Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
KBC: “A múlt héten sem mutatott erőt a Richter részvénye, így egyre messzebb került az 50 napos mozgóátlag és a 8545 forintos ellenállás tesztelésétől. Ma nyitást követően tovább esett az árfolyam, de egyelőre nem törte le a 8000 forintos szintet, valamint a korábban azonosított támaszszintek továbbra is tartják magukat.Az RSI egyelőre nem indikál túladottságot, valamint az MACD is kitartja eladási jelzését, tehát az indikátorok sem kifejezetten támogatóak. Nehéz dolga lesz így a Richternek kitörnie ezekről a szintekről, esetleg egy támaszról való meggyőző visszapattanás erősítheti még a részvény technikai képét.Annak ellenére sem tudott emelkedni a Richter árfolyama, hogy múlt hét pénteken céláremelés érkezett a gyógyszergyártó részvényére. A PKO elemzője a korábbi 10000 forintról 10500-ra emelte a Richterre vonatkozó célárát, valamint megerősítette a vételre való ajánlását ezeken a szinteken. Az elemzői konszenzus így egy 10916 forintos árfolyamot prognosztizál a gyógyszergyártó részvényére vonatkozóan, ami 35 százalékkal magasabb a jelenlegi piaci árnál. ”
A bóvli kategória szélén ugyan ki kockáztatná meg, hogy beszálljon nagyobb tőkével? Jön egy újabb leminősítés, és egy sor intézménynek muszáj lesz szórni. Sajnos.
Tőlem lehet egy leszúrás és onnan patt. De az se lepne meg, ha nem lenne már 8100 alatt jövő héten. Pénteken a napi darabszám kb 60%-át még megvették volna a záró áron. Meglátjuk. Jövő héten abbvie számok lesznek.
Egyenlőre úgy néz ki hogy a csütörtökön felvázolt scenariókból a pirossal jelölt bontakozik ki. Hétfőn ha hirtelen reggel nem ugrik meg az árfolyam, akkor megyünk lefele a 200 napos mozgó irányába. Remek vételi pont lesz. https://invst.ly/-6-wo
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.