A kínaiaknak mit tanított? Őket is ő teremtette, nem? Akkor miért hitette el velük azokat a ronda keleti vallásokat maga helyett? Fura csávó ez az Isti.
pld.mert még most is az eredeti lakóhelyén van,azt eszi mint eddig,teljes harmóniában él a környezetével a kezdetektől fogva,a homosapiens hányatott sorsáról nem mondható el ez .Talán majd egy következő "evolúciós szint" elhozza a homosapiensnél is ezt a harmóniát,úgy ahogy azt Jézus tanította :)
Értem ,szóval akkor a csimpánz mutáció már elsőre sikeres volt,míg az emberi csak később,ettől féltem,hogy bebizonyosodik tudományosan is,hogy a csimpánz a magasabb rendű faj ,neki elsőre sikerült az ami nekünk embereknek nem :)Mondjuk gyanítottam,mert a csimpánz nem teszi tönkre az élőhelyét ,ellentétben az emberrel.
sem a csimpánz nem halt ki , sem a homo sapiens nem halt ki, tehát mind a kettő tudott a környezethez alkalmazkodni, szemben a neandervölgyivel, amely kihalt
bocs ha jól értem akkor mi emberek és a csimpánz is egy mutáns faj vagyunk,valahol egy fajból lettünk,na most,melyikünk mutációja sikerült jobban,erre nem tudok rájönni,hisz az ember nem tudott a környezetébe beilleszkedni,míg a csimpánz még mindig ott van ahol eredetileg volt,akkor,hogy is van -ez a környezeti alkalmazkodás :)Lehet,hogy a csimpánz az embernél magasabb rendű ? :)
Na látod,a hívők is így vannak ezzel,ők sem kételkednek abban,hogy Isten teremtette a látható világot,de a spenótot ,amit szintén Isten teremtet már nem mindegyik hívő szereti,de az Istent mindegyik :)Én speciel nyersen turmixolva szeretem a spenótot de nem várom el másik hívő társaimtól,hogy ők is így fogyasszák :)
"Az a röhej,hogy aki az evolúcióban hisz az is a tudatos fejlődésben hisz,hisz a természetes szelekció nem lehet a véletlen műve ha a fejlődés irányába következik be a változás,"
Te el vagy tévedve, az evolúció lényegét tekintve. Miért erőlteted ezt a fejlődés irányába szöveget? Az előnytelen genetikai mutációk, kisebb túlélést, az előnyös mutációk nagyobb túlélést biztosít , és ezt évmilliókon keresztül képzeld el.
Nem, nem mindenki gondolja nálunk mindenről ugyanazt, például hogy a spenót finom. Viszont abban egyetértünk hogy a spenót spenót és nem méz, főleg nem légkalapács. Vagy ha látják hogy a konyhában tevékenykedtem, végignézték hogy rakok a fazékba hozzávalókat, főleg spenótot, akkor nálunk nincs aki a végén tagadná hogy én főztem. Olyan meg a legkevésbé van hogy valamelyik családtag azt mondja hogy nem is én csináltam hanem az isten. Olyan már volt hogy azt mondták isteni lett, de nem úgy értették hogy kételkednek a munkámban.
A kezdet is lényeges. Istent ki tervezte? Mert ha erre tudsz választ, akkor lehetne igazad. De ilyen logika nincs, ahol ez megmagyarázható sztem. A szelekció csodálatossága és annak tervezett volta csak sejtés. Miért gondolja az ember,hogy ami neki csodálatos az nem lehet más csak tudatos? Nem lehet,hogy az ember magából indul ki .? Abból,hogy ha neki valami csodálatos ,vagy bonyolult, akkor tudatosságra gondol? Lehet az emberi gondolkodás bonyolultsága, tervezettsége a természet műkődése szempontjából alacsonyabbrendű és az embere azért csodálkozik rá annak csodálatosságára.
Hadd kérdezzem meg,nálatok a családon belül mindenki pont ugyan azt gondolja mindenről mint a másik,semmi különbözőség sincs ? A hívők családján belül is van ami az alap , ebben egyetértenek ,és vannak olyan dolgok,amikben nem,nem kell ,hogy egyet értsenek mindenben .
Az a röhej,hogy aki az evolúcióban hisz az is a tudatos fejlődésben hisz,hisz a természetes szelekció nem lehet a véletlen műve ha a fejlődés irányába következik be a változás,mégis a kezdeti kialakulást már véletlennek tartja ,és nem feltételezi,hogy az egész azzal kezdődött,hogy volt egy tudatos tervezés.
"A dél-angliai Winchcombe egyik házának bejáróján találták meg azt a 300 grammos meteorit darabot, ami azzal a meteorral érkezett, ami február 28-án beragyogta a szigetország és Észak-Európa egyes részeinek égboltját. „Sokkolt, amikor megláttam, azonnal tudtam, hogy ez egy nagyon ritka meteorit és egy nagyon különleges esemény” - idézik Richard Greenwood csillagászt a londoni természettudományi múzeum közleményében. Ő volt az első, aki meghatározta, pontosan milyen meteoritról is van szó. Nagyjából 65 ezer meteoritról van tudomása a tudósoknak a Földön, ebből mindössze ötvenegy szenes kondrit. Ezek a típusú meteoritok szerves anyagokat és aminosavakat tartalmaznak a földi élet kialakulása előtti időkből. A Winchcombe-ra hullott minta megközelíti azoknak a meteoritdaraboknak a minőségét, amelyeket űrszondák gyűjtöttek, ráadásul nagyobb azoknál, így számos vizsgálatra ad lehetőséget."
Tudomány és Csillagászat