Mivel a legjobb ár-érték aránnyal nyerték el, ez is veszteséget hoz majd a vállalatnak. Ezek csak alamizsnáért tudnak dolgozni. :-) Bezzeg a kiszervezett üzletág, az majd virulni fog, a gyerekeknek hozva a milliárdokat.
Az illiberális demokrácia Fareed Zakaria-nak a '90-es években kiizzadott hülyesége. Az iszlám civilizáció demokráciafogalma merőben eltér a nyugati, zsidó-keresztény kultúrán alapuló demokráciafelfogástól. Az iszlám civilizáció mindennapi magatartásnormáit, valamint az iszlám típusú köztársaság berendezkedés a Korán és a Sharia határozza meg. Ott az állam feje a politikai hatalommal is rendelkező vallási vezető. Erdogan most az Atatürk által szétvert kalifátust akarja visszaállítani, de az USA nem tud mit kezdeni vele, mivel geopolitika helyzetet (600 km-re a Perzsa-öböltől, az olaj tengeri szállítási útvonalától), ami miatt már 1947-ben megszületett a Truman-doktrina, hogy Törökországot és Görögországot támogatással vonja ki a kommunista terjeszkedés alól, azaz feltartóztassa a jugoszlávok - és mögöttük a szovjetek - kommunizmus-exportját. Igaz, azóta próbálja odaexportálni a nyugati demokráciát, de ez nem igazán elfogadható az iszlám szempontjából.
Zsidaynak egy óriási baja van, az ő tudását még a régebbi rendszerek alapozták meg. Most más világ van, amit az öreg rókák nem tudnak hova elhelyezni. Eszetlenül nyomják a pénzt és nincs infláció? Nem ezt tanultuk! Hogyan lehetséges, hogy még mindig nem omlott össze az egész gazdaság, hiszen a könyvek szerint már több éve meg kellett volna történnie?! A közgazdászok érthetetlenül állnak és vizsgálják az adatokat. Talán nem is úgy van, ahogy tanították? Ha minden ország egyformán adósodik el, akkor nincs is eladósodás. Ha minden államban nyomják a pénz, akkor nincs mihez mérni az inflációt? Lehetséges, hogy csak a gazdaság 2-3 szegletében van infláció, a másik 2-3-ban meg inkább defláció? Egy bizonyos, hogy már szinte mindenki a spekulációval akar pénz keresni, már a marinénik is tőzsdéznek, így megváltozott a közgazdasági tudásszint. Ezzel együtt jár, hogy ami eddig a tankönyvek szerint működött, mivel sokan ezt nem tanulták, így most máshogy kezd el működni. Ezzel a szakértők szakértelmét degradálva.
Hát ő nem írhatja, hogy nem csökken az illiberális demokrácia varázsa Keleten... Csalódnának benne a munkaadói. Neki azt kell írnia, hogy Putyin szavazatokat veszít, meg Erdogan egyre népszerűtlenebb.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200825/zsiday-2020-lehet-a-populistak-alkonya-445844 Ez a Zsiday egyre hülyébb. Erdogan támogatottsága Törökországban igen magas. Putyin elképesztő mélyponton lévő támogatottsága 59% volt május elején ami mostanra 65%. Maga a CNN kezdett azzal szenvedni, hogy a billegő államokban max 1%-al vezet Biden Trump előtt, vagyis ha ezt a CNN hozta le akkor lehet már nem is vezet. Kína, Szingapúr, Szaúd-Arábia, Emirátusok köszönik szépen jól vannak. Nem vettem észre, hogy Észak-korea eltűnt volna a térképről. Stb. stb. Most olvastam egy orosz cikket arról, hogy fehéroroszországban a városiak lázadoznak a vidékiek meg elmentek és csendben Lukasenkára szavaztak, mert a vidék nem kért a "nyugati" változásból.
Igencsak le vannak maradva. A cseh lapokban ez jó hónapja merült fel, mint spekuláció. A PFF pedig már egy hete cáfolta, hogy bármit is eladna közép-európában. Aztán majd meglátjuk.
Vártam, igen. Fent szidtam magam miért nem vettem többet 2017-ben, lefelé végig vettem idegből mert minden nap a fordultatot vàrtam, igy vannak 200 alatti vételeim is. El nem adom nullán. Benne vagyok 3 éve az netto buko lenne nullán miközben minden ment. 4 számjegyű a céláram. Türelmem az van. Bár a világ borzalmas irányba halad, de az a megérzésem idén elrobban fel az opus. 3 éve ülnek nyomják ki fog törni meglátjàtok
Ráérek vele, csak zavar. Mással kereskedek, ezen ülök max veszek. Van még kis vésztartalék ha összeomlana a világ vásárolni részvényt. De opus eladás nem lesz. Meglátjuk 4-5 év távlatában.
NEW OPUS GLOBAL