A 21 300 forintos OTP-célár mellett két további is készült, az optimista szcenárió idénre például 16 százalékos hitelállomány növekedéssel kalkulál, ezáltal pedig 23 900 forintos célárral.Ettöl még mesze vagyunk.
Egyenlőre a shortosoknak nem áll a zászló, vevő az van bent, szépen megfogta a papírt, csak kérdés meddig akar venni belőle, addig is amíg itt kiderülnek a dolgok ,vettem ma egy kis Deltát.
ERSTE: Kiugró mértékű
emelkedést láthattunk múlt hét elején az OTP-ben, aminek a jelentőségét még
tovább növeli, hogy mindez jelentős forgalommal is párosult. 18.000 forinton új
történelmi csúcsot ért el az árfolyam, ahonnan most némi korrekció figyelhető
meg, de továbbra is a csúcs közelében maradt a kurzus, így további emelkedés is
elképzelhetőnek tűnik. Támaszt az elmúlt napok lokális mélypontja jelent 17.420
forintnál.
Támasz és ellenállás szintek
OTP részvényesek ide!