Rogán 40%-os béremelést vizionál 5 éven belül
2016. október 27. 16:50
Öt éven belül 40 százalékos reálbér-emelkedést akar elérni a magyar kormány, hogy orvosolja a munkaerőhiányt és növelje az ország versenyképességét - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Bloombergnek adott interjújában.
Minimális elmozdulásokat lehet csak látni az európai tőzsdéken kora délután, az olasz tőzsde viszont ma is ki tud emelkedni fél százalék körüli pluszával. Ma több nagy német cég is jelentetett, például a Deutsche Bank és a Volkswagen, és hiába volt a bankpapír szép pluszban a kereskedés elején, mostanra viszont csak kisebb emelkedésre képes, az autógyártó pedig a pozitív gyorsjelentés ellenére is kisebb mínuszban van.
Amerikában ma csúcsra pörög a jelentési szezon, a Google anyavállalat Alphabet, az Amazon, és a LinkedIn is jelent zárás után. Az eddig közzétett jelentéseket jól fogadták a befektetők, így pluszos nyitás jöhet a tengerentúli tőzsdéken.
Erőtlen ma a magyar tőzsde a tegnapi kiemelkedő teljesítmény után. A nagypapírok közül csak az OTP tudott minimális pluszt összehozni, a többiek viszont 0,5-1 százalék közötti mínuszban tanyáznak. A nap folyamán Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója elmondta a Bloombergnek, hogy az alapkamat csökkentését egyelőre nem tervezik, ha további monetáris lazításra lenne szükség, úgy a nem konvencionális eszközökhöz fordulnának.
A font gyengülését véleményünk szerint nem fogja tudni teljes mértékben ellensúlyozni a Wizz Air, így arra számítunk, hogy alacsonyabb lehet az év végi profit, mint amire a légitársaságnál számítanak. Ezt erősíti, hogy a két legnagyobb versenytárs már visszább vágta prognózisát. Fair értékbecslésünket 17 fontra csökkentettük, és egyelőre semlegesek vagyunk a részvénnyel kapcsolatban.
Nagyon komoly visszaesést lehetett tapasztalni a Ford profitjában főként azért, mert jelentős költsége keletkezett a cégnek a visszahívásokból. A cég harmadik negyedéves profitja 1 milliárd dollárra esett vissza a tavalyi rekord 2,2 milliárd dollárról, de a bevétel is csökkent 6 százalékkal a gyengébb amerikai piacnak köszönhetően. Bár a várakozásokat mindkét soron megverte a cég, és a 2016-os 10,2 milliárd dolláros adózás előtti profitcélt is megerősítette, de így is 0,5 százalék körüli mínuszban nyithat a részvény.
4,5 százalékos pluszban nyithat a Twitter részvénye a gyorsjelentést követően, amelyben a vártál magasabb bevétel- és felhasználó növekedésről számolt be a cég.A negyedéves bevétel 616 millió dollár lett (várt: 605 millió dollár), míg az havi aktív felhasználók száma 317 millió lett a várt 315 millió helyett. Továbbá a korábban keringő hírt is megerősítették, miszerint a dolgozók 9 százalékát elbocsátják, hogy 2017-re nyereséges tudjon lenni a vállalat.
Jól fogadták a Tesla jelentését a befektetők, a részvény így fontos szintek felett nyithat ma. A negyedéves számok alapján rekordokat döntött a cég, ráadásul Musk szerint a tőkeemelésre sem biztos, hogy szükség lesz.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link