Azt néztem én is, de nem tudom, hogy olajfáé real-e? Az első dolog, még mielőtt keresnénk bármit is a charton, hogy kitekintünk balra, esés-emelkedésben egyaránt, most ott volt a korábbi csúcs, vagy alj, azon nem megy át lendületből, eddig 2 chart ma, egyiken sem volt ez figyelembe véve.
Ekkora emelkedés után ritka a réssel föl, meg a résben azok a darabszámok benne lennének, honnan lenne akkora vételi erő? Szombaton ránézek, hátha a semminél többet látni, most csak annyi, hogy célár közelében.
https://invst.ly/sy00i Már reggel néztem, hogy 611-ig visszanézhet az árfolyam, csak ne volt időm berajzolni. Aki akarja elhiszi, aki nem nem. Szerintem az október 29-én kezdődött impulzus hullám 3. hullámát fejezte be ma és a 4. hullámot is megcsinálta, a november 9-november 23 emelkedés 0,768-as fibojáig jött vissza az árfolyam. A jelentés után a jelölt 1. hullám mértékével emelkedhet még az árfolyam az 5. hullámban, ezzel ha jól számoltam 692-ig mehet fel, de persze feljebb is, a 713 szerintem megállítja. Lehet sárt dobálni a chartra :) Várom az észrevételeket.
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.