Horn Gyula volt az "egyfordulós" választás "atyja", amikor 1994-ben, az önkormányzati választások előtt pár hónappal behozta az egyfordulós választást. Egy szadeszes képviselő mondta nekem, hogy még velük sem egyeztetett nagyon, és amikor ellenvéleményük volt, a szadeszes vezetőket presszionálva lenyomta a torkukon. És a rosztovi kisember ötlete bejött. :) És ami működik, azt át kell venni még akkor is, ha az a másik oldalról jön. :)
Az egyfordulóssá tétel és a Volner tv. alapvetően változtatták meg '94-hez képest a rendszer, nem összehasonlítható az akkori eredmény a 2010 utániakkal...
És, mivel "tüntette el" ezeknek a dolgoknak a hatásait? Hazudozással és pénzzel. Össze-vissza hazudoztak mindenkinek mindenről. Magyarokat háborúba vivőkről, meg nem lesz rezsiemelésről hantáztak,miközben már akkor 4-5-szörös volt a gáz és áram ára,mint 2021 azonos időszakában, és tudták jól, hogy necces, hogy így maradjon. Hazudoztak a gázszerődésről, 5-öd árakról pofáztak, meg Rezsiszilárd minden nap elmondta, hogy havi 182 ezer forintot hagynak az emberek zsebében. Pedig aki tud számolni, kiszámolhatta volna, hogy szerinte havonta 6000MRD-ba kerülne ez az államnak, ha igaz lenne. Folytassuk még a sort hogy miben hazudoztak,és hazudnak mai napig az embereknek, és NEKED is (háborús meg szankciós inflációs duma mögé bújva)? Erre rájött az irdatlan sok kiosztott lóvé. Nos melyik nyugdijas, melyik családos SZJA-s, melyik rendvédelmis a kapott milliós fegyverpénzzel, és melyik szegény, megvezethető kisember szavazna az ellen, aki ad neki egy valag (ingyen)pénzt, és azt hazudja a másikról amiket összehordtak? Arról nem is beszélve, hogy nem városi legenda, de vidéken szó szerint be kellett mutatniuk az embereknek, hogy kire szavaztak, mert akkor a közmunka és egyéb támogatások elvételével fenyegetőztek! És nem a levegőbe beszélek, mert az egyik vidéken élő rokonommal ez történt! De a sok hazudozásnak és a sok ingyenpénznek pont azok isszák meg a levét, akiket befolyásolni tudtak akár csak a választások idejére is. Triplán fizetik ki az emberek a zsebükből a kapott összegeket. És még nem látjuk a folyamat végét.
Légy szíves megnézni, hogy Hornéknak és Kunczééknak 1994-ben mennyi szavazattal lett összesen 73 %-os parlamenti többségük. Ezt, a vegyes választási rendszert az utolsó kommunista parlament fogadta el az EKA támogatásával. Azóta a rendszer alapvetően nem változott, csak a képviselők száma csökkent felére, ahhoz igazították a rendszert. A westminsteri demokráciában többségi választási rendszer van, ahol pl. 2010-ben három mandátuma lett volna az ellenzéknek, de a francia rendszer is hasonló, és mindkét államban 70, de a briteknél 80 % feletti többséget jelentett volna a 2014-es magyar eredmény, és senki nem kérdőjelezi meg ezek demokratikus voltát.
Jaj srácok,már megint azon megy a vita hogy miért van a Fidesznek negyedszer is 2/3-a? Vajon miért? Mert 2010-ben az egész világon annyira szar volt a gazdasági helyhez, és nyilván ez által itthon is, hogy az éppen hatalmon lévő éppen baloldali pártoknál egyértelmű volt, hogy bukni fognak, mégpedig csúnyán. Az emberek többsége annyira szarul élt már akkor is, nyakán pl a devizahitelekkel, személyi kölcsönökkel, 12%-os munkanélküliséggel, hogy csoda lett volna ha nem buknak óriásit az akkori kormánypártok. Ha a fidesz lett volna hatalmon, akkor ők buktak volna 2/3-al. Orbánnak óriási mákja volt, hogy nem az ő ideje alatt érte el ez a gazdasági krach az országot, mert akkor most arról beszélgetnénk, hogy mért a másik oldal volna 12 éve kormányon. A nyomorgó, vagy a megszokott életszinvonalát drasztikusan elveszítő ember nem fog arra szavazni, akinek a regnálása alatt jelentősen szarabbul él,mint azelőtt pár évvel. Orbán ezt meg köszönte szépen, és a 2/3-addal BÁRMIT megtehetett. Hát meg is tette, szépen kiépítette azt a rendszerét, ami ma itthon van. 100 oldalakat lehetne arról írni,hogy mit,hogyan és miért csinált, de felesleges, ugyanazokat a köröket futjuk körbe-körbe. Itthon az elmult 12 évben pedig elhitette a társadalom azon részével, akivel el lehetett hitetni,hogy itt mekkora a jólét, és a gazdasági fejlődés. Közben meg tudjuk a főbb gazdasági mutatókat, hogy lassan hol a helyünk az EU-ban a főbb mutatókat tekintve. Az utolsó helyen. Az emberek egy része itthon jól él, köszönhetően a rengeteg ingyenpénznek, egy másik része pedig egy illúzióban él, nevezhetjük bérillúziónak is, mert jelenleg keres a nettó 2-3-400 ezret, mikor meglátja a havi bérpapírját, akkor elélvez, hogy micsoda fizetése/nyugdíja van, de az, hogy ma több kiló kenyeret,vajat, bármi mást tud-e venni ebből a fizetésből, mint mondjuk 15 éve, na az már nem lényeg. A következő 2 év lesz a vízválasztó, hogy Orbánék meg tudják-e fogni úgy a gazdaságot, hogy pont azok a társadalmi (alsó 40%) rétegek, akik nagy többségekben rájuk szavaznak, annak az életszínvonala ne essen drasztikusan, mert akkor csinálhat bármit, 2026-ban necces lesz neki a hatalomban maradni.
Ebből a D Kés az Együtt 2010-ben nem is indult, új pártok, az MLP pedig egy 3-személyes gittegylet. Tehát egyértelműen úgy érdemes összehasonlítani 2010-et és 2014-et, hogy együtt nézed a prlamentbe bejutott pártok szavazatait. Mindamellett nemhogy az vérlázító, hogy a fidesz 44%-os redménnyel 2/3-t szerzett, hanem már az is, hogy ő alakthatott kormányt. Mivel a többség a kormányváltásra szavazott.
Vagyis, hát az ország egyáltalán nem tanult meg semmit sem, azaz, a nép eléggé aranyhal memóriájú... DE már párszor leírtam, hogy mennyire ostoba az ún. nép Norbika esetén keresztül. Meglopta az ő szűkebb népét kábé ötszáz millióval, és az ő szűkebb népe továbbra is lelkesen követi őt. Ez van.
Nem lopták el a magánnyugdíjpénztárakat, hanem átléptek az állami rendszerbe, amit - különösen most, a nyugdíjpénztárak részvényekbe fektetett részének árfolyamesése miatt - nem is biztos, hogy rossz döntés volt. Persze, a magánnyugdíjpénztárak megmaradtak, léteznek még most is.
Igaz, 2014-ben a Jobbik és az LMP formálisan külön indult az ellenzéki "Összefogástól". De, ha az egyéni választókerületeket nézzük, akkor 2010-ben csak hármat nem nyert meg a Fidesz, 2014-ben pedig csak 10-et.
Azért azt is vedd figyelembe, hogy 2010-ben a külön induló MSZP, LMP és Jobbik összesen 2,2 millió szavazatot kapott, még 2014-ben az ellenzéki "Összefogás" csak 1,2 milliót, pedig a részvételi arány 2014-ben csak 3 %-kal volt alacsonyabb, mint 2010-ben.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!