Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
8350nél 5-6 ezer darab volt vételen láttam és amint belekötöttek utána szépen pörgött fel a forgalom....és egyre inkább rákötöttek a megjelenő nagy eladási darabokra is egyből....na, hátha mégis lesz csoda zárásig....doji nap csoda lenne, de alsó kanóc is elég
Szerintem kár egy egy bizonytalan méretű szereplő vélt cselekedetei alapján valószínűsíteni bármit is (pláne, hogy emelkedni fog). Az a vevő lehetett simán shortos is ugye. Az jól látszik, hogy kb nulla teljesítménye van a papírnak. Alatta van minden fontos támasznak, amik most már ellenállások. Nem tudom milyen okból kifolyólag lehetne bízni az emelkedésben? Ettől még persze történhet csoda, de ilyen mértékű kockázat mellett érdemes venni most?
Ja, és közgyűlési felhatalmazás is van rá 2022 tavaszig, tehát akadálya nincs. :) . "11/2021. 04. 15. sz. közgyűlési hatáskörben meghozott igazgatósági határozat (az igazgatósági határozatok sorszámozása szerint 65/2021. sz. Igazgatósági határozat) Az Igazgatóság - a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről szóló 502/2020. (XI.16.) Korm. rendelet 5.§ (1) és 9.§-a alapján - a közgyűlés hatáskörében eljárva felhatalmazza a Társaság Igazgatóságát, hogy a Társaság a 2022. évi rendes közgyűlés időpontjáig bezárólag saját (Richter Gedeon Nyrt. által kibocsátott) 100,- Ft-os névértékű törzsrészvényt vásároljon tőzsdei illetve tőzsdén kívüli forgalomban, legfeljebb a Társaság mindenkori jegyzett tőkéjének 10%-ig (azaz maximum 18.637.486 db névre szóló törzsrészvényt) terjedő mértékben, a tőzsdei ártól felfelé legfeljebb +10%-os, lefelé legfeljebb –10%-os eltérésűvételi áron. A saját részvények vásárlása a következő célokat szolgálja: - a Richter stratégiai céljai megvalósításának elősegítése, így különösen felvásárlási ügyletekben a saját részvények fizetési eszközként való felhasználása, - a Richter részvényalapú munkavállalói és vezetői ösztönzési rendszerei részvényszükségletének biztosítása. Microsoft Word - közgyűlési hatáskörben hozott IG határozatok_magyar_2021 04 15_részletes lista (bet.hu)
Srv-hez gondolatok: Úgy látom, hogy tavaly ilyenkor, dec. elején már megkezdődött a vásárlás, és voltak erről közzétételek. Ha a cég megbízást ad srv vételére, ill. amikor az teljesül, azt közzéteszik a bet.hu-n, vásárlást követő napon látjuk majd. (Szerintem érdemes a közzétett hírek értesítő emailjeire feliratkozni, néhány értelmes kibocsátóra szűrve.) Június-júliusban átadtak pár ezer darabot dolgozóknak, meg OTC-n vettek pár ezret. Azóta nem láttam a Richternél srv tranzakciót. Nem tudom, hogy tavaly óta változott-e a juttatási program, de tavaly dec.17-én 277.947 db srv-t adtak át dolgozóknak, ezután az srv állományból még 135.607 db maradt. Most nov. 30-án 271.613 db srv-je volt (+ leányvállalatnál 3000), ebből nagyságrendileg futná az év végi dolgozói juttatásra, újabb srv vásárlás nélkül is (persze más célból is vehetnek év végén). Nyáron 8000 körüli árfolyamon vettek pár ezret (OTC), azóta, ill. 8000 fölött nem vettek.
az biztató hogy ma csak egy 5k feletti valódi vevő volt 10 órakor... 8500... Gondolom mögötte azért van rendes elemzők csapat aki szerint megéri 8500-at... Ezen kívül pár 2k feletti csinálja a showt reggel óta.
10k körüli eladást... de kivette a halacska-ezt így demonstráció,azaz árfolyam manipulálási céllal rakták be,ami másokat eladásra ösztönözzön,de ők figyelik,talán ne,hogy teljesüljön. Lehet shortra kölcsönvett a 10K.
Én ezen a héten újra a le-leszorítgatást látom, minden öt forintra ráönt a robot, a külföldiek kedvét meg a mai magyar hírek aligha hozták meg. De remélem tévedek, november eleje óta ritkán lett igazam ezen a piacon.
láttam 10k körüli eladást... de kivette a halacska... Ezt kéne szépen megenni 8450-ig... ;) De remélem a 8400 alatt már nem fogja bedobni egyszerre... A délelőtti szerintem sima pánik eladás lehetett... (remélem)...
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.