a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
Olyan vagy, mint az a botcsinálta kutató, aki megalkot egy hipotézist, és utána mindenben annak az igazolását véli látni. Lassan ha elfingja magát egy kóbor kutya a közeledben, abban is annak az igazolását fogod látni, hogy a Fidesz most suttyomban lepasszolja a hatalmat.
Ezért írtam Phylaxának, hogy ebben a sztoriban a pénzmozgás megléte szinte mindegy (nem mindegy persze, mert ha 1300 mrd-ért megvették itt a kormányt, akkor az brutál durva ügy, már nem is hazai, hanem EU-s, sőt geopolitikai). . A szándék és az eljárás önmagában nagyon durva képet mutat a kormányról (amit eddig is tudtunk, de most újabb papír van róla). És ez valódi pénzmozgás nélkül, az átverős sztoriváltozatban is igaz.
Továbbá ebből lali alkotmányos költsége 800 millió lett volna. Na most ez anya számlájára ment volna vagyis esze ágában nem lett volna bevallania. Ha ez a félhülye ennyit nyúl le akkor feljebb vajon milyen pénzek mozognak? És ezt mind Magyarországtól veszik el, sima hazaárulás, köpedelem emberek
Nyilván rátolhatják majd az egészet Kósára, meg egyedi esetként kommunikálják persze. Ami tényleg lehet, hogy így is van, de ha el is fogadjuk, hogy se pénz nem volt ebben az ügyben, se átfogó Fidesz maffia művelet, hanem tényleg csak szimplán átverték balek Lajost, akkor is rendszerhiba a sztori. Hogyan verhet át egy piti csaló így egy meghatározó kormány tagot? Az ostobaság mellett a mögöttes szándék is kulcs a történetben: Kósát nyilván a nyerészkedés motiválta és élvezte, hogy hatalma van (hatalommal visszaélés). És megtehette, hiszen így épül fel a rendszer. Az ilyen Orbán féle autokrata, centralizált, uram-bátyám alapú rendszerekben szükségszerűen ez történik a kontroll teljes hiánya és a kontraszelekció miatt.
Mindkettő! Minden jel arra mutat, hogy elképesztő pénzeket mozgatnak a háttérben. Kiderül, hogy Mészáros csak a jéghegy csúcsa. Gondolj csak bele a Pharaon kapcsolatba, a gazdag migránsokra. Putyin évi látogatása, Erdogán és a többi kapzsi, korrupt, bűnöző állami vezetőhöz való dörgölőzés se lehet véletlen. Emiatt van ez az elképesztő terelés, migráns, soros. Agyára ment a túl sok pénz és hatalom!!!
nem merem elhinni, hogy ennyire buták lennének kósa egy közismert 50 IQ-s de a gazdái nem teljesen hülyék ugyanakkor az is igaz, hogy ha ezt a sötét bunkót tartják, akkor ők sem lehetnek lángeszű zsenik én inkább azt hiszem, hogy kósa akart pénzt tisztára mosni, és ennyi tellett tőle bárhogy is, nyilván le kell mondania, az ügyet pedig FÜGGETLEN bíróságnak kivizsgálni, majd elítélni minimum a befolyással való üzérkedés megáll az ügyben a jogosulatlan haszonszerzéssel nemstróman mama javára
Nem érted. Az egy dolog, hogy pénzügyi tranazakció (még) nem volt. Kósa tényszerűen aláírt egy ilyen megállapodást! A papír hitelességét ELISMERTE ugyanis. Innentől két eset van: . 1. Kósa, tehát a Fidesz, ill. az Orbán kormány egészen elképesztő (nemzetbiztonsági kockázatokat felvető méretű) mutyi pénzekkel dolgozik és ez az ügy annak egyik buktája. . 2. Kósa, tehát a Fidesz, ill. az Orbán kormány egészen elképesztően megvezethető és pénzért bármire hajlandó.
Nem ismerem a történetet, mindenesetre a címből már tisztán látszik, hogy köze nincs a közgazdasághoz. Melyik is az a hazai bank melynek a mérlegfőösszege lazán elbír egy 1300 yardos emelkedést és a bank vezetői nem kakilják össze magukat? :)
Mi lesz veled Magyarország?