"abban jól látszik a magyarázó részben , hogy mikor mi lép hatályba. 2005-ben is két évre előre volt 2-2 százalék adócsökkentés." . Én azt hiszem felesleges veled a vita. A 2006-os adó mértékét 2005 november 7-en szavazták meg.
Látom még mindig ragaszkodsz a mondandódhoz, ahelyett , hogy azt mondanád bocs, nem tudtam , hogy az MSZP-SZDSZ már 2009-ben megszavazta a 17%-os kulcsot. Szerinted amit beillesztettél 2009-es adótörvény változás melyik évre vonatkozhatott? 2010-ben már így volt? Nem. Az első rész 2010-re. A második 2011-re. Ezért mondtam, hogy keresd meg az szja törvényt ( ami 2010 január 01-én volt érvényben),abban jól látszik a magyarázó részben , hogy mikor mi lép hatályba. 2005-ben is két évre előre volt 2-2 százalék adócsökkentés. És ugye 2009-ben is, Te csatoltad is a törvénymódosítást. De ilyen nehéz felfogással, tények nyilvánvaló tagadásával nem jó példát mutatsz az ellenzékről.
"Eltörölte a felső kulcsot (alig okozva adókiesést), a 17%-os kulcsot csökkentette 16-ra," . Mert eltörölte az adójóváírást, ezzel növelve az alacsony bérűek adóterhelését, és csökkentette a magasabb bérűekét. Ha emlékszel, ezért kellett bevetni a nettó bérmegőrzési kedvezményt. Azok kapták akik vállalták hogy minden dolgozónál béremeléssel módosítják az adóváltozás miatti nettó bércsökkenést.
"Most látom , hogy ebben is benne van. Szuperbruttó 15 millió Ft-ig 17% lett volna a kulcs." . És melyik évre? Én nem vitatom hogy volt 17%, de 2009-ben nem szavazták meg a 2011-es adókulcsokat. Nem emlékszem hogy valaha is lett volna olyan hogy 2 évre előre megszavazták volna az SZJA mértékét.
Medvegyev: "Ukrajnában nemcsak csőd van, hanem teljes egészében külföldi eszközökből élnek, ez egy nem létező állam." Továbbra is összebeszélnek a Putyin-Orbán háborús koalícióban.
Most látom , hogy ebben is benne van. Szuperbruttó 15 millió Ft-ig 17% lett volna a kulcs. Ami majdnem 12 millió bruttót jelent, azaz havi 1 millió Ft-ot. E fölött akkor csak néhány tízmilliárd Ft adóbevétel volt. A Fidesz mit csinált? Eltörölte a felső kulcsot (alig okozva adókiesést), a 17%-os kulcsot csökkentette 16-ra, az egészségbiztosítási járulékot megemelte 0,5 %-al, a minimálbér adómentességének eltörlése mellett. Az eredeti törvény helyett jóval kisebb adókiesést okozva. Törvényi változtatás után 2011-től a baloldal mégis teljes mellszélességgel támadta, hogy mekkora adókiesést okozott. A Fidesz meg nem mondta azt, hogy hiszen a tiétek még nagyobbat okozott volna, hallgatott arról. Az emberekhez meg nem is jutott el az info, mint ahogyan hozzád sem. Azóta is úgy tudják, hogy a nagy adócsökkentést a Fidesz szavazta meg. Pedig nem, csak ténylegesen bevezette módosítással. Én meghagytam volna az eredetit, akkor az ellenzék lapított volna, mint szar a fűben, amikor az óriási adókiesés miatt még durvább különadókat kaptak volna a pénzintézetek és kereskedők, hiszen az ő adómódosításuk lett volna. Én meg kb.befértem a 15 milliós szuperbruttóba 2011-ben.
Magadnak keresed, nem nekem. Én tudom hogy volt. Te nem akarod elhinni mit szavazott meg MSZP-SZDSZ. Én meg nagyon örültem neki, csak a 2005-ös eset után nem akartam elhinni. Az egységes szerkezetű szja törvényt keresd meg, ne törvénymódosítást. 2009-est és a 2010. január 01-én érvényest. Valamelyikben megtalálod. Csak arra nem emlékszem, hogy ezt a normál adókulcsos fejezetben találod vagy kiegészítésként a végén.
Rosszul írtam, csak kapkodtam. A 2009-es, meg a 2010. január 01-én érvényes szja törvényt nézd meg. Valamelyikben megtalálod a 2011-től érvényes 17%-os adókulcsot.
Így van ahogyan írod. És a FIDESZ csak azért nyert negyedszerre is, mert a választók hülyék, megvezetettek, agymosottak és le kell cserélni a fél országot olyanokra, akik megfelelő helyre szavaznak. Ezzel a választó garnitúrával nem lehet mit kezdeni.
Nem terv. Nézd meg az érvényes szja törvényt 2008-ban és 2009-ben. Az a baj, hogy nem jogszabályból tájékozódsz és úgy írsz, mintha tudnád. De 100 ezerért előkotrom neked. Ingyen nem dolgozom helyetted. Nem tudod mit dolgozom. Mondjuk tételezzük fel, hogy én felelek 25 éve a könyvelésért, adózásért, bérszámfejtésért. Akkor nem tudnám, hogy mi változik jogszabály szinten? Pontosan tudom, hogy a szociális hozzájárulás (SZOCHO) nem járulék, hanem adó. Ezért változott a neve is. A cégtulajdonosnak pedig teljesen mindegy minek neveznek egy közterhet. Neki az számít mennyit kell befizetni a különböző adóhatósághoz (állami és helyi).
Nehezen látják be, hogy az embereket nem csak a bér adója befolyásolja. Én ilyenkor azt szoktam kérni, számolják ki, mennyi lenne a benzin ára most, ha nincs a MOL extraprofit adó. Végeredményben azt is mi fizetjük meg, csak nem a bérből vonják le.
Nem a 2010-es szja volt választási fogás sejtésem szerint, hanem a 2011-es tervezett szja-ra kérdeztem rá Mesterházytól. Csak hát utólag az derült ki, hogy az emberekhez a 2011-es terv el sem jutott, capaeledel sem tudja. Amikor a FIDESZ nyert 2010-ben szurkoltam , hogy ne nyúljon az szja törvényhez. Kíváncsi lettem volna, mi lesz ha az marad, amit 2009-ben törvénybe iktattak. Csak hát az MSZP választás után egyből hergelni kezdte a FIDESZ-t, hogy mi lesz az adócsökkentéssel, amit ígért. A FIDESZ meg úgy csinált, mintha a nagy adócsökkentést ő csinálta volna, holott a törvényben még nagyobb volt. Miért is hergelt az MSZP? Nehogy kiderüljön, hogy a törvényben rögzített 17%-os kulcsuk nem működött volna (pláne a minimálbér adómentessége mellett). Ők nem adóztatták volna meg a bankokat és a kereskedelmi láncokat.Pedig az adókiesés sokkal nagyobb lett volna, mint az egykulcsos adónál. Inkább törölték volna a szja pontot, mint tették 2006 végén a 2005-össel. Átverésben nagyok voltak már. Ezt gondolom, de már soha nem tudjuk meg.
Sem a hatalom kisajátítása, sem a korrupció nem volt még megközelítőleg sem oylan, mint most. Mondom, az SZJA struktúrája huszadrangú kérdés. És az emberek megélhetését sem az határozza meg, mivel most infláció pörgetéssel szorítanak meg. Esik a reálbér = megszorítás. Csak közben már a gyerekeket nem tudja mindenhol szakos tanár tanítani, full versenyképtelen a magyar vállalkozói szféra, közegészségügyben csak szerencsével kezelnek jól és időben, ha komony bajod van.
"Nem adócsomagot szavaztak meg," . Egy terv volt, de Te nem ezt írtad:. "Az MSZP-SZDSZ szavazta meg 2009-ben, hogy mi lesz az szja adókulcs 2011-től." . Az adóváltozásról, Te mint dolgozó, sok mindent nem látsz.pl. Vállalat által fizetett nyugdíj járulékból adó lett (ugye tudod mi a különbség?), ezért kellet törvénybe tenni a szülőtartást. Gondolom a "csökkentett adónál" ilyen dolgokat nem vettél figyelembe.Itt olvashatsz a változásokról . https://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzes/34/policy_solutions_huszonnyolc_uj_kozteher_2010_ota.pdf
Nem adócsomagot szavaztak meg, hanem egy törvényi pontot a 2010-es adócsomag részeként, hogy mennyi lesz a kulcs 2011-ben. Ugyanezt csinálták 2005-ben (akkor 2006-ra és 2007-re irányoztak elő 2-2 % adócsökkentést), majd törölték a 2007-es adócsomag elfogadásakor.
Ugye az előzmények alapján a DK is érthető számodra. Na már most nem szavazok olyan összefogásra, melyben ezek benne vannak. Ez van. Gazdasági szférában dolgozom cégnél. Nem érzékeljük az agyonadóztatást, az összes adóterhelés jóval kisebb, mint 2010. előtt. Nem írhatok részletesebben , de pontosan látom. Igaz nem kereskedelmi láncban dolgozom és nem bankban, biztosítóban. Az más kérdés, hogy a kereskedelmi láncok nyúzásával nem értek egyet, meg az árstopokkal sem.
2009-ben senki nem szavazott meg semmilyen 2011-es adócsomagot. A Fidesz módosítás sok ember nettó bérét csökkentette, és az egykulcsos rendszer miatt elkezdett nőni a nettó bérek közti különbség. Hasonlóan a nyugdíjemelés változtatása miatt kezdett jelentősen nőni a bérek és nyugdíjak közti különbség.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!