körgangos. (Csak a vakolat hiány nagy és a kapu is ócska.) Nincsen lift (csak 3 emeletes.) Ez a legnagyobb lakás a házban, mert kb 60 éve hozzácsaptak egy 40m2-es szobát a szomszéd lakástól. (Emiatt azonban két oldalról körbeveszi a lépcsőházat, igy nem szétválasztható.) Külön WC, fürdő, kamra, (mindhárom a lichthof-ra néz) Az utcai két nagy szoba mellett a 3. szoba és a konyha az udvarra néz. Fejben már van tervem egy esetleges átalakitásra. Az udvarra néző konyhából lehetne kis fekvőgalériás szobát zuhanyozós aját wc-vel csinálni. Legnagyobb 40 m2-es szobából le lehetne választani egy fürdőszobát, és a meglévő nappaliból (amiből 60 éve le lett választva egy fürdőszoba) és a fürdőből lehetne amerikai konyhás nappalit csinálni. A 3. 8udvari szoba is viszonylag nagy (kb 20 m2) igy abbol is le lehetne választani egy fürdőt és annak tetején kialakitani egy ágyméretű fekvőgalériát. Igy ki lehetne alakitani 3 kis apappartmant a lakásból. Szakember hiány miatt a terv el lett napolva. ha nem adom el, akkor lehet még belőle valami.
Ki mondta hogy nagy szám? Nem várok elismerést senkitől :-) Van egyébként tavalyi és 2018-as vételem is, a 2018-ason 30-40%-om megvan, a tavalyin szerényebb, ott 10-15% körül lehet, de ezek olyan árak, amennyiért 2 hét alatt elvinnék ezeket is. Amiket most kinéztem, azokon is meglesz jövőre a 10-15%, akár több is.
Nem azert tiltottak ki, mert ellenkezo velemenyt kepvisel. Szerinted kit erdekel milyen velemenyt kepvisel? Ezzel az erovel sok embert ki lehetne tiltani, megsem teszik. Ne akard felremagyarazni.
Igen ezt így kell csinálni :-) Ha első körben vonzó az ár, jönni fognak az érdeklődők. Ha magas árral indít valaki, és utána csökkentgeti, akkor egy idő után már az is gyanús a vevőknek, hogy miért van még mindig a piacon... ez pszichológia.
A különbség köztünk, hogy én nem tartom helyesnek, ha valakit azért tiltatnak ki, mert ellenkező véleményt képvisel. Az illiberális álláspont pedig az, aki azt állitja, minden rendben, mert "a másik oldal" egyik szószólóját is kitiltották innen egy évvel ezelőtt szeptemberben. de hát ezt te is tudod. Amúgy nem szeptemberben regisztráltál?
Hanyadik emelet, hova néz? Milyen állapotú a ház? És ezen a helyszínen nagyon fontos, hogy szétválasztható-e több lakásra és milyenekre? Van alaprajzod? Itt airbnb már felejtős, luxuslakásnak sem jó helyszín, valószínű diák lakásokat érdemes csinálni belőle, ott meg az elosztás nagyon befolyásolja az árat. Simán lehet egy 90 m2-es jó elosztású értékesebb mint egy 120 m2-es rosszabb elosztású.
Ugy latom belereccsentek, hogy eltavolitottak a kis kedvencuket. 😁 Az eltavolitas jogos volt, de azert csak folytatni kell a mocskolodast, hogy szemet jelentgetok stb. 🤮 Kulonben a modik vegleg kitiltottak ncseed egyik nagy ellenzojet is. Valami Lajost ha jol emlekszem. Ugyhogy elfogultsaggal nem vadolhatok.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link