Talán csak nem engedik fel, én inkább erre tippelek. Azért rekord forgalmakat generáltak negyedévekről-negyedévekre, nagy bénázás kell ahhoz, ha mindez eredményben kevésbé csapódna le.
Ma még én is kaptam, Holnap kiderül hogy örülünk neki vagy nem… Mindenesetre nagyon érdekes a mozgása, Megmondom őszintén annyira nem is nagyon tetszik. Abba meg bele se gondolok hogy valami benfentes adja
Igen holnap jelentés, de sok újdonság nem lesz benne, hiszen a lényeget már megtudtuk a januári előzetesből. Maximum az osztalékról kaphatunk némi információt, de én nem gondolom, hogy nagy durranás lesz, hiszen sok az akvizíciók miatti fizetési telezettségük.
Gagyogtak valamit az olasz operációról ez ügyben, nekem mégis inkább olyan mint ha az éves osztalék fele úgymond nem lenne kifizetve az egyik üzleti évre. De tény, ez az egy dolog amit fel lehet hozni, minden más példás.
ez jogtechnikai okokból lett így, a magyar szabályozás nem teszi lehetővé a kétszeri osztalékfizetést, ezért osztalákelőlegként lett kifizetve és mint előleg evidens hogy "2025 és eredmény terhére" számvitelileg
Valójában a 2024-es üzleti évre, azaz az eredmény terhére egyszeri 750MFt-os, azaz 22Ft-os osztalékfizetés történt szemben az ígért 1500MFt-al, így tulajdonképpen nem mondtak igazat, ugyanis a tavaly év végén kifizetett 22Ft-os osztalék már a 2025-ös eredmény terhére lett kifizetve, mint osztalékelőleg, közbenső évközi mérleg elfogadása után. Nekem ez az egy dolog nem korrekt sajnos. Ha a 2024-es eredmény terhére két részletben történik az osztalékfizetés, az más lett volna.
Az Igazgatóság 2024. IV. negyedéves jelentés közzétételében kifejezte szándékát összesen 1 500 millió Ft osztalék
kifizetésére a törzsrészvényesek részére a 2024. üzleti év után. Ez volt a javaslat amit 2 részletben fizettek ki. Várhatóan idén is 2 részletben fizetnek osztalékot, vagyis ha 47Ft lesz tavasszal akkor még decemberben is jön újabb 47Ft.
Én gyűjtögettem még 1400 körül és belecsíptem 1385-ön is nem régen. Concorde 69 Ft osztira számít a 2025. év után, de ebből ugye lejön a decemberben már kifizetett ~22 Ft előleg. (Akinek volt már decemberben papírja, az megkapná két részletben összesen a 22+47 Ft-ot (69), akinek nem volt, csak most lesz, az sztem 47-et kapna tavasszal). Tehát én is 50 Ft körülire számítok, sokkal többre nem, kell még cash a növekedéshez, akvihoz, de nem baj, ha mégis több lesz. :) (+ az árfolyam majd)
Nehéz kérdés. Miért? Az hogy a bevételek hogyan alakultak vagy mennyi az eredmény az könnyebb , de itt a találgatásokba nem mennék bele. Az adózott eredményből még nem következik semmi mert a " növekedési tervek" miatt ( projektekre ) illetve eredménytartalékba is kerülhet belőle. A cég vezetése szerencsére minden helyzetben eddig jó, illetve kiváló döntést hozhat szerintem; a múlt ezt mutatja.
Én nagyon bízok benne! de úgy látszik mások nem erre spekulálnak…. Plusz még továbbra is tartom A gondolatomathogy politikamentes papír ami nagyon szerencsés, Így a választások előtt
DUNAHOUSE részvény