Így van. Az elején kissé beparázva kezdtünk. Nem volt akkora nyomás -mivel a belgák is rájöttek, hogy jobb ha nem becsülnek le bennünket bármennyire is szerették volna- hogy ne kellett volna hoznunk védekezésben, amit tudunk. Ezért valóban elkerülhető lett volna az első gól, ha jobban koncentrálnak, pláne egy állított és sokat gyakorolt szituációban. Ez saját hiba volt.
A második félidő elején erős nyomást produkáltunk, senki nem szólhatott volna semmit, ha kiegyenlítünk, megérdemelt lett volna. De hát kényszerhelyzetben voltunk, ahogy telt az idő, egyre inkább ki kellett támadnunk, amivel nagyobb területhez jutottak a belgák és ebből persze helyzeteik is lettek. Ezzel együtt a második góljuk szabálytalan volt. A többit meg már leírtam az előbb.
Szóval simán benne volt a játékunkban a hosszabbítás. Viszont legalább egy 3:1-et megérdemeltünk volna a sorstól a 4: helyett.
Akkor most már legalább legyen belga német döntő!

Elvertük az osztrákokat az EB első magyar meccsén
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=61&i=233357