Van öt évünk, vagy addig meghalunk magas vérnyomásban? #84: "Sosem arra hajtok, hogy pénzt csináljak a tőzsdén. Mindig úgy vásárolok, mintha a következő nap a tőzsde bezárna, és majd csak 5 év múlva nyitna ki újra."
Ezzel párhuzamosan brutálisan nőtt az EBITDA (ez a mutatószám a Forbes cégértékeléseknek is az alapja, leginkább egy vállalat pénztermelőképességét mutatja meg): 17,7 milliárd lett az első féléves adat, ez 90%-os növekedés tavaly ilyenkorhoz képes.
De ami a legbrutálisabb: az adózott eredmény. A csoport konszolidált eredménye az első félévben 2,5 milliárd forint, ami 36,8 milliárd forintos javulást jelent egyetlen év alatt.
Ahogy arról már korábban írtunk, a nemzetközi trendekhez igazodva az Opus energetikai szegmense jól láthatóan az energiatermelés felől a disztribúció felé fordult, a Mátrai értékesítése mellett jól jelezte ezt az irányváltást az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) felvásárlása.
A legnagyobb dobás a félévben egyértelműen az RM Internationalhoz köthető, mely érdekelt a 2,078 milliárd dolláros gigaprojektben, a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítésében. A munka elkezdődött, és ez már a számokon is érződik.
NEW OPUS GLOBAL