Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Igen, a bankok felelőtlen hitelkezelése azonban világ jelenség volt. Nálunk a devizahitelezés volt a hab a tortán. Azóta komoly szigorítások voltak világszerte a bankrendszerekben. Az MNB most mégis simán statisztál, a látható kockázatok ellenére, a kormány rövidtávú politikai céljainak eléréséhez.
Ha jól emlékszem, a rezsicsökkentés a következőképp megy végbe:
- az állam (kormány) létrehozott egy társaságot, mely világpiaci áron
szerzi be az energiahordozót (földgáz), majd azt nyomott áron értékesíti (akár
a megszokott szolgáltatókon keresztül) a lakosság irányába,
így a lakosság érzi, hogy neki most mennyivel könnyebb, közben az
árfolyamdifferencia (veszteség) pedig szépen halmozódik a fent említett állami
társaságnál, ezzel növelve az államadósságot, melyet persze ugyanúgy az ország
lakossága fizet meg;
ezzel még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy ugyanannyira jövünk ki
összességében, hanem az, hogy közben a népnek el van adva a marketing szöveg,
hogy mennyivel könnyebben élünk, összegezve az Orbáni rezsicsökkentés annyi
hogy nettó hülyének nézik az állampolgárokat
- az elektromos áram szolgáltatóknál asszem hatósági ár lett szabva a
lakossági szolgáltatásra, mely kapcsán csaknem az összes szolgáltató jelezte,
hogy így kb. nullára redukálódik a marzsuk, és nem tudják kitermelni a hálózat-karbantartásra
szükséges összeget, vagyis szépen tönkremehet a villamosvezeték hálózat lakosság
felé irányuló része. . [közben 11 órakor OTP-ben jó pár ezres iceberg eladó 16000-en] . Ahogy Adrián is említette, a Kádár-korszak végén látszott, hogy
amennyiben a felvett hiteleket nem termelő beruházásokra, hanem közvetlenül a
lakossági jólét finanszírozására fordítjuk, akkor azokat nem lesz miből
visszafizetni. Vityánk most nagyon hasonlót csinál, a szerencsés különbség
csupán annyi, hogy a háttér a nem kis mennyiségű (nagyrész nem visszafizetendő)
EU-s támogatás. . Viktorunk ügyesen próbálja előadni a magyar gazdasági csodát „Magyarország
jobban teljesít” szlogennel. De ennek hátterében csaknem teljes mértékben az
áll, hogy a világgazdaság hihetetlenül
remek 11 évet futott 2009-2019 között, melyből kishazánk is részesülhetett egy
falatnyit. Ugyanakkor a hatalmas EU támogatások és idevonzott külföldi technológia
ellenére sem sikerült az „összeszerelő üzemmódból” értékteremtő szerepkörre
váltani. . Gazdaságpolitika kapcsán azt gondolom, hogy Varga Mihály egy remek
közgazdász. Ugyanakkor a FIDESZ hiteltelenségét tökéletesen szimbolizálja, hogy
(talán 8 éve) kiiktatták a törvény azon pontját mely szerint a pénzügy/gazdasági
miniszter ellenjegyzése szükséges a költségvetés elfogadásához – valószínűleg nem
bíztak benne, hogy egy jó gazdasági szakemberen mindent át lehet nyomni… . Az oktatásügy szétverve (ráadásul központosítási kísérlettel
párhuzamosan).
A tankönyvpiac szétverve. . Az egészségügy kapcsán úgy tudom, hogy a rendszerváltás óta egyik kormány
se mert hozzányúlni. Azonban 3 éve, mikor több kórház igazgató levélben
jelezte, hogy az intézmények lassan csaknem alkalmatlanok az egészségügyi
ellátás megvalósítására, majd többen közülük le is mondtak (Budapesten és Közép-Dunántúlon)
akkor az akkori egészségügyi miniszter (akit azóta már eltávolítottak)
lenyilatkozta, hogy a magyar egészségügy tökéletesen rendben van (ezt azóta is
hallhattuk több fideszes politikustól). Nos, az utóbbi 2 év során láthattuk,
hogy mennyire csodás itthon a helyzet. Most meg szépen terelgeti a Fidesz a fizetős
egészségügy felé a rendszert, melynek következménye a még inkább elmélyülő polarizáció
lesz. . Jobb-bal-ellenzék:
Most először gondolom úgy az elmúlt 12 év során, hogy végre létezik
értelmezhető alternatíva. (Váltani már 8 éve is jó lett volna.) Az ellenzék nem
feltétlenül csak balosokból áll. Vannak olyan jobboldali, keresztény értékeket
valló politikusok, akik ellenzékből politizálnak. Jó példa lehet Márki-Zay
Péter, aki kiábrándult a Fideszből, és ellenzékiként nyert választásokat az „egykori
HódmezőLázárhelyen”. Azóta is kemény ellenszélben politizál és mégis képes
kulturált politika mellet értéket teremteni. . Politikában nem vagyok annyira járatos, de ezek most úgy beugrottak és
érdemesnek találtam megemlíteni.
. Könnyen elképzelhető, hogy akad ahol pontatlanul fogalmaztam (pl. műszaki vagy jogi területen), minden
pontosítást köszönök.
Viszont most már nézem kicsit a grafikonokat is.
A devizahitel kockázat ugyanúgy a bankosokat sem érdekelte, kínálták nyakra főre gyakran jövedelem igazolás nélkül is vagy bemondott jövedelemre mert a hitelek után jöttek a jutalékok, teljesültek a terv számok bónuszok, emlékszünk Emese papapapa.... ez az érem másik oldala kiegészítésként
Totál egyetértek veled. Simán lehet a következő időszakban egy komoly gyomros a magyar társadalom számára a már felvett rengeteg, több ezer Mrd értékű Ft alapú hitel, ha a magas államadósság és valami külpiaci negatív hatás okán elszállnának a Ft kamatok. Sajnos nagy erre az esély! A COVID kirobbanása óta többször leírtam itt a Pf a fórumokon, hogy nem volt még ezidáig pénzügyi válság, de jöhet! És nem is kell, hogy az egész világon jöjjön. Mo. egy kis. sérülékeny piac, magas államadóssággal. És a kormány ész nélkül költekezik tovább. Nem politizálok, semelyik párttal nem szimpatizálok, ezek tiszta tények. Mintha nem lenne holnap! Remélem alaptalanok az aggodalmaim, és nem fognak családok ezrei a padlóra kerülni a következő években!
Mi jelenti a jobb eletet? A Babavaro-CSOK-Fundamenta haromszog, ami az onerot jelenti az eszetlenul elszabadult ingatlanarak kapcsan? A premimum gazolaj 500 forint, az euro 35X…teny, van egy reteg akinek jobb, am egyszer vedd a faradtsagot es kerdezd meg mondjuk a keleti regioban mennyiri idillikus a helyzet… A szovjetek es a kinaiak huberesei lettunk es ujra feltettek a “mocskos nyugat” cimu lemezt…egyszer mar megbukott ez a slager, szerinted most megis nyero lesz? Megosztott tarsadalom, 0 parbeszed, gatlastalanul kisajatitott versenyszfera…foti filmstudiora van love, ahogy vadaszkiallitasra is, a Velencei-to meg le van carva. Ez tenyleg jo szerinted??? Bocsanat mindenkitol az offert!
Koszonom dicsero, szemelyeskedo szavaidat, nem akartam mar belemenni a temaban, sot lesullyedni a vita - lehetne eloremutato, epito, informacio megoszto, feltaro is, ha ertelmes - ezen szintjere, de egy gondolat: Azokban az idokben fiokigazgato voltam, engedelyezesi jogkorrel, teljesen tisztan lattam a hitelfelvetel koruli folyamatokat, igenyeket, elvarasokat, azt, h a devizahitel kockazata mennyire nem erdekelte az embereket ( eur celdatum miatt reszben racionalis okok miatt, de az eur es chf kozott oriasi az elteres, meg az eur bevezetese eseten is, mert az arfolyamkockazat marad), csak az olykor par szaz forint havi ( elvi, feltetelezett arfolyam melletti) torlesztesi kulonbozet. Evek ota mondom, pont ezekbol a tapasztalatokbol, h siralmas az atlag penzugyi tudas, kultura az orszagban. Amig erre az a megoldas h balibsi ( b-vel, mint liBeralis), addig nem fog valtozni, most eppen kamatkockazat fut, akar hasonlo jovobeli kimenettel… En ezekbol az egykori tapasztalatokbol indultam ki, lehet az elet valoban mas volt, de en ezt lattam nap, mint nap a devizahitelezes kapcsan. Off
A chf árfolyam azokban az években jellemzően 140-160ft között mozgott ami a törlesztések fizetésében is tolerálható volt. A szabályozói környezet nagy hibája, hogy nem építettek be egy biztonsági szelepet pl. 180ft esetén automatikusan azonnali forintosítás. A bankokban mikor kérdeztem az ügyintézőket mi történik ha az árfolyam 180-200 ft lesz, egyenesen hülyének néztek és kinevettek, hogy az nem lehetséges akkor minden összeomlana és amúgy is várható az euro bevezetés amivel megszűnne ez a kockázat. Aztán jött a subprime válság....
Ki töröllte el???? Hát ez már a hülyeség magasiskolaja. Ezért nem lennék én jó politikus mert az ilyen hazugságért már a padsorból kiütném az érintettet.
kérlek, lazíts egy kicsit, amint lemegy a pulzusod az egészséges emberek átlagos értékére (72), gondold végig mit is művelsz? először bedobod a politikát, amit kezeljünk helyén érintettség mentén( bux), majd amikor kiderül, hogy itt a legtöbben nem politizálnának , ellenben érvek-ellenérvek mentén elbeszélgetnének, behozod az indulatot, fröcsögsz, kitalálod kinek mennyi hitele van( én éppen most veszek fel céges hitelt bubor +4%-ra!!!!! igen kkv támogatás.....jaaa nem mfb-s, se nem ner-es....) szóval szerintem offoljuk , mert a legkevésbé sem jellemző , hogy a hatalmon lévők nem a saját és a klientúrájuk zsebét tömnék, a mostaniak ráadásul a pofámba is röhögnek és szabadságharcot vívnak egy öreg zsidó ember ellen aki kiművelte őket. és Kovács megmondó ember vadászúrfi is a ceu-ra járt 9!!!!!! évig.....good luck ezek igazi példaképek!
"A devizahitelezésre nem „szükség volt”, ez nem egy gazdaságpolitikai döntés volt, hanem egy adottság. Magyarország 2001-ben az uniós csatlakozás miatt liberalizálta a devizaműveleteket, azaz lehetővé tette a szabad tőkeáramlást. Ettől a pillanattól kezdve szabadon lehetett devizát az országhatáron keresztül mozgatni, forintkártyával külföldön fizetni, devizahitelt felvenni. A kétezres évek elején a nemzetközi piacokon nagyon alacsonyak voltak a kamatok, míg a kormány túlköltekezése miatt az MNB rákényszerült arra, hogy a magas kamatokkal megfékezze az infláció elszabadulását. A kialakult kamatkülönbözet kedvezett az olcsóbb devizahiteleknek. Másrészt a támogatott forinthitelek olyan mértékben terhelték a költségvetést, hogy fokozatosan, 2003 végére ki kellett vezetni ezeket. Ez a két jelenség együtt játszott szerepet a devizahitelezés felfutásában. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2000-2005-ben mindenki úgy gondolta, hogy hónapokon, éveken belül csatlakozunk az eurózónához. Többször volt céldátum is kitűzve... Vagyis szükségszerűen alakult ki a devizahitelezés. Ami a szomorú, hogy nem szükségszerűen alakult ki a svájci frank hitelezés. Ez valóban a magyar bankrendszer súlyos tévedése volt. Egy-két fillérért, bocsánat, néhány ezer forinttal alacsonyabb törlesztőrészletért kezdtek el svájci frank hitelt kínálni az euró hitel mellett, ami utólag egy súlyos, megbocsáthatatlan hibának bizonyult. Akárcsak az OTP Bank által bevezetett világhitel, amelyet akár jenben is fel lehetett venni. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet 2008-as közgyűlésen megemlítette, hogy a MNB már egy éve akadékoskodik az általuk bevezetett, ügyfeleik által kedvelt stabil, kiszámítható, kiváló világhitellel kapcsolatban. Ezzel saját maga ismerte el, hogy a jegybank már egy éve "akadékoskodott", és próbálta mind a svájci frank, mind a jenhitelezést megállítani, lassítani, megfordítani. Volt 2006-ban egy úgynevezett Várhegyi-bizottság is, amelynek tagja voltam, és amely ugyan konkrétan a devizahitelekkel nem foglalkozott, de voltak javaslatai, amelyeket érdemes lett volna akkor megfogadni, és ami a későbbi devizahitel-válságot segített volna mérsékelni."
Távol álljon tőlem, hogy belerúgjak a devizahitel károsultakba, mert megbüntette őket az élet. Arra viszont emlékszem, hogy sokan (nem mind persze!) közel sem voltak annyira tájékozatlanok, mint amilyennek utólag beállították magukat. Anno a fórumok tele voltak az önjelölt szakértőkkel akik arról tartottak előadást, hogy mekkora üzlet devizában eladósodni. Sokan gyakorlatilag befektetésként fogták fel.
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!