Mindegy, hogyan hívják az ágazatot irányítót, miniszter, miniszterhelyettes vagy államtitkár. A pedagógusok és az orvosok szerint Maruzsa és Takács is jó államtitkárok, Sanyi bá pedig "őrködik" azon, hogy ne pepecseljenek a finanszírozási kérdéseken, hanem tartsák magukat a költségvetés keretein belül, aztán azon kívül szabad a kezük szakmai kérdésekben. :)
Sok igazság van abban, amit írsz, de Békesibe azért beégett sok idő alatt az, a '90-es évek előtti hozzáállás, hogy 'majd csak lesz valahogy", amit én is anno sokszor hallottam a bolsiktól, akik párttaggyűlés után megsúgták: "holnaptól drágul a cukor, menjetek el még ma venni". :) Persze, őt igazi baloldalinak tartom, csakhogy ez még kevés, óbaloldali, aki nem tud eligazodni a piacgazdaságban és a plurális politikai rendszerben, nem tudja felvenni a modern baloldal szerepét. Ilyenek kellenének is, mert amit baloldalnak hívnak nálunk, annak csak a verbális, társadalmi és kulturális része maradt meg a baloldaltól, a gazdasági és a többi inkább neoliberális, az önmagukat liberálisoknak vallók pedig inkább illúzióban vagy egzisztenciális csapdában élő anarchista libertariánusok.
No, lesz itt jövőre kardcsörte, ahogyan eddig is volt a mindent is tudó, tévúton járó Nagy Márton és a viszonylag reális Varga Mihály között, aki a belső piac által túlfűtött gazdasággal akarja a GDP-t, a foglalkoztatást és a kereseteket növelni a költségvetés kárára. No, azoknak, akik komoly elfogultsággal vádolnak: - csak azt ne mondjátok, hogy ez nem kritikus hozzászólás! . https://www.portfolio.hu/gazdasag/20241216/januar-elsejen-megszunik-a-penzugyminiszterium-730113
Mán jónéhány Péter megpróbálta leváltani. Most is egy Péter. Csodálom, hogy egyáltalán mellette áll még valaki. Dehát azt a tábort a gyűlölet fogja össze: mindegy hogy ki, csak legyen valaki más. Aztán ha tényleg megtörténik, akkor meg arra fognak ismét gyülekezni: mindegy hogy ki, csak legyen valaki más. És jönnek majd a Józsik... 🙂
Köszönöm, mert eddig nagyon gyorsan futottak az évek, de ezek szerint ezentúl hosszú éveim lesznek, és bizonyára még sok is. Most már a futás mellett elkezdtem úszni is, mert eddig arra nem volt időm, hogy uszodába járjak, ami kb. két-három órát vesz igénybe, ha másfél órát úszom. De jó lesz! Nem védek én senkit és semmit, "csak" az országot a kóklerektől és a bolsiktól, akikből eddig már a szociálliberális oldal túl is teljesítette a százéves tervet! :) Magyar Péter még azért jöhetne, egy szódával, de tőle sem lennék boldog, bár a személyiségét és a programját illetően vannak kétségeim, de azért mégiscsak a NER-ből jött, tudja, ha visszakerül, mik a szabályok és a korlátok. No, persze, mindennek ára van, de ez még a legkisebb ár! :)
Dicsőséges Kádár Viktor a nép barátja, ma átadta a soltvadkerti elkerülő út 2. szakaszát. Az átadó nem volt nyilvános, nem volt előzetesen nyilvánosan meghirdetve, azt ismét előzetesen szűrt közönség (saját táboruk, rajongóik, csokis szájúak, stb.) előtt tették. https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=1617479632174683&id=142984739624187
Teljesen mindegy, hogy mit csinálnak itthon - megjegyzem, Németországban is működnek, mégpedig elég jól alapítványi egyetemek, a kuratóriumban polgármesterekkel, aktív politikusokkal, de ez nem gond - , amíg a nagyhatalom tagok normáit nem tudják ránk erőltetni, azt velünk internalizálni, addig nem lesz lóvé. De majd alakul ez, amikor a kisebb tagok rájönnek, hogy ez nekik egyre kevésbé sem lesz jó. Meloniék például már egyesülnének a Petriótákkal, pedig az eddigi akadály az volt, hogy Meloni és Marina Le Pen között - a legenyhébb kifejezéssel - sem volt ideális a kapcsolat. Meloni most mondott le az Európai Konzervatívok és Reformerek elnökségéről. Ha a két pártszövetség egyesülne, akkor ez megvalósulhatna, sőt akár a
két pártszövetség jelenleg 162 képviselőjéhez a függetlenek közül vagy
az Európai Néppártból is csatlakozhatnának, ezzel megelőznék az Európai
Néppártot, amelynek jelenleg 188 képviselője van.
De '26-ban hazahozzuk az uniós pénzeket, csatlakozunk az uniós ügyészséghez, maximum 8 évig lehet valaki miniszterelnök, megszüntetjük a propagandát ... De ha ez nem elég, akkor egy mandátumos többséggel is lehet kormányozni. Ha valakinél ott a belügy, a NAV és a rendőrség, sok mindent lehet csinálni. (Vagy nem. De az biztos.)
Ne, már a "leváltás" eleje sem reális cél. De, ha esetleg a messiás rájön, hogy neki reális cél egy tinglitangli miniszterelnök-helyettesi szék és, valamit öreg napjaira pár milliárd a NER vagyonból, akkor jöhet az újabb kétharmad. :-D
Varga Mihalyt most valasztottak meg ( oke majd a koztarsasagi elnok nevezi ki, tukon ulok hogy megteszie majd ) 6 evre az MNB elere. Polt peter 2028 ig de ha a Fidesz veszelyben erzi magat akar 2025 ben kinevezhet valakit vagy ujra ot ujabb 9 evre biztos ami biztos. Nem beszelve az alapitvanyokban a MOL, OTP es mas reszvenyvagyon felett donto Fideszes kadarokrol es a NERben felepitett vagyonrol es gazdasagi bekotodesrol. . A Fidesz meg nagyon sokaig velunk lesz. Ennek levaltasa nem egy valasztas lesz es nem egy ev.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!