MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
Lassan el kell kezdeni elemezni ezt a lehetőséget is,hiszen teremthet az EU olyan új feltételrendszert ami miatt már egy olyan ország amelyik nemzetállamként képzeli a jövőjét nem maradhat a közösségen belül.
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.
Beidézte a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnökségét a Nemzeti Adó – és Vámhivatal „ismeretlen személy pénzutánzatra vonatkozó szabályok megszegése szabálysértési ügyében” – mondta a a párt elnöke. Kovács Gergely szerint valószínűleg a „Soros-pénzekről” van szó. Jétákpénzt osztott a Kétfarkú – pénzhamisítás miatt vizsgálja őket a NAVA kétfarkúak az elmúlt hónapokban több tízezret osztottak szét azokból az álbankjegyekből, melyeken olyan ellenzékiek szerepelnek, akik felbosszantották a Fideszt. Az 500 forintoson Nagy Blanka, az ezresen Gulyás Márton, a kétezresen Varjú László, az ötezresen Sargentini, a tízezresen Soros György, míg a húszezresen Jean-Claude Juncker szerepel.Kovács Gergely elmondta: mielőtt elkezdték az akciót, megkérdeztek egy ügyvédet, aki azt mondta, lehet, hogy valaki feljelenti őket, de megnyerik a pert, mert teljesen máshogy néznek ki a kétfarkús bankók, mint az eredeti pénzjegyek.Természetesen bemegyünk a NAV-hoz, nyilván elismerjük, hogy mi csináltuk, de ez nem pénzhamisítás." Forrás: hvg.hu . van érvényben egy szabály ami valahogyan úgy szól: . ha BETILTOTT társadalmi szervezet ruhájához HASONLÓT visel...... az szabálysértés.
ahogyan arról is született felmérés, hogy az illegális betolakodók mekkora veszélyt jelentenek. . a felmérések már csak ilyenek.... ma reggel azzal kezdtem, hogy Jávor levelét bemásoltam! Az szintén HAMIS hír, látom vele szemben elnézők itt egyesek.....
így hogy megemlíted a hamisítást..... . oda figyelek, hogy reagálsz e olyan hírekre ami arról szól, hogy a FIDESZ a Kormány és a kormányközeli emberek mennyit lopnak..... :)))) . látom nagyon figyelsz a részletekre....
" nem itt a problema. Hanem hogy etekbol a tehetseges gyerekekbol nem
lesznek meg nb1es top jatekosok se nem hogy Gera Hajnal Szalai szintu
top bajnoksagban allando kezdo jatekosok." 1. Kiss Lászlót idézem (korábban még a 80-as években volt ő válogatott csatár, kb. 40-szeres válogatott, Nyilasiék kortársa), aki a magyar szövetség Bozsik programjában foglalkozik évtizedek óta gyrekekkel, részben mint edző, részben mint játékosmegfigyelő:"...a mintegy 30 éves tapasztalat azt mutatja, hogy átlagosan 10 ezer gyrekeből kerül ki 1 db (!!!!) olyan játékos, akiből végül stabil válogatott játékos lesz, vagy lehet..tehetséges fiataljaink egyébként nagyon is vannak" 2. ne feledd, hogy 2010 előtt a magyar futball csak visszafejlődött, így átlagosan kb. 30 éves lemaradásba került a nemzetközi top szinthez képest (pályák és aktív játékosok száma minden korosztályban csökkent, sem az állam sem egyéb cégek érdemben nem tettek pénzt sem a klubokba, sem az utánpótlásnevelésbe, sem az infrastruktúrába, miközben külföldön ennek az ellenkezője történt) 3. hiába történt külföldön az ellenkezője: a velünk azonos méretű Belgiumban (ahol sem "pénzlopó kormányok", sem orbánrendszer azaz diktatúra, sem anyagi erőforráskivonás nem volt) mégis várni keltt arra a futballszeretőknek majdnem 30 évet (!!!), hogy a 80-as években még vb-n és eb-ken is sikeres válogatottjuk után (ami kiöregedett), felneveljenek egy olyan ütőképes új generációt, amely azután a 2016-os EB-n majd a tavalyi vb-n is nemzetközi sikert tudott elérni tehát remélem a belga szöbvetségen is fogsz msot gúnyolódni a következő hozzászólásaodban és számonkéred rajtuk: hogyan lehetséges az, hogy őnáluk, a hozzánk képest nem elmaradott és nem szegény országban is kellett 30 év, hogy újra legyen egy sikeres válogatottjuk??!!
Látom megtaláltad a hír legfontosabb részét! . Történ valahol a németeknél egy rendkívüli halálestet. A rendőrség nem végezte el az ilyenkor szokásos helyszínelést! A minimum annak kellene következnie, hogy az illetékes kapitányság vezetőjét azonnal menesztik!
"ehhez képest az U17-es tehát 17 évesek kategóriájában Írországban most folyó EB-n a magyar válogatott csoportgyőztesként jutott a legjobb 8-ba símán" . Ez nagyon szep eredmeny de nem itt a problema. Hanem hogy etekbol a tehetseges gyerekekbol nem lesznek meg nb1es top jatekosok se nem hogy Gera Hajnal Szalai szintu top bajnoksagban allando kezdo jatekosok. . Emlekeztetnelek volt nekunk egy vilagbajnokaagon bronzermes valogatottunk is kozvetlenul az akademia rendszer es Orban kormamy elott. Es abbol a korosztalybol se lett vegul semmi. Mert nem felnott profi jatekosokat kepzunk hanem ifitornakat nyeroket.
".Miért is várunk csodát a magyar focitól?Öcsi bácsiék csapata óta nem volt igazán qalitásos társaság,nem is lesz!" látszik hogy csak a tudatlanság és tájékozatlanság, illetve a az előítéletek beszélnek belőled, semmi más! aki ért a sporthoz az tudja, h. főleg a csapatsportokban, nem 1-2 év kell ahhoz hogy beérjen a befektetett munka, és a hihetetlen nagy nemzetközi konkurenciaharc mellett , a futballban pl. a szerencsének is komoly szerepe van abban, ki nyer meg 1-1 döntő mérkőzést. szerencséje azonban általában annak van vagy lehet inkább, aki többet tesz a győzelemért ehhez képest az U17-es tehát 17 évesek kategóriájában Írországban most folyó EB-n a magyar válogatott csoportgyőztesként jutott a legjobb 8-ba símán, úgy hogy Portugáliát is legyőzte, meg az oroszokat és Izlandot is (a portuál válogatott uyge nem kell mondani, hogy jeletős részben annak a Sportingnak a fiataljaira épül, ahol Ronaldo is nekevlkedett egykor)! az nso.hu-ről idemásolom neked, te szercsétlen tudatlan gyűlölködő, hogy kikből áll össze a magyar válogatott. láthatod majd belőle, hogy az akadémiák közül éppen a Puskás akadémia adja bele legtöbb, összesen 5 játékost! ez is azt bizonyítja persze majd szerinted, hogy mennyire szar munkát végezhetnek ott,, és bizonyára ez a szar munka is oka, hogy síma továbbjutás lett a csoprtkörből, és a következő ellenfél a 8 között majd Spanyolország lesz (már kezdhetsz is szurkolni a spanyoloknak, hogy magyarok kiessenek és akkor gúnyolódhass újra a magyar futballon, politikai elfogultságod okán, te szerencsétlen..) tehát itt látható hogy a Honvéd akadémiája ad a válogatottba még 4 játékost, az Illés akadémia pedig kettőt Kapusok: Hegyi Krisztián (Illés Akadémia), Megyeri Gábor (Honvéd-MFA), Vaits Marcell (Puskás Akadémia) Védők: Buna Gábor (Honvéd-MFA), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Balogh Botond (MTK Budapest), Orosz Donát (Diósgyőri VTK), Horváth Milán (Budapest Honvéd), Dávid Zoltán (Békéscsaba), Bekker Roland (Borussia Mönchengladbach – Németország) Középpályások: Kata Mihály (MTK Budapest), Major Sámuel (Salzburg – Ausztria), Ominger Gergő (Puskás Akadémia), Kosznovszky Márk (MTK Budapest) Támadók: Molnár Rajmund (Honvéd-MFA), Zuigeber Ákos (MTK Budapest), Németh András (Genk – Belgium), Komáromi György (Puskás Akadémia), László Dávid (Honvéd-MFA), Szalay Szabolcs (Illés Akadémia), Kalmár Benedek (Puskás Akadémia) http://www.nemzetisport.hu/nsotv_labdarugas/u17-es-eb-a-magyar-csapat-nem-szerencses-hanem-brutalisan-eros-mentalisan-2700055
Ez az egyik igen. A másik, hogy a valós kihívásokra nincs semmi elképzelés: klímaváltozás, tömegközlekedés fejlesztése, szegénység csökkentése, digitalizáció, stb...
MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.