Egyre inkább azt érzem hogy az pár nappal ezelőtti 20k-s piaci vétel egy félrenyomás lehetett, azóta folyamat próbál az ember megszabadulni a megvett a pakkjától, egy részét megvették, aztán rakta be 680-ra, majd 678-ra és szerintem ő rakja be már a maradékot most 650-re. Én ma vettem belőle 3,5 k-t.
Aki ki akar szállni ezen a szinten az a héten el fogja adni a papirt mert most még van céges vevő. Szerintem ezért van valamelyest nagyobb forgalom. Rosszul teszik.
Nekem is meglepő, ahogy a 680-on zárás is az volt a múlt hét egyik napján, annyira várja mindenki 600-ra, hogy esze ágában sincs arra menni. Arra megy amerre a legjobban fáj? :) Közben azért egy 22k megjelent 678-on, kérdés, srv meg tudja-e venni onnan a héten, vagy állnak még alá.
Akkor idén a korábbi előterjesztés alapján a te szájízed alapján alakulnak a dolgok. Bár az "azonnal", az november lesz... Egyelőre jól állunk, a részvény árfolyam ugyan lehetne magasabb, de egyelőre lehet bízni a cégben. Aztán lehet, hogy itt is lesz egyszer csak egy nagy ugrás, és hirtelen 100 ponttal feljebb találjuk magunkat. Én is úgy gondolom, hogy az osztalék extra, mivel idén nem költötték el a srv-t, szóval májustól is folytatódhat az srv vásárlás, de valószínűleg kisebb mennyiséggel. Hamarosan kiderül!
Emiatt, ha van rá lehetőség, márpedig most biztosan van, jómagam egyértelműen az osztalék+srv kombinált megoldás híve vagyok. Ezzel minden részvényes AZONNAL részesül az eredményekből (ami akár rögtön vissza is forgatható a cégbe, saját 'elméleti' vagyonának növelésére).
PANNERGY