Koszonjuk az ingyenes Real Time adatokat ismet! Voltam multkor ugyfelszolgalaton, nem ertek mar ra velem tokolni, kaptam dokumuntumot, hogy toltsem ki, kuldjem be E-mailben. Kitoltottem, kuldenem, de nem tudom kell-e tanu ra, mert a helye ott van. 1tanum van most csak, keresnem kell hozza meg vkit, de nem szeretem az embereket ezzel terhelni. Ugyfelszolgalatot manapsag hiaba hivom, egesz nap nem veszik fel. Tudja valaki kell-e tanu ra?
bankfiókban voltam én is és persze a hozzánemértés volt az úr az ügyintézőnél mert valamit elbaszott és 15 perc múlva érezte hogy telefonálnia kell, mire ott közölték vele hogy valamit nem jól rögzített a gépen de nem is ez a lényeg hanem kérdezgettek honnan a pénz meg mi a foglalkozásom , szerintem semmi közük ehhez és rdekes módon a random effelől nem érdeklődött soha és még a lábam se tettem be a szép utcába a számlanyittás végett se mert ott leparkolni az halál :)) akkor a KBC be mi a fenének kell a személyes megjelenés ?? de mindegy túl vagyok rajta és egyébként is áttolok majd mindent a randomba mert a PETI teljes megszünésével számomra nem pálya a KBC
Reméljük rendben lesz mert visszaigazolás nem jött a kitöltött ürlap elküldése után , viszont ami jobban érdekelne , és ezt kifejezetten Ferencnek írom, hogy arra az emailomra sem jött semmi féle visszaigazolás amiben a közszereplői nyilatkozatot és a személyi igazolványt lakcímkártyát küldtem el scannelve. Remélem rendben van de jó lenne róla valami visszaigazolás és nem majd 26-án szembesülni esetleg azzal hogy nem lehet kereskedni vagy bármit is csinálni !! Köszönöm ha lesz reflektálás esetleg a reggeli hírlevélben valamikor ........ KBC adategyeztetés elég macerás volt csak személyesen lehetett intézni igaz oda is küldtem emailt de válaszra sem méltattak
Az üzenet részben meg lehet írni a kívánságokat és javaslatokat. Én az kértem, hogy az online rendszerben a lakossági állampapírok(az új plusz állampapír) jegyzésére, vételére, eladására legyen lehetőség. Egyébként pedig én is köszönöm az ingyenes ársávot és jó vakációzást!
"KÖZÉRDEKŰ": ezúton tesszük közzé, hogy
folytatódik az ingyenes BÉT 10 ársávos adatszolgáltatás mindazoknak, akik a
következő linken jelentkeznek rá, legkésőbb 2019. június 30-ig: https://randomcapital.hu/realtime
. Kérjük körültekintően kitölteni a "form"-ot. Az újabb akció július,
augusztus és szeptember hónapokra szól.
Köszönet érte Ferenc, kellemes nyaralást a hétre !!!
Érdekes t-long pozícióra csak tárgynapi stop-loss megbízást fogad el? Adott napig 5-napra előre nem? (tLong záró FIFO megbízás csak mai napi lejáratú lehet!)
Kétlem, hogy nincs rá igény, esetleg más nem hangoztatja, csak máshol nyit egy számlát és lehet szép lassan átvándorol. Ezt egy online igényfelméréssel nagyon egyszerűen meg lehetne tudni, akár lehetne ennek kitöltése a következő reál akció feltétele. Nekem is azért volt jó az fxcm-es rendszer, mert egy tbsz-en belül, állampapírtól fx-ig mindent el lehetett érni. Most kb az megy, hogy találd ki 5 évre előre, hogy mivel akarsz kereskedni és ha a most elérhető paletta elég, akkor talán rendben leszel, vagy nyitsz több cégnél számlát és akkor reméled, hogy az összegeket jól osztottad el. Én sem egy Ciprusonmegszedjükmagunkatmajdarcotváltunk brókerre gondoltam. Ott az IB, ha részvényre jók, nem értem mi akadálya, hogy a többi terméküket is elérhetővé tegyék.
Urak! Valaki tud segíteni abban, hogyan lehet a netes felületen a villámkötés listából kiszedni a splitelt részvényeket, pl 4iG_100, BIF_100. A lista szerkesztésénél előrelátó módon megoldotta a random, hogy nem lehet kezelni ezeket, mivel ott már nincsenek, így kiszedni sem lehet a pipát. Előre is köszi!
En is orulnek, ha lenne. Sajnos Virag urnak elege van a sok megbizhatatlan CFD szolgaltatobol. Egyben ved minket is ezzel, es magukat is. Lasd CHF balhe. RE: potbefizetesek, fedezetlen szamlak. Index szinten nem kizart, hogy kitalanak valamit. Virag ur fejleszto kollegaja azt mondta, kb engem erdekel csak index kereskedes, nincs igeny ra. Mondtam neki, hogy legalabb 50embert tudnek innen, akinek igenye van ra. Szerintem ha tobben irjatok, hogy van igeny index kereskedesre, kitalalnak vmit. Engem is csak az erdekel szinte. Ezert is buxozom csak. Toke attetet semmikeppen nem szeretnenek ilyen 50-100-400szorosat. Egyet ertek. 5-10szeres toke attetnel tobb nem kell nekem sem, az kezelheto, es jo hozamot is hozhat!! Bizom benne lesz valami. Engem DAX, USA, roman, lengyel, londoni, cac erdrkelne, esetleg azsiabol shanghai comp, hang seng, nikkei es ausztral index.. egyelore :) Mondjuk ami EUtol elter idoben nyitvatartassal, azzal ovatos lennek..
Köszi, egyszer egy másik részvénnyel jártam így, akkor is telefon lett a vége, és természetesen korrigálták is. Szóval nem ért veszteség, csak érdekelt, hogy másnak is van-e ilyen tapasztalata vagy csak én vagyok a "szerencsés" immáron másodjára... :)
Nem volt 4IG-em a split körül, de más magyar részvényeknél voltak már splitem és részvény cseréim névérték változás miatt azoknál nem volt eddig problémám. Szerintem nézd meg a split dátuma körül az értékpapír forgalmi naplódat és ha azt látod, hogy X összértékben vettek el tőled 4IG részvényt, és más összértékben kerültek vissza hozzád, akkor jelezd nekik e-mailben vagy telefonon. Biztos korrigálják a problémát, ha az eltérés egy hiba oka volt.
Van valakinek 4ig-je? Nálam a split utáni db-szám rendben, szvsz az ár kevés (916), és hiányzik az összeg a portfóliómból. Másnak is van ilyen tapasztalata?
"Fx kereskedes CFDrol lesz, nem lesz kerdes" Erre röviden a választ is leírhatnád, mert fxcm storno óta írták, hogy terveznek valami saját terméket legalább indexekre, de semmit nem hallani róla.
random capital
megnéztem az oldalukat, nekem jobban tetszik, mint az equitas.
más is gondolkodik váltáson? szerintetek érdemes?