Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Kezdő lakásnak vették. Szeretnének majd a közelben kertes lakást. A 9 -ben voltak albérletbe. De van egy gond: mindketten otthonról dolgoznak és a kicsi a lakás miatt ez néha nem zökkenőmentes. De nem akartak eladósodni, hogy nagyobbat vegyenek. Ennek a lakásnak az árát ketten 4 év alatt hozták össze.
Ismerős élettársi kapcsolatban élő fiatal pár most vett egy panel lakást a 13 és 4 kerület határán 36 millióért saját erőből. A férfi programozó ,a lány tesztelő. Kérdeztem, hogy miért nem vették igénybe legalább a babavárót ? Azt a választ kaptam, hogy olyan jól keresnek, hogy őket ez a pénz nem motiválja.
Ha hitelből akarsz venni, akkor vegyél most. Mert a kamatok felfelé indulnak, és lehet a munkahelyed se lesz még egy stagflacios válságos időszakban. Ha kp és megtakarítás, vagy befektetesre akarsz, bérleti díj miatt akkor várj. Választások után vége az osztogato politikának, mert cefetul áll az allamhaztartas, és az allamhaztartasi hiány. Szóval ennyi. Itt a forum se sokan vettek mostanában befektetési lakasokat az elmúlt 1.5 evben. Az oka a matematikában rejlik már aki tud számolni. Egy recesszio meg mindig jobb mint egy inflációs időszak a politikusoknak. Nem. Ők nélkül félnek az infláció tol. Mert akkor nem szabad alacsonyan tartani a kamatokat. Csak alacsony inflacional működik a modern monetary theory!!!!!
Igen, régebben, ha az arany ára emelkedett, az azt jelentette, hogy baj van. Ma, ha a kripto ára emelkedik, azt úgy állítják be, hogy jó a hangulat. Lehet, hogy el kell fogadnunk, hogy a menekülő eszköz már a kripto, és nem az arany vagy a CHF. "A kriptovaluták jegyzései ma reggel a finoman szólva is borongós tőkepiaci hangulat ellenére alapvetően emelkedtek, a jó hangulat elsősorban annak volt köszönhető, hogy a mai nappal elstartolt Venezuela kormány által támogatott digitális kriptovalutája (CBDC). Emellett tegnap az amerikai jegybankelnök kijelentette, hogy nem áll szándékában betiltani a kriptoeszközöket."
Saját célra venni kell, ez nem vitás. Bérbeadásra úgy, hogy nincs a zsebedben jelenleg a lakás ára, hanem 20% önerővel, az bátorság. Bátraké a szerencse, vágj bele, ha könnyen találsz jó bérlőt. Az elmúlt 6 évben ezek a tőkeáttételes vételek voltak a legjobbak, a jövőt pedig nem látjuk.
Vidéken szerintem nem annyira gáz (legalábbis nálunk) az újlakás projekt helyzet, mint Pesten. Sok jó fejlesztés fut. Talán a nyugati határ közelség miatt. Én amúgy vártam a szomszédságban saját lakásra egy felújítandó (60-as évek konvektor), de más - személyes okokból fantasztikus elhelyezkedésű és egyébként is jó lokációjú és adottságú lakásra. Régóta tudva volt hogy előbb utóbb eladják. Nagyon felújítandó és nagyon felső hangon 24-26-t mennek ilyenek felénk. Eladó 34 -es ajánlattal ált elő. Vérszemet kaptak az emberek na. Mi ez a ha nem lufi.
Nem , 40 -45 nm -es másfélszobás , lehetőleg újépítésben gondolkodok. Ezeket olyan 25 milláért lehet nálunk most kapni. 80 ezerért simán ki lehet őket jelenleg adni és akkor még olcsón adom hogy hosszabb távon maradó, biztosabb ember legyen benne. Ez így 4 % körüli éves haszon (ok tudom adó, écs., ember csere stb.) - Nem vad eresztés de mondom hosszú távon több évtizedes távlatban nem várok ingatlan összezuhanást, tehát a hitelperiodus letelte után , plussz esetleg 5 év még az árnövekedésen is lehetne nyerni, és attól se félek hogy a 10 év múlva MÁP megveri a lakáskiadáson nyerhető hozamaokat sokkal. Minden a havi hiteltörlesztő kontra kiadási díj kapcsolatának a kérdése (ráfizetni havonta nem szeretnék) meg az ingatlan árak változásának függvénye. -- szerintem
Az arany árat nem csak te nem érted. Nagyon kedvező a környezet az arany árának emelkedesere. Alacsony kamatok, sok nyomtatott pénz, brutális penzkinalat, magas infláció, nagy kockázatok. Arany bánya tellérek véges készlete kimerülese. Na ezért hozták létre a BTC - t. Milyen sz@rul nezne ki a kripto elszivo funkciója nélkül egy 12.000 usd/uncia árfolyam. Mit mutatna az a mostani MMT monetáris politikára nézve és az usd-re mint vilagvalutara nézve. :). "Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek almodni képes.".
Ez most válasz lesz "Easyrider" - nek is 132890 -re. Pontoként: - Kezdjük ott, hogy szerintem félreértettek. Valószínűleg én kavarhattam itt be mert előzőleg saját ingatlan vásárlásról is beszéltem. De az az egyik lenne, arra megvan a fedezet. Bár ott is habozok a nagyon erős lufi hangulat miatt. Lakni azonban kell valahol. Ahogy előző posztomban írtam, ha valaki benne lakik az ingatlanban és nem befektetésként kezeli annak sokkal kevésbé fájnak az árhullámzások, egy jó otthonnak meg rengeteg magánéleti vonatkozása van. Egy bizonyos kor felett rájön az ember, hogy pénz ide vagy oda tök mindegy mennyi van a számládon vagy a walleted-en , elmegy az élet és otthon nélkül mindig "tengerész életet " élsz.... / A pu....i mágnes hatásról nem is beszélve. (De ezt a 30 millióval több kínai férfi mint nő témánál kiveséztük...) :))) - Elkalandoztam. Itt amiről kérdeztem, az viszont egy befektetési ingatlan lenne, mondjuk 20 % önerővel.(Matekot a poszt végén dobok.) A többi hitel , tehát itt kezdődik az első pont: - Crypto -ra, MÁP+ -ra nem vehetsz fel hitelt. Jelenleg csak ingatlanra kapsz meg vagy vállalkozásra.( Bár személyi kölcsönön vehetsz Bitcoint , de abba nem menjünk bele...:)) - Tehát itt nem (csak ) meglévő tökét tudsz forgatni, hanem kibővített tőkét. Rossz pénzügyi szakszóval. - Felújítás : Benne van a pakliban , igazatok van abban, hogy bérlők jobban amortizálnak. De amiket Easyrider is és te is írsz ír felújításról , azok elég kis valószínűségűek. Meglévő kislakásunkra (hozzáteszem nagyon jó bérlővel) 15 év alatt kb. 200 ezret kellett központi fűtés kapcsán költeni. Ez persze extrém, de jó helyen jó bérlővel jó kis lakásnál simán összejöhet. - Bérlőválasztás: Azt érzékelem hogy Budapest központú a fórum, nem is baj de azért vidéken másképp mennek ám kicsit a dolgok. Itt mindenki ismer mindenkit, mindenki leinformálható - kapcsolható valakihez. Könnyű viszonylag jó bérlőt találni. Sose voltak ilyen gondjaink. Eddig. (Pesti ismerősöktől bőven hallom a sztorikat.) Matek kicsit később... lépnem kell
Egy kis humor péntekre: Képzeletbeli párbeszéd 2041-ből -Anya, mikor éreztétek apával először azt, hogy gyereket akartok? -Hát, kicsikém, először a CSOK bevezetésekor uralkodott el rajtunk a vágy egy gyerek után. De mikor a babaváró hitelt is bevezették abba hagytam a fogamzásgátló szedését. -Na jó-jó anya, de emlékszel mikor fogantam? -Sohasem fogom elfeledni a napot, mikor Novák Katalin bejelentette az szja visszatérítést a még az évben fogant magzatok után! Tudod szerencsénk volt apáddal, hogy pont hazáért peteérésre péntek este. Ismeretlen szerző
Elég hosszú kivonatot adnak a tanulmányból, végigolvastam, nem szeretném tovább kommentálni, pontosan az van benne, amit mindenki tudott magától is: sikerült teljesen elinflálni a támogatásokat és az esetek döntő többségében pont azoknak ment, akiknek rohadtul nem volt rá szükségük. A kiragadott mondatnál jobban nem lehet jobban megfogalmazni az egészet - persze, a tegnapi hivatalos nemzeti szexnap árnyékában tulajdonképpen teljesen mindegy, az alattvalók már egyben k.rvákká is átalakulnak, annyira, de annyira szép ez az egész, hogy szívből remélem, lesz olyan írónk, aki ezt egyszer már-már Dosztojevszkijt beérő színvonalon megörökíti.
lol! : Rossz hír, hogy a támogatás nagyobbik része nem a családoknál kötött ki végül. A tanulmány megállapítja, hogy a csok megjelenése a növekvő kereslet révén jelentősen felhajtotta az ingatlanok árát, ami felemésztette a támogatási összeg közel 75 százalékát, ezzel tovább nehezítve a fiatal párok lakásszerzési lehetőségeit. A programmal a kormány demográfiai célok megvalósulását, a születések számának növekedését is elő kívánja segíteni, az igénylők ehhez a tervezett gyermekeiken túli gyermekek születésével tudnak leginkább hozzájárulni. Az állami támogatásból részesülők mindössze 23 százaléka vállalt viszont előre gyermeket, ami elmarad az országos szintű 33 százalékos gyermek-előrevállalási hajlandóságtól. Azon párok közül, akik előzetesen tették ezt, 68 százalék két gyermeket, míg 32 százalékuk három gyermeket kíván nevelni a jövőben. Az igénylők 77 százaléka viszont csak a már megszületett gyermeke után igényli a támogatást.
minden infláció úgy kezdődött, hogy csak "átmeneti" közben elárasztották játékpénzzel, közben recseg ropog a supply chain, Kína szenved = óriási infla! mitől hülne vissza, nem is értettem miről beszélt eddig is Powell!
Powell egy köztörvényes bűnöző, Februárban repül a pics..ba! pápá! :D Addig meg kénytelen lesz erős kamatemelésbe kezdeni, aki meg jön utána hatalmas sz..pásban lesz része :D gúdlák barátaim, maguknak köszönhetik...
"Így most már ő is szembenéz azzal, hogy a magas infláció biztosan áthúzódik a jövő évre is, noha korábban arra számított, hogy még idén lecseng, " 😆😆😆
Most nem sértődj meg : Végigolvastam 1 hónap fórumanyagot. Eddig azt hittem te ilyen rosszindulatú pali (hölgy) vagy -- erre azért a fórumtársak is ráerősítettek , ezzel védem magam. De most revidiálom a meglátásáom. Ez szimpatikus volt. :) Es egyetértek. Ez a figura nem tudja mit beszél - ilyen "Krudi " szintű igazságai vannak. Vagy csak nagyon fiatal.
Egy magyar demokrata ! Végre. Respekt. Nagyon hosszú ideje ez a gond, hogy a magyar polgár nem áll ki magáért. Lehet idealista vagyok, de végtelenül unom a Fideszesekbe jól belevert / beletanított érvet. "nincs kit választani, azok se lesznek stb... Vicc
Ebben abszolút egyetértünk. Na még akkor kezdődik el igazán, pár év múlva a zöld udvarral rendelkező helyek /házak / környékek felértékelődése a mi (egykori) éghajlatunkon. Pár év múlva meg fogunk dögleni nyáron. Ebben úgy egészen biztos vagyok. Ha valakinek a klímás lakás megoldás , ő dolga. Nekem nem. CSak az időtáv a kérdés. 5-10-esetleg 15 év mire elér minket ez a felmelegedés. Ha csak az előbb az emberiségnek nem sikerül valami gyökeres CO2 légkörből kivonó megoldást találnia. Próbálkozások vannak már erősen, esély egyelőre kevés -- Ja az előbb szidtam Pestet? Akkor mégegy dolog amit utáltam ott: Nyáron meg kellett halni, egy normális strand - medencés hely nem volt, ahova nem kellett órát utazni. Nem csoda ha menekültek az ismerősök hétvégén. Voltam ott 2 hónapja egy hetet, kicsit jobb a helyzet 10 évvel ezelőtthöz képest. Rómain egész jó volt a strand. Bécshez képest még mindig nevetséges.....
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link