Eddig jobb lett volna... Egyébként mit vennét a BÉT-en opus helyett. Nézz körül. Leszámítva a CIG rallit, az elmúlt hónapokban nihil volt, én mindazon felül hogy teljesen átvágva érzem magam, de azt gondolom egy folyamatosan lenyomott, papír van az pedig az OPUS. Ebben lehet(ne) a legnagyobb emelkedési potenciál. Hogy miért nincs azt nem tudom. Lehet kell hozzá egy választási bukta, vagy valami rossz hír. Mert az idei 100Mrd nyertes pályázatra stb-re, nem sikerül emelkedni. Rémálom az egész.
"Köztük van Korányi G. Tamás, a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője is, aki 23 éven keresztül tartotta a portfóliójában a Mátrai Erőmű részvényeit. Az ismert tőzsdei befektető sajnálja, hogy a kisbefektetők kiszorítására sor került, de az szerinte korrekt áron történik meg. Korányi azonban a döntés kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy idehaza nem maradt szereplő a tőzsdén kívüli piacon (OTC), miután a Tigáz, a Chinoin és a Teva után a Mátrai Erőmű papírjait is fölvásárolta a fő tulajdonosuk." Ez mindenhol ott van?
Ezért írtam, ha fontosak lennének a részvényesek, akkor a Mészáros család 500 millió részvényéből 280 milliót törölni kellene, így is bőven 50 % felett lennének. Plusz MM, R-kord, és a Viresol 100 % tulajdonrész megszerzése.
Nem kell ide újabb rafkós trükk. Az már megvolt korábban. Sima matek. Vedd alapul nyerünk egy 1 milliárdos munkát. Annak fele rögtön Mészárosé így marad 500 millió. A mészáros cégek esetében jó ha 15% haszonnal számolhatunk. Ez 75 millió! Ha ezt elosztod a 700 millió részvénnyel akkor 10 fillér jut részvényenként! Ha feljebb lépünk és azt mondjuk 10 milliárdos munkát nyert a cég akkor járunk részvényenként 1 Ft-nál. Ha egy évben 100 milliárd értékben tudna építeni az opusban lévő két építő cég akkor jársz részvényenként 10Ft-nál. Ha egy évben 500 milliárd értékben építenének akkor járnánk részvényenként 50 Ft. felett (kb. 53ft.) No ez lenne valami. Lényeges kihangsúlyozni, hogy ez éven belül kellene, mert hiába egy nagy építkezés és vele kapcsolatban egy nagyobb bevétel, ha az a munka 5 évre elhúzódik akkor ugye (durván számolva) a nyereség évre számolva ötödölődik. Ettől viszont messze vagyunk, mivel ugye megkaptuk, hogy ez a cég nem tud minden munkát megnyerni és megcsinálni, korlátozottak a munkaerő létszám és egyebek miatt a lehetőségei, ezért vettek maguknak más cégeket. Ne felejtsd el a V-híd zrt. ami ML és felesége cége vasútépítésben utazik. Nem kell ide új cég. Ha meglenne az évi 50 Ft6 részvény az építő cégekből, ehhez rakódna hozzá mondjuk a Titász 5 milliárdos nyeresége, (az ugye 7Ft/részvény) és ha hasonló 7ft/részvény nyereséget tudna hozni a viresol meg a Kall és a Hunguest akkor már lennénk valahol, mert összesen az 78ft körül lenne. Ehhez adódhatna CIG osztalék. Ez egy elérhetetlen álomnak látszik jelenleg.
NEW OPUS GLOBAL