Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2015. 10. 05. 09:15
Törölt hozzászólás
#340
Törölt felhasználó 2015. 10. 05. 09:12
Törölt hozzászólás
#339
Törölt felhasználó 2015. 10. 05. 09:11
Törölt hozzászólás
#338
Törölt felhasználó 2015. 10. 05. 09:10
Törölt hozzászólás
#337
pitcairn2 2015. 10. 05. 09:05
Előzmény: #335  elemes
#336
kezdesz logikusan gondolkodni:)

elemes
elemes 2015. 10. 05. 08:13
Előzmény: #328  Törölt felhasználó
#335
"tudósok szerint a jelenség az óceán felmelegedésével függhet össze"

nem inkább a csendes-óceáni áramlatok SZOKÁSOS néhány éves ciklikus változásával? (AKA El Nino) - kevesebb a hal, éhen pusztulnak a fókák.
Törölt felhasználó 2015. 10. 03. 13:36
Törölt hozzászólás
#334
pitcairn2 2015. 10. 03. 12:34
Előzmény: #332  Bekre_Pal
#333
nincs is jobb dolog a langymeleg - 26 fokos - mediterrán tengervíznél:)

Mediterranean monk seal - a regular guest on Pula beaches
link

Bekre_Pal
Bekre_Pal 2015. 10. 03. 12:06
Előzmény: #328  Törölt felhasználó
#332
lassan már arra is hozol linket, hogy a globálmeleg miatt lett október
pitcairn2 2015. 10. 02. 21:27
Előzmény: #328  Törölt felhasználó
#331
de a közismerten dermesztő Hawaii-vizekben is van őshonos fókafaj:)

Hawaii barátfóka
link

a még borzasztóbban hideg Karib-tengerben is volt őshonos fókafaj...

Karibi barátfóka
link

amíg ki nem pusztították...

hajdan az iszonytatóan hideg Földközi tenger is tele volt fókakolóniákkal...

Mediterrán barátfóka
link

még a "fóka" szó is __görög__...

vmi olyat jelent, hogy "kövér"

a "barátfóka" nevet meg azért aggatták rájuk mert felettébb __könnyű__ volt agyonverni őket a parton...
pitcairn2 2015. 10. 02. 21:16
Előzmény: #327  elemes
#330
a paleo-klimatológia önálló tudományág...

Paleoclimatology
link

és felettébb jó ellenszer a 130 éves időtávon gondolkodó chart-huszárokkal szemben...
pitcairn2 2015. 10. 02. 21:12
Előzmény: #328  Törölt felhasználó
#329
medvefóka még az egyenlítő tájékán is él...

Galápagosi medvefóka
link
Törölt felhasználó 2015. 10. 02. 14:00
Előzmény: #322  Törölt felhasználó
#328
Szokatlanul sok medvefóka pusztul el Kalifornia partjainál

Riasztóan sok Guadalupe-medvefóka vetődik partra és pusztul el idén Kalifornia középső partvidékén, a tudósok szerint a jelenség az óceán felmelegedésével függhet össze.link
elemes
elemes 2015. 10. 02. 09:48
Előzmény: #326  Bekre_Pal
#327
azért tegyük hozzá, ez nem egy tudományos értekezés volt, csak egy összefoglaló - tudományos értekezésből van kb százezer, és nem olyan színvonalúak, hogy "régen is volt már meleg."

no mindegy, szent meggyőződésekkel vitatkozni nem érdemes, csak ideraktam, for the record.
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2015. 10. 02. 08:31
Előzmény: #325  elemes
#326
már nehari de ott kezdődik az objektivitás hiánya, hogy a kiinduló gondolatok felvázolásánál leszögezi hogy nem minden kétkedő idióta. ki tudja, lehet, hogy ő se faszkalap ;)
elemes
elemes 2015. 10. 02. 07:27
#325
link

néhol kicsit nagyot lép a következtetésben ("...as a result of..."), de összességében elég pontos.
pitcairn2 2015. 09. 30. 12:05
Előzmény: #322  Törölt felhasználó
#324
döbbenet,hogy 4,9 milliárd USD szubvenciót kapott ez a szemét...

"In a 2013 report, the U.S. Environmental Protection Agency’s Design for the Environment program concluded that batteries using nickel and cobalt, like lithium-ion batteries, have the “highest potential for environmental impacts”. It cited negative consequences like mining, global warming, environmental pollution and human health impacts."

Tesla's new batteries may be harder on the environment than you think
link

pitcairn2 2015. 09. 30. 12:03
Előzmény: #322  Törölt felhasználó
#323
szvsz

a "szennyező párti" kitétel inkább rád illik:)

Tesla's new batteries may be harder on the environment than you think
link

Törölt felhasználó 2015. 09. 30. 08:57
Előzmény: #320  Törölt felhasználó
#322
érdemes megnézni link

még a szennyező pártiaknak is
pitcairn2 2015. 09. 29. 20:56
Előzmény: #320  Törölt felhasználó
#321
4,9 MILLIÁRD USD állami SEGÍLY után én is lelkesen hülyíteném a népet...

Elon Musk defends $4.9 billion in government money for his companies
link

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek