Az ócsai tervet születése pillanatától össztűz alá vették a szakértők: számokkal bizonyították, hogy a lakópark első ütemére elkülönített közel 2,7 milliárd forintból 80 helyett sok száz család problémáján segíthettek volna, ha azt a mintalakópark helyett meglévő, szociális bérlakássá alakítható lakások, családi házak felújításra költik. Miközben vidéken 7-8 millió forintért lehetett családi házat venni, de a fővárosi használt lakás piacon is árultak 10 millióért lakás, itt házanként 34 millió forintot költött a kormány - írta az Átlátszó blog a közérdekű adatigénylésre kapott válasz alapján.
A román parlament elfogadta a frankhiteles csomagot, így a meglévő svájci frank alapú hiteleket folyósításkori árfolyamon váltják át lejhitelre, ami egyes számítások szerint 160 milliárd forint költséget is jelenthet az ottani bankoknak. Az OTP román leányára viszonylag limitált lehet a negatív hatás, mivel a pénzintézet még korábban lehetővé tette az átváltást az ügyfeleknek, így a frankportfolió 72 százalékánál ez már végbement. Akkor az OTP 30 milliárd forintnyi céltartalékot képzett erre, a mostani esetben ennél lényegesen kisebb lehet az összeg. A bejelentés nem is viseli meg az árfolyamot, ma egy százalék feletti pluszban mozog az OTP.
De nem csak az OTP van jó formában, hiszen a Richter és a Mol is bőven egy százalék feletti emelkedésben van. A Telekom kissé lemaradó, ott csak minimális pluszt láthatunk. Egyelőre ma a forgalom is magasabb, mint amit az elmúlt napokban megszokhattunk, kora délután közel 6 milliárd forint.
Az európai piacokon is felpattanást láthatunk a tegnapi mínuszok után, mindenhol szépen emelkednek az indexek. Komolyabb makrohírek hiányában egyedi vállalati hírek alakítják a hangulatot. Érdekes, hogy hiába jelentett be profit warningot a Ryanair, a kezdeti negatív reakció után már 2,5 százalékos pluszban van az árfolyama.
Az amerikai tőzsdéket a Goldman Sachs kedvező számai húzhatják a pozitív tartományba, ugyanis a bank nagyot emelkedő bevételről és profitról számolt be előző negyedévére vonatkozóan. Ráadásul nem csak éves alapon lettek jók a számok, hanem a konszenzust is jóval felülmúlták. Az EPS 4,88 dollárt tett ki (várt: 3,82 dollár), míg a bevétel 8,17 milliárdra emelkedett (várt: 7,42 milliárd). A részvény másfél százalékos pluszban nyithat.
Szintén jót tesz az általános hangulatnak, hogy a Netflix is könnyedén megverte a várakozásokat, ráadásul az elemzőházak egyre-másra jönnek ki a céláremelésekkel. Így a részvény egyelőre akörül nyithat, ahol tegnap zárás után befejezte, 18-19 százalékot ugorhat.
Megállapodott az AIG biztosító, hogy eladja latin-amerikai és közép-kelet-európai érdekeltségeit a Fairfax Financial Holdings-nak. A tranzakció értéke 240 millió dolláros. Az AIG árfolyama 0,7 százalékos pluszban van nyitás előtt.
A vártnak megfelelően alakult a szeptemberi infláció az USA-ban, havi alapon 0,3 százalékos volt a növekedés. Ugyanakkor az élelmiszer- és energiaáraktól tisztított érték kicsit elmaradt a várttól. A hírekre a dollár minimális gyengülést mutat, mivel ez inkább a kamatemelés ellen szóló érv, persze messzemenő következtetéseket nehéz egy adatból levonni.
Idén harmadjára is a 25 dolláros szinteknél a GameStop árfolyama, ahonnan már kétszer is 30 százalékos menetelés láthattak a befektetők. Ha ma sikerül megakadályozni a küszöbön álló letörést, akkor remek technikai kép adódna, miközben a fundamentumok szintén kedvezőnek tűnnek.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link