1. Ha a kamatszint rendben volt (ha nem volt EU szabályokat sértő tiltott állami támogatás), finanszírozóként is nyert a 4iG sikersztoriján az állam. 2. Equity oldalon kisebbségi tulajdonosként még többet nyerhetett a magyar állam, a cégértéknövekedésnek köszönhetően. 3. Természetesen magyot nyertek a privát nagytōkések (JG alapjai, Rheinmetall, stb). 4. A nyílt modellnek (tőzdei cég) köszönhetően kistulajdonosként nagyot nyerhetett bármely magyar ember (mint pl Magyar Péter és sok itteni fórumtárs). 5. Nyert a magyar nemzetgazdaság a nemzet bajnok, magyar multi logika mentén. Ez idáig 5xWin. Úgy tűnik, mostantól van egy hatodik, nehezen megkerúlehtő globális üzleti szereplő, aki érdekelté vált a 4iG sikertörténet folytatásában.
Van egy híres mondás: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. A "Nyugat" pontosan tudja, hogy egy ország felemelkedésének a záloga a terjeszkedni tudó multinacionális cégei. Ezek zsebelik be az EU forrás döntő többségét. Bármilyen eszköz megengedett (jelen esetben egy kísérleti faszbuk alapú párt, ami eddig bevált), azért hogy ne legyen plusz 1 olyan multi cég Magyarországon, ami pár év múlva szintén a zsíros bödönhöz fér. Ennek vagyunk most elszenvedői. Egyetlen reményünk az, hogy a Rheinmetal leszól Ursulanak: " ez is a mi kutyánk kölyke, engedjétek a bödönhöz".
Számos nyugat-európai példa van arra, hogy privát cég állami hitelbōl vásárolt meg külföldi tulajdonostól stratégiai szektorban céget. Win-Win .ChatGPT: • Franciaország – Chloride / Vertiv: a francia menedzsment és francia magánbefektető az állami Bpifrance támogatásával vásárolta ki az amerikai Vertiv francia ipari üzletágát. A Chloride energia-, közlekedési és kritikus infrastruktúrák áramellátási rendszereit gyártja. Az eredmény: az amerikai tulajdonú francia üzlet ismét francia magántulajdonba került.
• Franciaország – Polypipe France / RYB: a francia RYB megvásárolta a brit Polypipe francia üzletágát és három franciaországi gyárát. Az akvizíció finanszírozásában a francia állami Bpifrance vett részt. A vállalat gáz-, víz-, energia- és telekommunikációs infrastruktúrához gyárt rendszereket.
• Németország – KfW: a német állami KfW kifejezetten finanszírozza privát vállalatok belföldi vállalatfelvásárlását és tulajdonszerzését. A jelenlegi programban egy nagyobb Mittelstand-vállalat akár 25 millió euró kedvezményes hitelt kaphat akvizícióra, és a KfW a bank hitelkockázatának 50%-át is átvállalhatja.
Ha esetleg asszisztálnak annak nyilván oka van. Egy magasabb árfolyammal JG vagyona is akár többszörös lehetne. A mostani árfolyam valószínűleg neki is fáj, persze tudom, hogy éhezni nem fog így sem :))
Szerinted ha csak egy kis esély is lenne arra, hogy tönkre megy a cég, akkor foglalkozna a cég vezetősége bármivel is és az amerikaiak kötnének szerződést egy problémás céggel?
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.