Magyar Péternek már börtönben kellene ülnie ha csak az M1 hírei lennének erre az irányadók. Kb. már mindent elkövetett ez a szerencsétlen amit ember elkövethet. Nevetséges ez a hisztérikus lejáratási kampány, és kb. aki nem agymosott az hányingert kap tőle.
Több, a köztársasági elnök számára kellemetlen részt is megpróbálhattak törölni Sulyok Tamás államfő Wikipédia-életrajzából – erre utalnak az oldal adminisztrátori, szerkesztői bejegyzései. Egyes szövegrészek a Wikipédia naplója szerinte eltűntek egy időre, de aztán visszakerültek – vette észre a Népszava. Mivel az érintett bekezdéseket egy bejegyzés alapján a „Sándor-palota kommunikációs igazgatójának kérésére” törölték volna, a lap meg is kereste az államfő hivatalát, hogy valóban kezdeményeztek-e módosításokat, de nem kaptak választ.A bejegyzések alapján a következő részeket szedték volna ki Sulyok életrajzából:
A direkt marketinget alkalmazó Selco nevű vállalkozásról szóló részt, amelyet Sulyok a rendszerváltás idején alapított. A kezdetben edénykészletekkel házaló céget 1992-ben záratták be, miután kiderült, hogy az ügynökeik számos esetben engedély nélkül árusítottak.
Atya-úr-isten.... Btk, meg Kúria, meg anyámkínnya.... Az ember, ha egy pillanatra nem figyel oda, könnyen azt hiheti, hogy valami szakértővel áll szemben.... Amúgy tudom, hogy az életben a legtöbb esetben elég a látszat, mert a másik fél valószínű ugyanolyan ostoba...
Azaz ha a következő unga-bunga partin Szájer Józsi egy késsel neked megy (amit nem akar neked odaadni) és elveszed azt tőle majd elhajítod azt, akkor te kiraboltad az alkalmi partnered....
Az "eltulajdonítás" jogértelmezése mi is? Az, hogy elveszel valamit és elhajítod?
Kicsit emelve az elkövetési értéket: Semjén pár éve kilőtt egy háziszarvast egy karámban, majd helikopterrel el is vitette azt. Pár millás elkövetési érték. Ez mi is jogilag?
Ismét bebizonyosodott, hogy a jógaoktató max. gugliról szedegeti össze a "tudását". MP kérdéses cselekedete semmiképpen nem rablás. Több okból sem, de sem időm, sem kedvem ezt részletezni. A tényállás - egyébként meglehetősen hiányos - ismerete alapján, az egy rongálás. Felvetődhet még a garázdaság. Illetve a kettő halmazata. Ennyi. De semmiképpen nem rablás. Még egy bűnügyi vizsgáló őrmesternek sem jutna eszébe ilyen tényállás alapján valakit rablással meggyanúsítani.
Látod, nem érted, hogy attól hogy Btk szerint nem egy megítélés alá esik a kettő, épp annyira megvetendő és büntetendő lenne morálisan, erkölcsileg. Bár, nem is tudom mit vártam tőled!
Ezek ilyen kis sértődékeny hópihék. A Segghemet és társai is mások (pl. Pottyondy) nevével viccelődnek, de ha az ő nickjüket tévesen írod le, egyből toporzékolva jelentenek a moderátornak
Rablás = személy elleni erőszakkal történő idegen tárgy jogtalan eltulajdonítása. Ha a jogtalanul eltulajdonított tárgy elvétele erőszakkal történik, mert a sértett nem akarja odaadni, akkor már megvalósul a rablás törvényi tényállása. Ez nem a bronzosított változat, hanem a Btk., illetve a Kúria erre vonatkozó határozatai.
Rablást követett el Magyar Péter a jogi szakértők szerint – hasonló esetekért börtön jár (videó) . "Erőszakkal vette el egy vendég mobiltelefonját másfél hete egy fővárosi
szórakozóhelyen Magyar Péter. A Tisza Párt alelnöke jogi szakértők
szerint ezzel olyat tett, amit a büntető törvénykönyv rablásnak nevez." . https://www.duol.hu/orszag-vilag/2024/07/rablas-magyar-peter-borton-szorakozohely-mobiltelefon
Trumpont majdnem lelőtték, közben pedig: Anyuci! Bántottak! Igazi férfi ez a Puzsér! :-D . "Délután felhívtam, hogy üljünk le, és beszéljünk. Arra kért menjek a
IX. kerületi Tűzoltó utcába. Én egyedül mentem, ő azonban egy kis
sráccal lepett ki a kapuból, de a srác nem jött oda hozzánk, csak a kapu
mellől a telefonjával kamerázta az egészet. Abban a tudatban érkeztem
meg, hogy majd beülünk valahova, hiszen pár perccel korábban még
higgadtan beszélgettünk a telefonban. Erre Puzsér felszívva magát,
kihúzott háttal elindult felém, mint, aki brenkó. Majd beleállt
közvetlen az arcomba. Nem nagyon hatott meg a dolog, teljesen emberi
módon próbáltam neki elmagyarázni, hogy bár nem beszéltem erről sehol,
de egy hete vesztettük el a kis babánkat, és ebben az állapotban kell a a
családomnak és a gyermekeim az ő mocskolódást olvasnia. A legkisebb
emberi reakciót sem mutatta. . Közben oldalra fordulva láttam, hogy a kis barátja továbbra is veszi,
és arra kértem, hogy ne játssza magát tovább a kamerának, hanem vagy
üljünk be az autóba, vagy keressünk egy helyet, de ne csináljon
jelenetet. Ekkor még inkább a kamerának játszva elakart viharzani –
hiszen a felvétel már meg volt, hogy ő feszengve odaállt – én pedig a
keze után nyúltam, hogy azért hadd mondjam már végig, amit elkezdtem. És
ekkor a meglökte a kezemet, amire reflexszerűen felpofoztam, ő pedig
sikítani kezdett. Majd elszaladt a rendőrségre. . Az eset után
magamtól besétáltam a rendőrsége, és elmondtam, hogy mi történt, és
vállalom a felelősséget, ahogy ilyenkor a férfiak szokták."
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!