“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?
Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.
És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.
De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Svédországban vmikor az 1920-as évekre gyütt el az általános választójog
a XIX. század második felében még komoly vagyoni, adó és műveltségi cenzus volt
ilyen modellel lettek gazdagok
ha nem hiszed nézz utána
link
a gugli fordító a barátod
link
svéd angol revelációban egész jól működik
"én inkább a török hódoltsághoz kapcsolódó kisiklást emelném ki... némi sarkítással 150 évig csatatér volt az ország...
a megkésett fejlődés mögött sokkal inkább ezt keresném, mint a hazai elit "önzését"...
"
Szerintem pedig a törökök elleni vereség is inkább az elitünk ténykedéséből fakadó következmény volt. Egy jól szervezett, egységes, erős Magyarország más esélyekkel indult volna a törökökkel szemben is. Jó ideig sikerült is őket távol tartani.
A törökök nem feltétlenül velünk akartak háborúzni, mivel általában Bécs elfoglalása volt a céljuk. Mi csak útban voltunk, illetve a felvonulási útvonalukon. Más kérdés, hogy nem tetszett nekünk a felvonulás, és nem akartuk őket átengedni csak úgy. :)
A Romanov (Holstein Gottorp) birodalom bizarr világa:)
"Finland was one of the first regions in the world to implement universal suffrage and eligibility, including for women and for landless people."
Grand Duchy of Finlandlink
mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy II Miklós cár őfelségének tetszettek ezek a fejlemények, de azért megbékélt velük:)
a női választójog tekintetében a dicsőség a cár atyuska fennhatósága alatt álló Finn Nagyhercegséget illeti:)
Finland 1906: The revolutionary roots of women’s suffrage — an International Women’s Day tribute
link
hiába "véres Miklós" birodalma - az egybites kommunista propagandával ellentétben - rendkívül érdekes hely volt:)
No.
" A modern Riksdag gyökereit 1435-ben kell keresni, amikor a svéd nemesség Arboga városában összegyűlt. Ezt I. Gusztáv király 1527-ben
megváltoztatta, hogy a társadalom mind a négy rétege jelen legyen:
nemesség, egyház, városiak és a parasztság. Ezt a formát (amit Ständestaat-nak neveztek) 1865-ig megtartották, amikor a modern kétkamarás parlament létrejött."
link
Nálunk ez úgy 400 évvel később sikeredett...
Mellesleg emlékeim szerint a svédek a nőknek előbb adtak szavazati jogot mint nálunk az általános szavazati jog kiterjedt volna minden férfira.
" az általad "bezzeg példaként" említett nagyhatalmi ábrándok inkább csak
elfecsérelték a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokat"
Érdekes, hogy a svédek esetében ez erőforrás fecsérlés, egy a trianoni határokat sirató topicban.
Azért azt remélem nem vitatod, hogy évszázadokon keresztül regionális hatalom voltak , hódító háborúkat vívtak a környező nemzetekkel és számosat közülük hosszabb rövidebb ideig hatalmuk alá hajtottak. Amikor pedig a határaikon kialakultak az erősebb nagyhatalmak (németek, oroszok pl.), belátták hogy már nem konkurálhatnak velük, így inkább kimaradtak amiből lehetett. Mindezt önálló államként, és nem csak a svéd történelemkönyvek szerint, hanem a korabeli térképeken is fel voltak tüntetve.
A modern időkre területileg ők is összementek, sőt svéd ajkú lakosság él a szomszédos országokban, de ezt is máshogy kezelték. Nem hallani svéd nemzeti sirámokról, nem hallani fortyogó a revansvágyról, de leginkább nem üzentek hadat egy nap alatt a fél világnak. Viszont a világ elégedettségi rangsorában top 5-10 helyen állnak rendszeresen, ahogy az élhető országok listáján is. Lehet így is.
a totális háborúhoz persze igen jó alapot teremtett a Sztálin és Csang kaj sek által meghirdetett felperzselt föld politikája
pl. duzzasztógátak felrobbantása, városok felperzselése, ipari és mezőgazdasági kapacitások elpusztítása, infrastruktúra tönkretétele, állatállomány elhajtása, gerillaháború meghirdetése, stb
furcsamód ahol efféle "ellenállásra" nem került sor ott vhogy __békés unalomban telt__a német megszállás
pl. eklatáns példa Csehország
de nemrég a Csatorna szigetek kapcsán is belebotlottam egy remek posztba:)
Német megszállók a Brit-szigeteken
link
jóformán egy nagy békés családként éltek együtt a megszállók és a megszállottak, még 600-800 zabigyerek is összegyütt a nehéz évek alatt:)
Igen, II. Lajosnál volt döntési lehetőségünk és nem éltünk vele. Igazatok van.
48-49-ben nem volt döntési jogkörünk, viszont megpróbáltuk, hogy legyen. Ezért is hívjuk szabadságharcnak. sajnos nem sikerült.
1. Így van. De ebben nyilván a függőség marad a történelmünkből tanulva. Én szeretném a legjobban a semlegességet. Egyrészt állatira nem akarok senkit megtámadni és elvenni tőle bármit is, másrészt viszont a honvédő háborúval maximálisan egyetértek, tehát elvárom, hogy más se támadjon engem. De beláttam, hogy ez csak egy álom, ezért egyetértek a NATO tagsággal. :)
2. Leírhatod még 100-szor, hogy a török nem akart velünk háborúzni, de mivel előtte már 100 évig támadtak minket, ezért nem hiszem el. Az, hogy Mátyás után egy ideig nem próbálkoztak, az sok mindentől függhetett. Nem volt annyi emberük erre a frontra például vagy élénken élt még a fekete sereg élménye. Szerintem milyest alkalma nyílott rá, megtámadta hazánkat és állatira nem számít, hogy milyen indokkal. Ha Mátyás hajintja ki a követeit hidd el eszébe sem jutott volna, hogy megtegye. :)
De korabban azt mondtad, hogy nem volt a Hunyadiak ótacdöntési lehetőségünk, most meg azt is beismered, hogy II. Lajos alatt mégis volt. Nos, akkor én azt mondom 48-ban is volt, nem tudom, hogy jól döntöttünk-e, mindenesetre voltak elért vívmányok a szabadságharc bukásával együtt is.
a második világháborúban szövetségesek voltak nem pedig antant, ami pedig a Sztálinnal formálódó összeborulást illeti, hát őkelme a II vh elején még sokkal gázabb személy volt mint adolf...
Hitler vs. Stalin
link
Hitler akkoriban még nem rendelkezett olyan tömeggyilkos renoméval mint a hőn szeretett "Uncle Joe" (Sztálin)
persze később sokat pótolt a mulasztásából...
szorgalmas tanuló volt...
és persze a szövetségesek által kiprovokált totális háborúról se feledkezzünk el
24th January 1943: Roosevelt calls for 'Unconditional Surrender'
link
a feltétel nélküli kapitulációnak a legyőzöttek számára összegründolt hadbírósággal fűszerezett doktrínája egyenes úton vezetett a fanatikus német ellenállás illetve az SS felértékelődése felé...
az 1944 júliusi merénylet után - amikor a feltétel nélküli kapituláció doktrínája ELLENÉRE a Wehrmacht vezetése szembefordult Hitlerrel - az irányítás lényegében az SS kezébe ment át...
no és mit tettek erre a szövetségesek?
meghirdették a Morghentau terv című förmedvényt, ami lényegében Németország elpusztulásáról szólt
Morgenthau Plan
link
nehogy már idő előtt fellázadjon a Whermacht a nácik ellen...
ezek vagy teljesen idióták voltak vagy inkább nem is gondolok bele hogy mik annyira negatív irányba visz itt a logikus gondolkodás...
Azt kérdezted, hogya "mi" alatt mit értek. Erre ez egy konkrét válasz. :)
Márpedig én úgy értem, hogyha valamibe nincs beleszólásunk, ami a sorsunkat érinti, akkor baj van. Ez bizony nálam így megy. :)
Ez tőzsdenyúlnak is: II. Lajos alatt pont, hogy nem a király személye (mondjuk nagyon gyerek volt még), de például a "rajtunk múlott, volt beleszólásunk és mégsem tettük" meg érvényesült. Tehát odadobtuk hazánkat inkább, minthogy támogassuk a királyunkat. Nyilvánvalóan hibának tartom, gondolom nem vagyok egyedül. Ezután többet már nem volt meg erre a lehetőségünk.
Nézd meg ki a "köcsögöd" stílusának a megálmodója! Oda mehetsz panaszra, oda ahol a történelemre nem tanítottak meg.
A kiváltságos provokációidat pedig ott sütögessed el, ahol nem számíthatsz ilyen megítélésre! Mert itt sem lehet büntetlenül, zagyvasággal előjönni a farbával!
1. Érdekes, amit az Eu-ról írsz, meg úgy általában a függetlenségünkröl, és ezzel párhuzamosan a semlegességet irreálisnak tartod. Hát valamit választani kell, vagy függöség, vagy semlegesség. 2. Te kértél példát hunyadiak után, amikor mi mentünk önként be a faszerdöbe...ez lajos volt pl. Ugyanis AKKOR a török nem akart háborúzni velünk, mint ennek számtalan jelét és okát leírtam, de mi odabasztuk neki a kesztyüt. Te kértél példát, én adtam. Ennyi, sokkal mélyebb mondanivaló ebben nincs. Viszont a Jánosodat nem értem, összefogva harcoltunk? Ez melyik csoda jános volt?
"A "mi" alatt Hazánkat értem. "
Ez nem válasz. Mert sokféle házi királyunk volt a történelem soran, volt amelyik hazánkat, volt amelyik más országot tekintette központjának, illetve a nemességnek is volt beleszólása, különböző, de változó mértékben. Ez nem egy egybites kérdés, hogy a Habsburgok alatt 0, az Árpád ház alatt meg 100% beleszólasunk volt a sorsunkba. A parasztnak, akik meg a lakosság 95%-át tették ki, a feudalizmuaban teljesen mindegy volt.
"Magyar az, akinek fáj Trianon”.
Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.
És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.
De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Karinthy Frigyes:
Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára